Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

5. szám - Ujvári József: A vízfolyások táplálásának és vízjárásának típusai a Román Népköztársaság területén

Újvári J.: A vízfolyások táplálásának típusai Hidrológiai Közlöny 1964. 5. sz. 215 nyitott völgyekben. Ennek következtében a H

T rendszerint 40%-on alul marad (5. táblázat). 5. Nívopluviális gazdag talajvíz-táplálású vízfolyások (he—T) főleg az Olt felső folyásának vidékén vannak, ahol a Csiki, Három széki, Barcasági és Fogarasi medencékben kiterjedt hegylábi üledékeket találunk. Ezek a bőségesen áramló talajvizekben gazdag területek helyenként el is mocsarasodtak. Bár csapadékban nem nagyon bővelkednek (600—700 mm), magas fekvésük és alacsony évi közepes hőmérsékletük miatt talajuk nedves. Igv nem csodálkozhatunk azon, hogy az aránylag csekély felszíni lefolyáshoz képest a felszín alatti eredetű táplálás, amely máshol csupán átlagosnak számítana, itt uralkodóvá válik. 6. A pluvio-nivális gazdag talajvíz-táplálású vízfolyások (eh—T) ugyancsak a hegylábi vidékeken a legelterjedtebbek. Ide tartozik a Maros felső szakasza és a déli hegylábi vidékek egész sor más folyóvize is. Néhány jellegzetes esetet a (he—T) és az (eh—T) típusokból a 6. táblázat tartalmaz. p A vízjárási típusok meghatározása A vízjárási típusok meghatározása eléggé bonyolult és a szerzők igyekeznek a lehetőségek szerint a legjellemzőbb vonásaikat kidomborítani. A Román Népköztársaság területének vízjárási övezeteit elsőként a szerző határozta meg 1954ben [12]. Elsősorban a lefolyási görbék vízhozamidősorok jellegzetességeit vette figyelembe. Később, 1956-ban a táplálási tényezők számbavételével tökéletesítette munkáját. 1957-ben Lazarescu D. és Panait 1. hasonló térképet közöltek. Ezeken idealizált vázlat alapján osztályozták a főbb vízjárási elemeket. 1958-ban jelent meg M ./. Lvovics és Újvári J. cikke a Román Népköztársaság területének hidrológiai övezeteiről, amelyben a szerzők mind a lefolyási görbék alakulását, mind a táplálási tényezőket, mind a vízszállítás évszakonkénti megoszlását figyelembe vették. Ez a dolgozat volt az alapja annak a változatnak, amelyet a szerző ,,A Román Népköztársaság hidrográfiája" c. könyvében közölt. Hasonlóképpen ezen alapszik „A Román Népköztársaság monográfiája"-ban megjelent víz járási térkép is. A vízjárási típusok elhatárolása végett elsősorban a jellegzetes vízjárású időszakokat kellett meghatározni. Ezek az időszakok a Román Népköztársaság területére vonatkozólag a következők : 1. A téli kisvízi időszak 2. A téli hóolvadásből táplálkozó árhullámok időszaka 3. A tavaszi hóolvadásos nagyvizek (árvizek) időszaka 4. A tavaszi kisvízhozamok időszaka 5. A nyáreleji esős időszak árhullámai (zöldár) G. A nyárvégi—őszi kisvízi időszak 7. Az őszi esők okozta árhullámok időszaka. Az árhullámok, ill. kisvizek előfordulása vagy elmaradása e jellegzetes időszakokban tartósságuk, megjelenésük gyakorisága több évi viszonylatban is, jellemző vízhozamuk azok a konkrét adatok, amelyek a vízjárási típusok elhatárolásához vezetnek. Az övezetek határvonalának meghúzásában M. 1. Lvovics javaslatára az egyes évszakok viszonylagos vízbősége szolgált támpontul. A Román Népköztársaság területén a főbb övezetek elhatárolása a szerint történt, hogy a tavaszi vízlefolyás után vízbőségben a téli vagy a nyári közepes vízhozam állott-e második helyen. Ez a feltétel valóban igen jellemző, hiszen az ország nyugati felében a tél igen változatos, gyakoriak az árhullámok, gyakran olvad el a hó, tehát a tavaszi vízlefolyás után értékben a tél következik. Az ország keleti részében, ahol a tél erősen kontinentális, az alacsony hőmérsékletek következtében csekély a lefolyás, tehát természetes, hogy tavaszi értékek után vízbőségben a nyár értékei következnek. Maguk a táplálási tényezők az altípusok elhatárolására szolgálnak (8. ábra). Ugyanakkor a síkvidéki és a hegyvidéki vízfolyások vízjárása közötti nagymértékű ellentétet figyelembe véve, két nagy csoportot különböztetünk meg az elnevezésben : a kárpáti és a Kárpátok körüli, perikárpáti vízfolyások csoportját. Mindezek alapján vizsgáljuk meg röviden a főbb víz járási típusok jellegzetességét és területi megoszlásukat. A) A perikárpáti típus keleti (Aj) és erdélyi (A

2) változatai A két változat között nincs lényegbeli eltérés, csupán területileg határolódnak el. Mindkét esetben télen eléggé jól kifejezett kisvízi időszak jelentkezik, melyet csak igen ritkán szakítanak meg a rövid idejű felmelegedések okozta olvadásból eredő árhullámok. A tavaszi nagy vizek időszaka 2—3 hétig is eltart, március elejétől a hó közepéig. Ezeket az árvizeket néha esők is kísérik. A tavaszi nagy vízi időszak között és a nyáreleji esős időszak között kisebb a vízfolyások hozama és csak az alkalmi esők okozta kisebb árhullámok növelik meg időnként. Kisvízről azonban ilyenkor még nem beszélhetünk, hiszen a talajvizek még gazdagon táplálják a vízfolyásokat és aránylag ritka, hogy az évi minimum erre az időszakra essen, az is csak egyes száraz tavaszú években. A nyáreleji esők időszakában gyakoriak a heves árhullámok. Ilyenkor gyakoriak az árvízkárok és az évi maximum is ilyenkor jelentkezik. A nyári időszakban és ősszel a kisebb patakok gyakran kiszáradnak. Erdélyben az 50—100 km

2 vízgyűjtőjű patakok száradnak ki évről évre, míg Moldvában 500—600 km

2 körüli a határ. Az igen száraz években Erdélyben a 300—400 km

2-es, Moldvában a 4000 km

2-t meghaladó vízgyűjtőjű vízfolyások medre is kiszárad (Birlad). Az őszi árhullámok időszaka aránylag kevésbé kifejezett. Mindkét típus esetében uralkodik az esőből eredő táplálás, sőt a Birlad esetében a mérsékelt pluviális típusról beszélhetünk. B) A perikárpáti típus nyugati (B

x) és gétai (R.,) változatai Az ebbe a csoportba tartozó vízfolyások a Tisza síkságára és az olténiai Géta-plató vidékére jellemzőek. Vízjárásukat nagymértékben befolyá-