Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

5. szám - Dr. Urbancsek János: Pliocén és pleisztocén üledékek földtani szintezésének újabb lehetőségei a vízföldtani kutatásban

394 Hidrológiai Közlöny 1963. 5. sz. Urbancsek J.: Pliocén és pleisztocén üledékek neti ritmus állapítható meg, mint a sokkal részletesebben tanulmányozott teraszok morfológiai helyzetéből. Ujabb kéregmozgással a régi völgysík kiemelkedik, a medence pedig megsüllyed és egy következő eróziós és felhalmozódási szakasz indul meg. Ennek az ellentétes mozgásnak következtében a legidősebb terasz legmagasabban, az ennek megfelelő üledék pedig a legmélyebben helyezkedik el. A pleisztocén teraszok helyzete és azok kőzettani összetétele egyes hazai folyóinknál igen részletesen tanulmányozott, ezért feltétlenül figyelembe kell venni a medence-üledékek rétegtani tagolásánál ezeket az eredményeket, mert csak a teraszokkal való azonosítása alapján várható, hogy kőzettani alapon helyes szintezést lehessen elvégezni. Erre a rövid teraszmorfológiai és üledékfelhalmozódási áttekintésre azért volt szükség, mert a levantei és pleisztocén képződmények időrendi tagolását ezek figyelembevételével lehet elvégezni; ugyanis a feltöltött medence egy lerakodási szakaszának az anyaga megegyezik a neki megfelelő teraszüledékkel. Az előbbiek alapján lehetőség adódik arra, hogy ősmaradvány, vagy a fúrás alatt elpusztult kövületek hiányában a biosztratigráfiai rétegazonosítás helyett, litosztratigráfiai szintezést végezzünk. Természetesen ehhez is jól értékelhető kőzetanyagra lenne szükség, amit a mostani vízfeltáró fúrásokból alig remélhetünk. Egy kisebb területen mélyített több fúrás földtani rétegsorának összehasonlítása alapján azonban, különösen szelvényben való ábrázolással, földtörténeti szakaszok mutathatók ki, amely szerint a rétegazonosítás elvégezhető. Különösen az Alföldön, annak is a peremén, a törmelékkúpok durvaszemcséjű lerakódásaiban adódik lehetőség elsősorban a negyedkori, de a levantei folyami lerakódások litosztratigráfiai szintezésére. Ennek szemléltetésére egy egyedülálló és két helység területén mélyített több mélyfúrás földtani rétegsora szerint bemutatjuk azokat az üledékfelhal mozódási szakaszokat, amelynek alapján a földtani szintezés végrehajtható. A közölt rétegsorok különböző fúrási eljárással nyert mintaanyag feldolgozásával készültek, de több szelvény együttes áttekintésével kiadódnak azok a földtörténeti ritmusok, amelyek a peremhegységek emelkedésének, vagy az Alföld süllyedésének megfelelően, a szállító folyó munkavégzésében kifejezést nyertek. Tarpán a Győzelem tsz. ártézi kútjának szelvényében (1. ábra) két üledékképződési szakasz mutatható ki. A felsőben 15,5 m mélységben települt, felsőszakasz jellegű folyó munkaképességének megfelelő kavicsos üledék lerakódásával kezdődik az üledékképződési szakasz. Ez felfelé fokozatosan finomodik és 13,1 11,1 m mélységközben durva, közép, majd aprószemcséjű homok jelzi a folyó középszakasz jellegét. A felette 11,1—8,7 m-ig lerakódott iszapos homok, majd az arra települt homokos iszap, már a munkaerejében erősen meggyengült alsószakaszos folyó szétteregetett üledékét jelenti. Az üledékképződési ritmust állóvizi lerakódás fejezi be, amikor az alig, vagy egyáltalán nem süllyedő területen agyag ülepedett le. Az előbbihez hasonló üledékszakasz mutatható ki 26,2—15,5 m mélységközben is. Nagyobb mélységű fúrás esetén, a teljes pleisztocén harántolásával, minden bizonnyal még újabb szakaszt lehetne kimutatni, amely az előbbiekkel együtt hűen tükrözné a negyedkori kéregmozgásokat. Ezeknek a szakaszosan megismétlődő üledékösszleteknek megfelelő képződményeket, mint teraszlerakódásokat, a hegységperemeken is megtaláljuk és azonosításuk a geomorfológusok és geológusok komplex feladata. A teraszmorfológiai vizsgálatok az újabb időben különösen Bulla, Kéz, Pécsi és mások kutatásai alapjáb igen előrehaladottak ; önként adódik tehát a feladat, hogy a felszínen jól tanulmányozott és szintezett teraszoknak megfelelő képződményekkel azonosítsuk a mélységbeli üledékeket, azaz ősmaradványok hiányában kőzettani alapon végezzük el a negyedkori lerakódások földtani szintezését. Meg kell jegyezni, hogy az ismertetett két lerakodási szakaszban az üledékek kifinomodása nem magyarázható az áramló öblítőiszap szétkülönítő tevékenységével — amint előbb ezt már ismertettük — mert a durvaszemcséjű üledékeket szárazfúrással harántolták át. Az előbbiekben, kis mélységben lerakódott, szárazfúrással feltárt, tehát meglehetősen jó furadókminták feldolgozásával mutattuk be a szakaszosan megismétlődő üledéklerakódás alapján végzett rétegazonosítást. A következőkben Szegeden (2. ábra), tehát az Alföld legvastagabb negyedkori rétegösszletében és Nyíregyházán, a magasan maradt pannóniai hátságra települt lerakódásokban ismerjük meg a litosztratigráfiai földtani szintezés lehetőségét. Szegeden korábban Sümeghy legutóbb pedig Makón Bartha a pleisztocén üledékek vastagságát őslénytani vizsgálatok alapján 500 m-nél mélyebben állapította meg. Ezt igazolják legújabban a karottázs mérések is, amelyek szerint a negyedkori képződmények vastagsága 570, illetőleg 620 m. Vizsgáljuk meg, hogy ebben az üledékösszletben végrehajtható-e a kőzettani alapon való szintezés. Amint előbb már említettük, egy-egy fúrási rétegsor, mivel a mintavétel pontatlan, nem ad megbízható képet az üledékek időrendjéről ; de több szelvény összehasonlításából már olyan törvényszerűség állapítható meg, amely hűen tükrözi a földtörténeti változásokat. A közölt rétegsorok, csaknem egyöntetűen igazolják, hogy a negyedkorban négy üledékfelhalmozódási ritmus követte egymást, amelyből a négyes tagolódású pleisztocén időrendbeli eseménysorozata olvasható ki és amely megfelel a negyedkorban bekövetkezett négy süllyedési szakasznak. Minden egyes süllyedést, csaknem kivétel nélkül minden fúrási szelvényben, durvasziemcséjű üledéklerakódás jelez 500, 360, 250 és 120 m mélységekben, ami a pleisztocén eleji, majd a günzmindel, mindel-riss, riss-würm interglaciálisok sülvlyedését feltöltő felsőszakaszos jellegű ősi Duna