Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)
6. szám - Vágás István: Gondolatok és javaslatok a Duna-víz kémiai viszonyainak értékeléséhez
526 Hidrológiai Közlöny 1963. 6. sz. « Gondolatok és javaslatok a Duna-víz kémiai viszonyainak értékeléséhez (Hozzászólás T. Dvihally Zsuzsa lapunk 1963. évi 3. számában megjelent hasonló tárgykörű és című tanulmányához) VÁGÁS ISTVÁN* T. Dvihally Zsuzsa tanulmányát noha a limnológia címszava alatt jelent meg, hidraulikai és hidrológiai szempontból is igen figyelemreméltónak tartom. A közölt anyag már a jelenlegi állapotban is lehetővé teszi annak elméleti továbbfejlesztését, ezen kívül több új kutatási kérdést vet fel vagy helyez új megvilágításba. Az idézett tanulmány legfontosabb, számszerű adatokkal is alátámasztott megállapítása az, hogy a Duna vizében oldott különféle sók töménysége (koncentrációja) a vízhozam növekedése esetén csökken. Ennek oka az, hogy az áradást előidéző olvadék- vagy csapadékvizek az eredetileg nagyobb töménységű folyóvizet felhígítják. A szerző hasonló jelenséget tart valószínűnek más folyók esetében is. Ámbár a közölt sótöménvség és vízhozam adatok nem minden tekintetben nevezhetők egyneműeknek, mégis 60%-nál is szorosabb korrelációs kapcsolat áll fenn közöttük. Valószínű tehát, hogy ha az adatok teljes homogénitását biztosítani lehet a jövőben, a kapcsolat még egyértelműbbé válik. Véleményünk szerint már most feltételezhetjük, hogy a vízhozam (Q) és vizsgált sótöménységi értékek (C) között — bizonyos pontossági tűrésen belül függvénykapcsolat áll fenn. Ez a függvénykapcsolat (főként a Cl—-tartalom esetében) a fordított arányosságot kifejező függvényre emlékeztet. Ha a fordított arányosság irányzata teljes tisztaságában érvényesülne, ehhez azt a nagyon fontos hidrológiai értelmezést fűzhetnénk, hogy a folyó sóhozama minden időben állandó. Fordított arányosság esetén ugyanis fennáll a Q [l/sec]. C [mg/l] = const. [mg/sec] (1) összefüggés, amelyben a konstans mennyiség dimenziója a másodpercenként szállított, milligrammokban kifejezett sómennyiségre, vagyis tényleg a ,,sóhozam"-ra utal. Amennyiben a fordított arányosság irányzata nem érvényesül tisztán, hanem egyéb hatásokkal együttesen, ebből az következik, hogy a zérus vízhozamhoz is véges sótöménység tartozik. Valószínűleg a gyakorlatban ez az eset kell, hogy érvényesüljön, bár az (1) egyenletben fellépő, a 0 vízhozamhoz tartozó végtelen értékű töménység által okozott elméleti nehézség is áthidalható, az egyenlet érvényességi határainak szűkítésével. A most tárgyalt esetben alapösszefüggésünk (Q + Qo) C = cons t- ( 2) alakra módosul, az előzőkben szerepelt dimenziók mellett. A (2) egyenletben bevezetett Q 0 víz* Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézet, Budapest. hozam feltételezett, matematikai jellegű segédérték, amely azt mutatja, hogy a tényleges vízhozamot (Q) mennyivel kellene kiegészíteni, hogy a fordított arányosság irányzata ismét tisztán érvényesülhessen. Az idézett tanulmány adataiból megállapítható pl., hogv a Cl~-tartalomra vonatkozó korrelációs kiegyenlítő vonal a (Q + 3000) [m 3/sec] •C [mg/l] = 64 800 [g/sec] (3) egyenlettel is jellemezhető. Természetesen ez az egyenlet később a pontosabb alapértékek ismeretében módosulhat még, alakja azonban jellegzetesnek és nagyjából véglegesnek fogadható el. Az eddig rendelkezésre álló eredmények alapján egyelőre még nem kötelezhetjük el magunkat a ford ított arányosság tiszta vagy kiegészített alak ja mellett. Egy azonban bizonyos : mindenfajta mérésre alkalmas vegyi tényezőhöz, illetőleg minden folyóhoz egy gyakorlatilag állandónak tekinthető jellemző sóhozamérték és egy jellemző segédvízhozamérték tartozik, mely utóbbi esetleg zérus is lehet. Szép feladat volna a fontosabb hazai folyókra meghatározni a két jellegszámot. De ez még nem is volna elegendő : meg lehetne vizsgálni az egyes árhullámokat is, hogy vajon az áradás és az apadás során milyen időeltolódással követi a sótartalom változása a vízhozam változását. Létezik-e az árvízi-hurokgörbéhez .hasonlóan sótartalom-hurokgörbe is? Ha igen, akkor bizonyos, hogy értékes adatokat kaphatnánk az árhullámban mozgó vízrészecskék előrehaladás-módjára, a szállított víz eredetére, valamint a lefolyás közben tanúsított viselkedésére stb. vonatkozóan. A nagyobb tömegben végrehajtandó vegyi mérések megkönnyítésére javasolható az elektromos ellenállásmérés alkalmazása is, hiszen ennek értéke az oldott sómenynyiséggel szorosan összefügg, s helyszíni meghatározása igen egyszerű. Nem is volna merész elképzelés arra gondolni, hogy természetes vizeink vízhozamát mintegy 5—10% pontossággal egyszerűen az elektromos ellenállásmérés módszerének alkalmazása útján is meghatározhassuk, hiszen Dvihally tanulmányából ítélve ez már most is lehetséges, ha 20—30% pontossággal is. Jó segédeszközhöz jutna a mérnök bejárásainál, ha vízhozamot kell becsülnie. Kidolgozhatnánk továbbá a vegyi vízhozammérés „természetes" válfaját is, amelyben Mariotte-palaekos vagy úszószivornyás sóadagolásra nincs szükség, a természetes hígítás törvényeinek ismeretében ugyanis ez közvetlenül határozható meg. Hozzászólásomban nem kívánok kitérni minden kapcsolódó kérdésre. A legcélszerűbbnek azt látnám, ha a kérdésben érdekelt limnológus, vegyész, hidraulikus, hidrológus kutatókból egy
