Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)
7. szám - Babos Zoltán: Az 1958. évi mátrai szélsőséges csapadék és nagyvízhozamai
304 Hidrológiai Közlöny 1964. 7. sz. Babos Z.: Az 1958. évi szélsőséges mátrai csapadék 3. Az 1957. VI. 8-án este jelentkezett 120 perces heves zápor végén leválasztható 20 perces szakasz folyamán 19,9 mm (mintegy 40% valószínűségű) csapadék esett. Az ennek nyomán levonult rövid, nagyon heves árhullám csúcsértéke 143 liter/s, fajlagos vízhozama 2,93 m 3/s-km 2, a nagyvízi tényező pedig B = 2,93 volt. Megjegyzendő, hogy a vízgyűjtő kis kiterjedésére tekintettel, a kisnánai adatokkal kapcsolatos számításoknál a helyesebb NQ — B • F képletet alkalmaztam. A fentiek után összefoglalom azokat a kisnánai adatokat, amelyek a vizsgált 1958. VI. 11— 13-i rendkívüli esőzésre vonatkoznak. Két fontos körülmény még elöljáróban említendő : az eső kezdetekor a vízgyűjtő a nagycsapadék esőterületének keleti szélén, tehát a már erősen mérsékelt esővízhozamú övezetben feküdt. A legcsapadékosabb két nap közül VI. 11-én 58 mm, majd VI. 12-én 54 mm, azaz összesen csak 112 mm esőt mértek, ami kereken 40%-a a gócterületen fellépett átlag 270 mm nagyságú csapadéknak. A kísérleti telep mérőbukóján számbavett vízhozamokat, az árhullámot és az észlelt csapadék összegező vonalát a 2. ábra tünteti fel. A mérési eredmények szerint a nagycsapadék folyamán összesen 5610 m 3 volt az esővízhozam, amelyből 1291 m 3 folyt le, tehát az egész árhullámra vonatkozó átlagos lefolyási tényező 23,1%. Szakaszokra bontva az esőzést, jól megfigyelhető a lefolyási tényezőnek az eső elhúzódásával párhuzamosan haladó rohamos növekedése. Mivel a vízgyűjtő kis kiterjedése miatt az összegyülekezési idő mindössze 7—10 perc, a szakaszosításból kifolyólag a leeső és lefolyó vízhozamok között átfedés vagy elmaradás gyakorlatilag nincs, a változást ós mértékét jellemző tényező értékek valószerűek. A nagycsapadékot megelőző aszályos hetek következtében a leesett első 20 mm csapadékból lefolyás egyáltalában nem származott, ez maradéktalanul beszivárgott és elpárolgott. Ezért az első esőszakasz átlagos lefolyási tényezője nem érte el még az 1%-ot sem. Az esőzés hevességének fokozódásával és lüktetésének megfelelően a második szakaszban több hegyes árhullámcsúcs jelentkezik 23—28 liter/s nagyvízhozammal, az átlagos lefolyási tényező pedig 16,3%-ra növekedett. Bár a csapadék 65%-a eddig már leesett és hevessége is jelentékenyen mérséklődött, éppen az időközben átnedvesedett felszín hatására a harmadik esőszakaszban az átlagos lefolyási tényező már 47,2%-ra ugrott és a jelentkező két hegyes árhullámcsúcs 33—36 liter/s vízhozamra növekedett. A negyedik szakasz folyamán az esőzés egyre csendesedve megszűnt, viszont az átázott talajfelszínen a lefolyás átlagosan közel 80%-ra szökött fel, ami az egész esőzésre számított fenti átlagos lefolyási tényezőnek közel 3,5-szerese. Megállapítható a fentiekből, hogy a tárgyalt mátrai rendkívüli méretű nagycsapadék a kisnánai telepen egyrészt a vízgyűjtőnek az esőterületen elfoglalt helyzete, másrészt az esőzés hosszúra nyúlt időtartama miatt nem idézett elő szélsőségesebb lefolyást. Az erősen csipkézett árhullám legmagasabb csúcsértéke csak 35,8 liter/s volt, amelynek 0,733 m 3/s-km 2 fajlagos vízhozam felelt meg. Ennél a kísérleti telepen észlelt, fent felsorolt korábbi nagyvizek jelentékenyen nagyobbak voltak. Az eddig példátlan méretű csapadékhalmozódásból származott hatalmas felszíni víztömeget főbefogadóként a Tarna, a Mátra déli oldalán pedig mellékvizei közül a Tarnóca és Bene patakok vezették le, míg a Gyöngyös patak már csak mérsékeltebb vízhozam terhelésben részesült. A nagycsapadék okozta árhullámaikat a kapcsolatos négy állami vízmérce vízállás adatai alapján a 3. ábra tünteti fel. Az észlelt vízállás csúcsértékek és a megfelelő nagy vízhozam ok, a gyöngyösi kivételével, az eddig feljegyzettek között a legnagyobbak. Ezekre vonatkozóan tudomásom szerint közvetlen vízmennyiség mérés egyik vízmérce szelvényben sem történt, ezért a verpeléti nagy vízhozamra csak az adott vízhozamgörbe extrapolálásával következtethetünk (1958. évi Vízrajzi Évkönyv adata szerint 58 m 3/s), a többinél pedig ellenőrzött helyszíni adatokra támaszkodó közelítő számításokra vagyunk utalva. A Gyöngyös patak nagyvízhozamát itt nem vizsgáltam, mert ezzel a nagycsapadékkal kapcsolatban a gyöngyösi vízmércén csak 36%-os legnagyobb vízállást észleltek. A számítások eredményeit a 6. táblázat foglalja össze. 6. táblázat Tarna Verpeléti vízmérce Tarnóca Tarnazsa-dányi vízmérce Bene Nagyfüge di vízmérce Vízgyűjtőterület, km 2 . . 574 159 141 Legmagasabb ) n aPJ t l vízállás | , 1 cm-ben 1958. VI. 13. 520 1958. VI. 13. 390 1958. VI. 13. 300 Legnagyobb vízhozam, m 3/s 58,0 66,3 58,8 Legnagyobb fajlagos vízhozam, m'/s-km* 0,11 0,42 0,42 B nagyvízi tényező .... 2,42 5,26 4,97 A lefolyási tényező alakulására csak a verpeléti vízmércével kapcsolatban lehetett számításokat végezni, mert a Tarnóca és Bene patakokra vonatkozóan víztömeggörbe mérési adatok hiá-. nyában még nem szerkeszthető. A végzett számítások szerint a verpeléti vízmércéhez tartozó vízgyűjtőterületre a rendkívüli nagycsapadék folyamán összesen 28,7 millió m 3 esővízhozam zúdult, amelyből 7,53 millió m 3 víz folyt le a Tarna medrében. Eszerint az egész árhullámra vetítve az átlagos lefolyási tényező 26,2% volt. Figyelemmel a kisnánai telepen megállapított 23,1% értékre, valamint arra a körülményre, hogy a Tarnóca és a Bene patak legközvetlenebbül kapta a csapadékhalmozódásból származó rendkívüli terhelést, indokoltan feltehető, hogy az utóbbi két patak vízgyűjtőjén az átlagos lefolyási tényező 30%, az északkelet - kelet - délkeleti Mátrára vonatkozóan pedig legalább 25% volt.
