Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

6. szám - Dr. Vitális György: Az Általér-völgyi nagyobb települések és létesítmények vízellátásának földtani lehetőségei

Vitális Gy.; Az Általér-völgyi nagyobb települések Hidrológiai Közlöny 1963. 6. sz. 459 Az új harmadidőszak végén szárazra került — a már korábban is letarolt — területrész egyenetlen felszínét a negyedkorban nagyrészt folyóvízi kavics és homok töltötte fel, részben pedig a szél által szállított futóhomok, löszös homok és lösz borította. Az egykori és a mai hévforrás tevékenységet az édesvízi mészkő képződmények jelzik (Vértesszöllős, Tata, Dunaalmás). Az Általér, továbbá a mellékvölgyek kialakulását az egész vízgyűjtőterület szerkezetére jellemző ÉK DNy-i, illetve ÉÉK—DDNy-i irányú hosszanti és ezekre merőleges ÉNy-DK-i, illetve NyÉNy—K DK-i haránttörések határozták meg. Ezeket a szerkezeti irányokat tükrözik vissza mind az Általér, mind a mellékpatakok jelenlegi lefolyási irányai is. A vízgyűjtőterület általános vízföldtani viszonyaira már a földtani felépítésből következtethetünk. A felszínt borító negyedkori homokos, kavicsos üledékek vízáteresztők, míg az ezek fekvőjében levő paleogén homok, homokkő és konglomerátum közbetelepüléseket tartalmazó, uralkodóan agyag és agyagmárga rétegcsoport vízzárónak, illetve általában gyenge vízvezetőnek minősíthető. A terület DK-i és K-i szegélyén felszínen levő idősebb mészkő és dolomitrétegek karsztosodottak, tehát vízáteresztők. Az Általér vízgyűjtőterületének vázlatos vízföldtani térképe (1. ábra) jól szemlélteti a terület víznyerési lehetőségeit is. Ezek közül a természetesen feltörő, egykor igen bővizű karsztforrások mellett legjelentősebb a karsztos kőzetekben tárolt, a szénbányászat során a vízbetörések alkalmával jelentkező karsztvíz ; a pannóniai képződményekben elhelyezkedő rétegvíz; valamint a Duna mentén és az Általér völgyében található ún. teraszvíz [20]. A vízföldtani viszonyok, illetve a vízutánpótlódáa vizsgálatánál feltétlenül figyelembe kell venni a területre hulló csapadók mennyiségét. Láng S. szerint [18] az Általér vízgyűjtőterületén 60 éve észlelő csapadékmérő állomások közül a Környétől K Ny-ra levő Erdőtagyoson az 1901—30-as évek évi csapadókátlaga 592 mm, az 1931—60-as éveké 569 mm ; a Tatán észlelt csapadékátlag 1901—30-ig 658 mm, 1931— 60-ig pedig 583 mm volt. A 30 éve észlelő bánhidai állomáson az 1931—60-as évek átlaga 628 mm. A terület párolgása sok évi átlagban 530 mm. A lefolyás sokévi átlaga 90—100 mm között változik. Az Általér vízgyűjtőterületén levő nagyobb települések, illetve létesítmények vízellátásának földtani lehetőségeit Oroszlány, Tatabánya és Tata vidékére bontva tárgyaljuk. Az egyes települések és ipari létesítmények jelenlegi és távlati vízigényére vonatkozó számszerű adatokat Bartos S. tanulmánya [2] közli. Oroszlány vidéke Földtani felépítés. Az Oroszlány vidékét magába foglaló oroszlányi és a DNy felől hozzá csatlakozó pusztavám i barnakőszénterület alaphegységkeretét keleten és délkeleten a Vértes hegység felsőtriász fődolomitból és dachsteini mészkőből álló északnyugati szegélye alkotja. Észak és nyugat felé a területet nem határolják külszíni kibúvásból ismert mezozóos képződmények, hanem az fokozatosan a Bársonyos dombjaiba megy át (2. ábra). A terület keleti és délkeleti szegélyén felszínen levő felsőtriász alaphegységre a középsőés felsőeocén parti fáciesét jelző (főleg) nummuliteszes mészkő és márga települ. Oroszlány vidékének medencealjzatában (6. ábra) a Vértes hegység északnyugati szegélyétől északnyugatra a mezozóos alaphegység triász, egészen alárendelten jura, valamint főleg kréta időszaki képződményei helyenként több száz m mélyre süllyedve helyezkednek el a paleogén medenceképződmények alatt. Az eocén medenceképződményeket szárazföldi, édesvízi (agyag és barnakőszénösszlet), csökkentsós vízi, majd tengeri üledékek képviselik. Az oligocén medenceképződmények : túlsúlyban szárazföldi és édesvízi eredetű konglomerátum, homokkő, homok, agyag, homokos márga és homokos agyag váltakozásából álló i'étegsort alkotnak. Az oligocéneleji lepusztítás következtében az eocén üledékek, főleg a medence É-i részén egészen az alaphegységig lepusztultak. A miocén kor képződményei hiányoznak. A kecskédi Mária kápolna mellett a felsőpannóniai emeletbe sorolt kisebb homokfolt van a felszínen. A felszínt borító negyedkori képződmények közül legnagyobb elterjedésű a futóhomok. Az oligocén konglomerátumból kimálló kavics, illetve kavicsos homok, a terület északnyugati részén löszös homok, végül a lejtőtörmelék, patakhordalék és az ártéri üledékek [31] csak kisebbnagyobb foltokban találhatók. Hegységszerkezet. A terület szerkezetére az ÉÉK —DDNy-i irányú hosszanti és ezekre közel merőleges ÉÉNy—DDK-i irányú haránttörések jellemzők. A különböző idejű mozgások hatásai az azonos szerkezeti irányok miatt nem igen választhatók szét. A fentiekben jelzett törósirányok mentén az egész területen — különböző mélységű, illetve magasságú — árkok és sasbércek alakultak ki. Ennek következtében pl. az eocén barnakőszóntelepek is egyes helyeken egészen a felszín közelébe kerültek (pl. oroszlányi és a pusztavámi külfejtés 1), másutt nagyobb mélységben találhatók (pl. bokodi mélymező 300—500 m). Vízföldtani- viszonyok. 1. Felszíni víz. Oroszlány térségében levő vízfolyások közül az Általér és az oroszlányi vízfolyás tekinthető állandó jellegűnek. Mind az Általér, mind a kisebb vízfolyások mentén létesített egykori és jelenleg is meglevő, valamint tervezett kisebb-nagyobb völgyzárógátas víztározók a víztározás kedvező földtani lehetőségeit tükrözik [8, 35, 38]. Az Oroszlányi Hőerőmű völgyzárógátas víztározója környékének földtani tömbszelvénye (3. ábra), mind a felszíni vizek tározásának lehetőségét, mind a terület földtani viszonyait szemlélteti. Az Általér Tatabánya (Bánhida) fölötti szakaszán további felszíni vízhasznosítás nem lehet-