Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

2. szám - Dr. Kertai Ede: Vízgazdálkodás Magyarországon. Hozzászólások dr. Kertai Ede: Vízgazdálkodás Magyarországon c. tanulmányához

86 Hidrológiai Közlöny 1963. 2. sz. Kertai E.: Vízgazdálkodás Magyarországon A népgazdaság által támasztott követelmények nagymértékű emelkedése a vízkészletek fokozódó kihasználásához, a szennyező források számának és a szennyeződés mértékének növekedéséhez vezetett. Az ország társadalmi-gazdasági fejlődése, különösen pedig a mezőgazdaság szocialista átalakulása a vízgazdálkodásvak azonban nemcsak a tartalmát, hanem a jellegét is megváltoztatta. Egészen más módon, más lehetőségekkel végezhetjük feladatainkat a nagyüzemi mezőgazdasági termelés viszonyai között, mint korábban. Még egy kísérő jelensége van a magyar vízgazdálkodás átalakulásának. Míg korábban egykét esettől eltekintve, gyakorlatilag alig érintett bennünket- a közös vízgyűjtőn fekvő, szomszédos országok vízgazdálkodási tevékenysége, ma már egyre jobban érződik hatása és mindjobban megmutatkozik ezen a téren is a sokoldalú együttműködés, a koordinálás szükségessége. Mindez megköveteli, hogy a vízgazdálkodási feladatoknak ne esak a műszaki problémáit lássuk meg, hanem azokat szoros összefüggésben vizsgáljuk a népgazdasági célkitűzésekkel, a népgazdaság egészével, sőt szomszédaink vízgazdálkodási terveivel. Ezek tehát a mai magyar vízgazdálkodás legfőbb jellemzői. És most tekintsük át röviden jövő feladatainkili, hogy azokból kiindulva fontos következtetéseket vonhassunk le. A vízgazdálkodás jövő feladatai A magyar vízgazdálkodás távlati fejlesztésének fő arányait és mértékét két alapvető-szempont határozza meg : a) Az egyes ágazatoknak a múltban kialakult nagyarányú elmaradottságát tervszerűen és fokozatosan fel kell számolni. b) Az egyes ágazatok fejlesztését úgy kell megtervezni és végrehajtani, hogy a vízgazdálko-. dás biztos alapja és elősegítője legyen a közvetlenül érintett népgazdasági ágak, majd azokon keresztül az egész népgazdaság fejlődésének. A népgazdaság várható fejlesztésének általános irányát és ütemét figyelembe véve a vízgazdálkodásra —-. mintegy 20 éves távlatban — az alábbi főbb feladatok, illetve célkitűzések megoldása vár: 1. A lakotelepülések és ipartelepek védelme, valamint a mezőgazdasági termelés biztonságának növelése érdekében az árvízvédelmi biztonság és a belvízrendszerek teljesítőképességének fokozása. A legfontosabb védvonalaknak az 1%-oS valószínűségű árvizek elleni biztonságra való kiépítése. A belvízrendszerek átlagos fajlagos vízlevezető képességének a jelenlegi 22 l/sec/km

2-ről 38 l/sec/km

2-re való fejlesztése. 2. A lakosság ivóvízellátásának és a települések csatornázásának megjavítása. Az ásott és fúrt kutakból való közvetlen ellátás arányának csökkentésével a lakosság közműves jellegű vízellátásának a jelenlegi 3(>%-kal szemben több mint kétszeresére, 74%-rá emelése. A csatornázás terén a lakosság összességére vonatkoztatott jelenlegi 22%-os ellátottságnak 55%-ra emelése. 3. Az ipar fokozódó vízigényének kielégítése elsősorban felszíni vízkészletből. Gondoskodás az ipari szennyvizek tisztításáról, ill. kártétel nélküli levezetéséről. Már 1958-ban naponta 5 millió köbméter többékevésbé szennyezett víz került vissza az élő vízfolyásokba. A vízminőségi vizsgálatok adatai szerint a felszíni vizek 62%-a közegészségügyi ós általános népgazdasági szempontból többé-kevésbé már károsan szennyezett állapotú. Az ipartelepek növekedésével ez a veszély fokozódik, ezért a telepítést és az üzemelést a vízgazdálkodás követelményeivel a legteljesebb összhangban kell végrehajtani. 4. A mezőgazdasági termelés színvonalának emelése érdekében az öntözés nagyobb arányú kiterjesztésével növelni kell a termésátlagokat és a termelési biztonságot. Húsz év távlatában az 1962. évben öntözött 300 000 kat. hold terület hathétszeresével. kereken 2 millió kat. holddal kell számolni. Fokozottabbá válik a/, esőszerű öntözés. Ennek részesedése az összes öntözésben 50— -55% lesz. A halhús termelés fokozása érdekében a tógazdasági területek jelentős növelésére — a jelenleginek kb. háromszorosára — is sor kerül. •5. A meglevő vízi utakon a zavartalan hajózás biztosítása. Ennek érdekében a természetes vízfolyásokon jelentős folyószabályozási munkák elvégzése szükséges. A víziutak fejlesztését a lehetőségek feltárásával és megvalósításával fokozni kell, mert a kedvező természeti adottságok ellenére a már meglevő víziutak kihasználtsága is alacsony. A magyar víziúthálózat és víziközlekedés fejlesztése nemzetközi vonatkozásban is szükséges. Ezzel kapcsolatban szeretném egyéni meggyőződésemet nyomatékosan hangsúlyozni : a magyar víziközlekedés véleményem szerint addig nem fog kimozdulni mai, a lehetőségekhez képest alárendelt, fejlődésében teljesen megállt, sőt visszafejlődött helyzetéből, amíg valamilyen konkrét relációban nem sikerül bizonyítottan gazdaságos és volumenébén is jelentős víziszállítást megszervezni. Ilyen lehet a Záhony—Komoró—Tiszapalkonya—Miskolc víziút, vagy a tiszavölgyi kavics szállítás, vagy a Dunán valamilyen viszonylat. 6. Az energiatermelésben a vízienergia arányát lényegesen növelni kell. Gazdaságosan hasznosítható vízerőkészletünk fokozatos kiaknázásával a részesedés 7—8%-ra emelhető. Kedvezően halad a Felső-dunai vízerőmű-rendszer megvalósításának előkészítése. A terv műszakilag és gazdaságilag tisztázott. A két erőmű — a nagymarosi és a felsődunai tározásos erőmű — együttes legnagyobb csúcsidei teljesítőképessége 820 MVV. A gazdaságossági mutatók kedvezőek, a fajlagos beruházás 12 400 Ft/kW. Ennek a méreteiben hatalmas, sokrétű programnak a végrehajtása rendkívüli feladatokat ró a vízügyi szervekre. Ezek a feladatok jelentkeznek a kutatás, a műszaki tervezés, az építés, az üzemelés és a vízügyi igazgatás területén egyaránt. Jellemzésül csak annyit említek, hogy ennek a tervidőszaknak számításba vett két kiemelkedő létesítménye a kiskörei vízlépcső és öntözőrendszer, valamint a felsődunai vízerőművek együtt