Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

6. szám - Dr. Zsuffa István: Gondolatok a vízgazdálkodási hossz-szelvénnyel kapcsolatban

504 Hidrológiai Közlöny 1963. 6. sz. Zsuffa I.: Gondolatok a vízgazdálkodási hossz-szelvényről összegyűjthető vízmennyiség (Vt) biztonságos értéke tehát a vízgyűjtőterület 1 km

2-re vonatkoztatva V

t =0,3 q-t, ahol q a fajlagos lefolyás sokévi átlaga (a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság területén q — 3 l/s km

2), t az év öntözési idényen kívüli másodperceinek a száma, azaz kereken 20 • 10® sec. A megtelt tározó április közepén kezdődő működése kétféleképpen alakulhat : amennyiben a vízhasználatnál kisebb vízhozam érkezik a tározóba, akkor a különbözetet a tárolt (téli) vízkészletből kell biztosítani; amennyiben pedig több vízhozam érkezik, azt a tározó újbóli feltöltésére használhatjuk, ill. telt tározó esetén leboesájtjuk. Nézzük a fizikailag legkedvezőtlenebb esetet: az egész nyár folyamán semmi víz nem érkezik, az öntözésre csak a tározóból kiemelt víz használható. Ebben az esetben 1 km

2-ről tarozással kiszolgáltatható öntözővíz a következőképpen alakul : q = S/t, ahol S a télen feltöltött tározótér (értéke az előbbiek szerint kb. 20 000 m

3) és t az öntözési idény másodperceinek száma (azaz kereken 10 -10

6 mp). Tehát 20•10

3 q = TöTiö^ = °'

002 m3/s = 21/S

l azaz 1 km

2 vízgyűjtőről a fenti körülmények között, 20 000 m

3-es tározóval folyamatos vízsugárban 2 l/s öntözővíz nyerhető. Természetesen a valóságban kedvezőbb a helyzet: nincs ugyanis olyan nyár, amelynél a lefolyás teljesen szünetelne. Az az érték, amely a nyári vízhozam igénybevételéből adódik, becslésünk szerint eléri a 0,5 l/s km

2 értéket. Becslés jellegű számítások esetében tehát az öntözővíz szolgáltatásra szánt tározót úgy tervezzük, hogy 1. a vízgyűjtő minden egyes km

2-ére 20 000 m

3-es tározóteret számítunk, 2. ezzel a tározóval pedig kiszolgáltathatunk km

2-ként 2—2,5 l/s egyenletes vízsugarat az öntözési idény alatt. Ez azt jelenti, hogy általánosságban az így megépített tározó vízgyűjtőjének minden egyes km

2-e után 4—6 kh öntözhető felületi (árasztó) öntözéssel. E szám meghatározása során figyelembe vettük azt, hogy a tározó egyenletesen — éjjel-nappal — szolgáltatja a kívánt vízsugarat, az öntözést pedig szakaszosan — csak nappal végzik. A fentiek alapján a potenciális vízgazdálkodási hossz-szelvényre fölraktuk — eredményvonallal — a tarozással elméletileg biztosítható vízhozamok vonalát is, amelyet a fentiek alapján úgy számítottunk, hogy megszoroztuk az egyes szelvényhez tartozó vízgyűjtőterületet 2—2,5 1/s-mal (a vízgyűjtő fajlagos lefolyásától függően). A potenciális vízgazdálkodási hossz-szelvényen a vonalak elhelyezkedésétől függően 3 eset lehetséges : 1. Ahol a természetes vízhozamok vonala (a vékony vonal) följebb van, mint az öntözhető területek vízigényének vonala (a vastag vonal), azon a szakaszon a természetes vízhozamokkal a jelentkező vízigények még kielégíthetők (pl. a mezőlaki Séd forrásvidéke, 4 b. ábra). 2. Ha az öntözhető területek vízigényének a vonala fölött, de még a tározással biztosítható vízhozamok (eredményvonal) alatt van, akkor a jelentkezhető vízigények tározással kielégíthetők. Az öntözések kielégítésére szükséges tározótér nagysága az ábráról leolvasható. Ez a tározótér arányos a vastag vonal és az eredményvonal között mérhető távolsággal (pl. a mezőlaki Séd középső szakasza). 3. Ha az öntözhető területek vízigényének vonala a tározással biztosítható vízhozamok vonala fölött van, akkor csak az eredményvonalnak megfelelő terület öntözhető. (A terület nagyságának meghatározására az ábra bal oldalán külön ordináta szolgál.) Ennek a területnek az öntözéséhez az eredményvonal és a 0—0 vonal között mérhető (megfelelő arány,számmal való beszorzás után kapott) maximális, télen még feltölthető tározóteret kell megépíteni. Az eredmény vonal és a vastag vonal között leolvasható távolság által meghatározott terület — a kezdeti feltételnek megfelelő víznormával —- nem öntözhető (pl. a mezőlaki Séd torkolati szakasza). Általában — érthető okok miatt — valamely vízfolyás mentén a 3 eset a forrásvidéktől a torkolatig a fenti sorrendben követi egymást. A potenciális vízgazdálkodási hossz-szelvény készítésénél napi 12 órás rétöntözés vízigényét vesszük figyelembe. Esőszerű öntözés bevezetése, pontos öntözési naptár készítése és betartása és az esetleges öntözési korlátozások megtervezése után kedvezőbb helyzet teremthető. 3. A példaként bemutatott liossz-szelvények leírása A példákat a Marcal jobb oldali mellékvízeire készített hosszszelvények közül vesszük (1. ábra). E vízfolyások vízkészletéből ipari (Torna), és mezőgazdasági (Bitva, mezőlaki Séd) vízhasználatok vízigényeit elégítik ki. A kimerülőfélben levő vízkészlet pótlására vízátvezetéseket (Tapolca-Torna, mezőlaki Séd-Tapolca stb.) létesítettek, ill. tározókat építenek (Bitva). a) A Torna patak Jellegzetes, ipari vízhasználatokkal terhelt vízfolyás (2. ábra) az ajkai ipartelepek vízellátásának első számú biztosítója. Az ipartelepek vízigénye azonban meghaladja a Torna-patak kisvízhozamát és ezért különböző vízpótlásokról gondoskodtak. A legfontosabb ezek közül: 1. az úrkuti karszt-akna Csingerbe eresztett vize, 2. a különböző bányavizek, 3. a tapolcai forrásokból távvezetéken át vezetett víz. Az ipartelepek elhasznált vize egyrészt közvetlenül a Tornába, másrészt pedig a Csingeren