Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

3. szám - Dobos Alajos: Esőztető öntözési egységek vizsgálata

Dobos A.: Esőztető öntözési egységek Hidrológiai Közlöny 1964. 3. sz. 103 SxSt!i-ti.1Hm F=1,7?8kh 4*664'3456 m ykwsr— 4 F=1,728kh M F=3,888kh F=3,888kh F=2592kh e3 pZr-Z: f— ^^T —I P Hj • 44 m ii i 6*864 =5, 184 m h — fh-4-4~u eet -j —i —-t —i F-1,728kh F=2,592kh JELMAGYARAZAT• D = 400 mm fl = 500 mm 11. ábra. Esőztető egységek helyszínrajzi elrendezési <Pueypa 11. Pa3Meufenue e n/iatte doMcdesajibnux eduHui} Fig. 11. Layout of sprinkling irrigation units A változatok részletes vizsgálata során meghatároztuk a felszínalatti fővezetékek összköltségeit és azokat a terület nagyságának függvényében a 10. ábrán tüntettük fel. Az esőztető egységek helyszínrajzi elrendezésére pedig a 11. ábrán adunk néhány javaslatot. A negyedik változatcsoport értékelését a III. fejezet tartalmazza. III. Az eredmények összefoglalása Értékelve a kutatási eredményeket, a következő, elméleti és gyakorlati megállapítások tehetők : a) A negyedik változatcsoportban vizsgált esőztető öntözési egységek fővezetékei hazai gyártásúazbesztcement csővezetékekből (legnagyobb átmérő 500 mm) megépíthetők. Az acél csövek alkalmazását nem javasoljuk. b) A hazai gyártású csővezetékek mintegy 1000—5000 kh nagyságú esőztető egységek létesítését tennék lehetővé. c) Az egymás mellé fektetett 2, illetőleg rövidebb szakaszon 3 db 500 mm átmérőjű nyomócső gazdaságosan helyettesítheti a jelenleg nem gyártott 600—800 mm átmérőjű azbesztcement nyomócsöveket. d) A fővezetékek összköltségét a szivattyútelep elhelyezése, a terület alakja és a fővezetékhálózat típusa igen nagymértékben befolyásolja. e) A központos szivattyútelep elhelyezés, a terület nagyságától függetlenül, a vizsgált megoldások között, általában legkedvezőbbnek bizonyult (5-eset). f) A terület szélén elhelyezett szivattyútelep alkalmazása esetén, fésűs elrendezésű fővezetéket (/l-eset) általában célszerűbb létesíteni, mint az ágas elrendezésűt (C-eset). A terület kedvezőtlen alakja, szélső vízkivétel esetében, igen gazdaságtalan fővezeték kialakításokat is eredményezhet. g) A fővezetékek fajlagos beruházási, valamint üzemi költsége a terület nagyságának függvényében emelkedő jellegű. A 10. ábrán példaként érdemes megfigyelni, hogy a 2592 kh és a kétszer akkora, 5184 kh nagyságú esőztető egység fővezetékeinek fajlagos költsége, az utóbbi esetben mintegy 50%-kal magasabb (B elhelyezés). A mellékvezetékek fajlagos költsége csak kis mértékben függ a terület nagyságától, tehát közel állandónak telunthető. A hordozható csővezetékek fajlagos költségének jellege hasonló az előzőhöz. A szivattyútelep automatikus berendezések stb. fajlagos költsége a terület nagyságának függvényében csökkenő jellegű. Az egyéb létesítmények (utak-, vasutak, csatornák keresztezése a csővezetékekkel) fajlagos költsége a hely függvényében igen változó jellegű, de várhatóan, a terület nagyságával emelkedik. Az előzőek alapján, végig gondolva a költséggörbék jellegét, várható, hogy a leggazdaságosabban megvalósítható esőztető öntözési egységek nagysága 3000 kh alatt lesz. Ebből következik, hogy pl. 5—10 000 kh kiterjedésű esőztető öntözőrendszereket még akkor is 2—3 esőztető egységből kell kialakítani, ha az öntözendő terület zárt egységet alkot. h) A fővezetékek fajlagos költsége az öntözés mezőgazdasági és üzemszervezési követelményeinek függvényében módosul (pl. 1/3-ad terület öntözése egy tagban ; két tagban stb.). Ezek a tényezők a fajlagos költség csökkentését eredméF=5,18b kh