Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

6. szám - Dr. Vitális György: Az Általér-völgyi nagyobb települések és létesítmények vízellátásának földtani lehetőségei

490 Hidrológiai Közlöny 1963. 6. sz. Vitális Gy.: Az Általér-völgyi nagyobb települések továbbá a márga és homokos márga a középső, a márgás mészkő pedig a felsőeocént képviseli. Az eocén medence üledékek szárazföldi tarkaagyagokkal kezdődnek, melyek közé helyenként édesvízi homok és édesvízi mészkőbeágyazások ékelődnek. A szárazföldi ún. „mélyít kii re" az édesvízi „közelfekü" epigenetikusan kaolinosodott, tavi eredetű agyagja települ, ami fokozatos szervesanyag felhalmozódással felfelé a barnakőszénösszletbe megy át. A barnakőszénösszlet felsőbb részében megjelennek a csökkentsósvízi (elegyes vízi) molluszkás agyagbeágyazások, melyek a kőszénösszlet fedőjét is képezik. A csökkentsósvízi fedő agyagra nyilt tengeri operkulinás agyagmárga, majd a középsőeocén homokos agyagrétegei következnek. Az utóbbiak a medence peremek felé meszesebb kífejlődésűvé válnak. Az eocén képződményeket a felsőeocénbe tartozó molluszkás márgás mészkő és végül a discocyclinás (orthophragminás) mészkő zárja le. Az eocén utáni kiemelkedés következtében az oligocén elejét szárazföldi lepusztulás az ún. infraoligocén letárolás jellemzi. A lepusztulási törmelékanyag az oligocén későbbi szakaszán, mint szárazföldi tarkaagyag, homokos agyag, homokkő és konglomerátum a terület mélyebb részein halmozódott fel. Az oligocén eleji lepusztítás különösen a medence északi és nyugati szélén volt nagyobb méretű, aholis az eocén üledékek felsőbb részei, helyenként pedig a barnakőszénösszlet üledékei is áldozatul estek. Az oligocén képződményeket főleg szárazföldi és édesvízi tarkaagyag, homokos agyag, homokkő és konglomerátum képviseli. Csökkentsósvízi üledékek csak szórványosan, akkoris jelentéktelen vastagságban, csak a medence nyugati szélén (Környe környékén) ismertek. Tengeri eredetű oligocén üledékek a területen nincsenek. A miocén üledékei hiányoznak. A pannóniai emelet konglemerátumból és homokból álló képződményei csak az Altalértől nyugatra, a pleisztocén kavicsteraszok pedig csak az Altalér mentén ismeretesek. A pleisztocénban keletkezett dolomit és mészkőtörmelék főleg az alaphegység keret közelében, a futóhomok a medence belsejében, a lösz a medenceszegély idősebi) képződményeit elfedve jelenik meg. A holocén képződményei a patakok öntéshomok, öntésiszap, alárendelten öntósagyagból álló ártéri üledékei. Hegység szerkezet. A tatabányai medence alaphegység keretét alkotó Déli Gerecse és Északi Vértes jellegzetes töréses röghegység, amely általában ÉÉNy felé dől 10°—20°-kal. Az uralkodó törésirányok a terület É-i és ÉNy-i részén É—D-i, míg a D-i, K-i oldalán ÉNy—DK-i irányúak. Az ÉNy—DK-i irányú rögöket kisebb DNy— ÉK-i irányú vetők szabják fel. A töréses szerkezet a medenceképződményekre is jellemző, lépcsős vetők, szerkezeti árkok és sasbércek váltakoznak egymással. A bányászatilag és földtanilag feltárt medenceképződményekben ugyancsak az ÉK -DNy-i, illetve ÉÉK DDNy-i irányú hosszanti és az ezekre merőleges ÉNy DK-i, illetve ÉÉNy—DDK-i irányú haránttörések, valamint É—D-i irányú törések találhatók. Az ÉÉNy—DDK-i irányú nagyobb harántvetők a medence területét 3 tektonikai egységre osztják, mégpedig az uralkodóan dachsteini mészkő (alárendelten dolomit) aljzatú keleti és nyugati sasbérc jellegű és a közöttük levő kréta márga aljzatú árok jellegű egységekre (8. ábra). Az egyes tektonikai egységek számos kisebb-nagyobb ÉÉNy —DDK-i irányú harántvetővel É—ÉK-i dőlésű lépcsőkre tagolódnak, amelyeket az ÉÉK DDNy-i irányú hosszanti vetők változó nagyságú táblákra darabolnak. A terület hegységszerkezeti kialakulása az ó- és újkimmériai, az ausztriai, a szubhercini, a larami, a piréneusi, a helvéti, a szávai és üledékhiány miatt nem nyomozható fiatalabb hegységképző szakaszokban ment végbe. Az azonos szerkezeti irányok miatt a különböző idejű hegységszerkezeti mozgási szakaszok hatása nehezen választható szét [28, 2Í)J. Vízföldtani viszonyok. Tatabánya vidékének vízföldtani viszonyait a terület földtani felépítése és hegységszerkezeti adottságai döntően befolyásolják (7. ábra). I. Felszíni víz. Tatabánya vidékén a felszíni vízfolyások közül az Altalér és a bányavizek levezetésére szolgáló Galla patak tekinthető állandó jellegűnek. Az Általér, valamint a kisebb mellékpatakok völgyében található egykori és jelenlegi völgyzárógátas víztározók (pl. Tatabánya II. [bánhidai] Erőmű hűtőtava, a volt Farkas- és Tükör tavak), a víztározás kedvező földtani lehetőségeit jelzik [9], A kisebb patakok mentén levő halastavakat (Farkas- és Tükör tavak), illetve víztározókat az alattuk folyó bányaművelés miatt lecsapolták. A bányákból kiemelt víz, a felszíni vízkészletet jelentősen gyarapítja. II. Forrásvíz. Tatabánya vidékén vízbeszerzési célra figyelembe vehető jelentősebb forrásokat nem ismerünk. ill. A felszív alatt kis mélységben levő vizek közül a talajvíz a terület szennyezettsége következtében vízbeszerzésre nem alkalmas. Az Altalér völgyében az ún. terasz víz feltárása lehetséges. A Tatabánya II. (bánhidai) Erőmű területén levő 4 db fúrt kút köziil pl. az „üvegházi" (4. sz.) kút 4,3 m vastag vízadó rétegből —3,98 m-es üzemi vízszint mellett 198 l/p vízmennyiséget szolgáltat [2]. A teraszvíz — főleg csőkutas öntözésre történő felhasználása jelenleg is folyik. IV. Felszín alatt nagyobb mélységben levő víz. Rétegvíz, karsztvíz, ,,öregségi víz". A hasznosítható vízmennyiséget illetően legjelentősebb a karsztvíz, amelyhez képest a rétegvíz és az „öregségi víz" egészen alárendelt, ezért a vízföldtani viszonyok ismertetésénél csak a karsztvízzel foglalkozunk. A karsztvíz elhelyezkedését és feltárásának lehetőségét a terület mezozóos medencealjzatának földtani kifejlődése és a hegységszerkezeti részben vázolt szerkezeti elemek szabják meg (8. ábra). Sólyom F. [29, 36] és Gerber P. [10] munkái alapján ismeretes, hogy a tatabányai terület