Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

7. szám - Domokos Miklós: A vízgazdálkodási mérleg néhány időszerű elvi és módszertani kérdése

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 44. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 285—336 oldal Budapest, 1964. július VÍZGAZDÁLKODÁS A vízgazdálkodási mérleg néhány időszerű elvi és módszertani kérdése DOMOKOS MIKLÓS* I. Bevezetés A vízkészletekkel való tervszerű, átfogó gazdálkodás múltja világszerte alig egy-két évtized. A víz pótolhatatlan természeti kincs voltának felismeréséhez a hidrológiai körfolyamatban résztvevő vizek egyre nagyobb hányadának emberi célra való igénybevétele s az ennek következtében helyenként jelentkező vízhiány, továbbá a vízkészletek nagymértékű elszennyeződése vezetett. A felismerés időpontja, a természeti adottságoktól és a műszaki fejlődés ütemétől függően, országonként változó [1]. A vízkészletgazdálkodás szükségszerűségének felismerését általában mindenütt először a feladat megfogalmazása és néhány már elodázhatatlan helyi intézkedés követi. Ezután kerülhet sor — elsősorban az országon belül [2, 3, 4], de ezzel lehetőleg egyidőben nemzetközi viszonylatban is [5] — a tervszerű vízgazdálkodás elvi alapjainak és munkamódszereinek kidolgozására, megszervezésére, majd fokozatos megvalósítására. A vízkészletgazdálkodás kulcsa a vízkészletek és a vízigények módszeres számbavételére és egybevetésére szolgáló vízgazdálkodási mérleg (a továbbiakban vízmérleg) [6]. Röviden vízmérlegnek nevezik a természetes, emberi hatásoktól mentes vízháztartás egyenlegét kifejező (hidrológiai) vízmérleget is. Ezt célszerű vízháztartási mérlegnek nevezni és szigorúan megkülönböztetni a vízgazdálkodási mérlegtől. Mivel a vízgazdálkodás módszereinek kidolgozását az egyes országok egymástól meglehetősen függetlenül, sajátos adottságaik alapulvételével kezdték meg, a jelenleg alkalmazott vízmérlegek alapelvei, felépítése (sőt még a bennük összehasonlított mennyiségek mértékegysége is) országonként különböző [7, 8, 9, 10]. (A nemzetközi vízkészletgazdálkodás előkészítésének éppen ezért egyik legnehezebb feladata a gazdálkodás közös alapját megteremtő egységes vízmérleg módszertanának kidolgozása lesz.) * Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest. E tanulmány célja, hogy a tárgyával kapcsolatban megjelent hazai szakirodalom csupán legfontosabb megállapításainak ismétlésére szorítkozva, a vízmérlegnek — különösen egyik fajtájának, az ún. összesítő vízmérlegnek — Magyarországon 1963-ig kialakult felépítését és alapelveit összefoglalóan ismertesse. Már elöljáróban megjegyezzük, hogy vízmérlegünk elvi alapjai — elsősorban éppen az élet követelte gyors fejlődésének következményeként — részben még tisztázatlanok, az ismertetendő szkéma azonban a hazai gyakorlatban jól használhatónak bizonyult. Végleges, vagy akár hosszabb időre állandósult változatnak mégsem tekinthető, elsősorban azért, mert a KGST-be tömörült többi országoknak a miénkével kb. egyidőben kidolgozott vízmérlegmódszertanai ugyancsak mostanában értek meg arra, hogy egymás eredményeinek kölcsönös megismerése alapján vízmérlegeink felépítését tovább javítsuk Ül. megtegyük az első lépéseket a közös, egységes felépítésű vízmérleg kialakítása felé. A részletesebb ismertetés előtt tekintsük át röviden a vízmérlegek — elsősorban az országos összesítő vízmérlegek — szerkesztésének hazai múltját. Országos vízmérleget először az 1952—54-ben készült Országos Vízgazdálkodási Keretterv-vázlat adott [11], Ezt a felkészülés, továbbfejlesztés időszaka követte, amelyben — a gyakorlat igényei szerint — egyes, vízhasználatokkal zsúfolt kisebb területek vízgazdálkodási viszonyait számbavevő vízmérlegek készültek. Legközelebb 1959-ben, a ,, Vízgazdálkodási adatok a regionális vizsgálatokhoz" c. munka [12, 13] részeként készült országos vízmérleg, amellyel szerkesztői az azóta készült vízmérlegek elvi alapjait is megvetették. Mind a vízkészletek, mind a vízigények módszeres, alapos számbavétele terén minőségi változást hoztak és a módszertant is jelentősen fejlesztették a Területi