Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

4. szám - Dr. Fekete István: Öntözés Olaszországban

306 Hidrológiai Közlöny 1963. 4. sz. Fekete I.: Öntözés Olaszországban hanem a különleges célú öntözés is közrejátszott az eredmények alakításában. Tavaszi fagy a kérdéses területen többször volt az elmúlt 10 évben, de fagykár, a fagyvédő berendezéssel öntözött teriileteken nem fordult elő. Az egyik legnagyobb meglepetést az okozta, hogy őszibarackból száraz termesztéssel kapcsolatban nem tudtak adatokat közölni, mert szárazon az őszibarackot egyáltalán nem termesztik. Megállapíthatjuk, hogy egy-egy növény öntözővíznormája általában nagyobb, egyes esetekben (pl. takarmánynövények) lényegesen nagyobb, mint hazánkban. Az öntözéseket előre meghatározott és szigorúan végrehajtott technológia alapján végzik. A vízszétosztásnak ezt a formáját jónak tartják, mert kisebb szakértelemmel és kisebb hibaszázalékkal hajtható végre, mint a kritikus időpontokat figyelembevevőöntözés. Az elért eredmények — jelenlegi fejlettségi szakaszukban - e módszer helyességét igazolják is. Meggyőződtem arról, hogy Olaszországban az öntözés kisebb részben a termés biztosítását (Dél és a szigetek), nagyobb részben a termés nagyságát (Közép egyes részei és a teljes Pó-síkság) befolyásoló agrotechnikai eljárás. Az öntözés fogadására a gazdaságok Észak-Olaszországban előzetesen készülnek fel s a mezőgazdaságilag előre felkészített üzemek termelésének megfelelő korszerű műszaki eljárások alkalmazásával nem a ráfordítások figyelmen kívül hagyásával rekord eredményekre, hanem az adott helyen a legjobban jövedelmező, termés eredményekre törekszenek. Az öntözési mód, illetőleg módszer megállapítása minden esetben a gazdaságosság figyelembevételével történik. Ez azt jelenti, hogy minden módnak és módszernek megvan a létjogosultsága, de csak ott kerül alkalmazásra, ahol gazdaságossági szempontból indokolható. A jövedelmezőségi szemléletből következik, hogy a kertészeti növények öntözésének a többi növényfajtához viszonyítva Olaszországban igen nagy az aránya. A kertészeti növények öntözésének nagymérvű növelése elsősorban a Pó-sikságon olyan területeken történt meg az elmúlt időszakban, amelyeken több évszázada folytatnak már öntötözést. A szántóföldi termelésről a jövedelmezőbb kertészeti növénytermelésre (elsősorban gyümölcs-, szőlő) tértek át. Az intenzívebb kultúra gazdaságos öntözését viszont teljesen automatikus, felszín alatti csővezetékes „többrendeltetésű" esőztető berendezéssel oldják meg. Ez a berendezés, a mai ismereteink szerint a termelékenység felső fokozatát jelenti. A Pó-síkság nagyobb részén (kb. 60%-án) ma is szántóföldi növények öntözése folyik mégpedig igen jó jövedelmezőséggel. A szántóföldi öntözésekhez is kialakultak a különböző adottságú gazdaságok eltérő feltételeihez alkalmazkodó korszerű és a mezőgazdaság igényeinek megfelelő öntözési módszerek. A gazdaságosság fejlettségének csak egy meghatározott szintjén kerülhet sor öntözésre akkor, amikor az egyéb feltételek (tápanyagutánpótlás stb.) biztosítottak. Ezzel lehet is, tudják is biztosítani a jövedelmező öntözéses termelést. Közben a talaj termelékenységét nemcsak fenntartják, hanem növelésére is törekszenek. Tapasztalataim során gyakorlatilag igazolódott előttem, hogy szocialista mezőgazdasági nagyüzemeinkben tényként adott az a lehetőség, hogy a kapitalista mezőgazdaságnál nagyobb termelékenységet érjünk el az öntözés vonatkozásában is. A két mezőgazdaság közötti különbség miatt ez akkor is bekövetkezik, ha pontosan ugyanolyan eljárásokat és módszereket alkalmazunk. Minden, a termelékenységet befolyásoló, saját elgondolásaink megvalósításának hozzáadásával, a különbség javunkra még jobban nőhet. Véleményem szerint hazánkban a tápanyagellátottságtól függő vízmennyiséggel, a növény szükségletét folyamatosan biztosító technológia alapján végrehajtott öntözés képezheti a fővonalat öntözéses gazdálkodásunk jelenlegi szakaszában. Ezzel azonban nem zárnánk ki azt a lehetőséget sem, hogy azokon a helyeken, ahol olyan szakértelmű vezető van, aki a különböző növények életritmusához simulóan tud öntözni, ne az élettani alapon nyugvó öntözés végrehajtás szerint dolgozzék. Tudományos dolgozóink pedig az ilyen nyugvó öntözéses gazdálkodás kifejlesztéséhez hathatós segítséget tudnának nyújtani. Alapvetően szükséges elsősorban jelenlegi mennyiségi szemléletünkn ek az a megváltoztatása, hogy ne a berendezendő terület kh-jaiból induljunk ki — hanem az egyéb feltételek biztosítása után ez legyen a befejezés. Csak azokon az üzemeken segíthetünk ugyanis az öntözéssel, melyek a száraz termeléssel biztosítható terméseket már elérték és termésük felső határát a víz mennyisége szabja meg. Amennyiben korábban rendezkedtünk be, akkor legalább az üzem öntözött területén kell biztosítani az egyéb feltételeket minél előbb (agrotechnika, növényfaj, fajta, tápanyag, szakismeret stb.), hogy a termelés feltétlenül jövedelmező lehessen. Szocialista mezőgazdaságunk jelenlegi fejlettsége mellett igen nagy tartalékunk az, ha mezőgazdasági nagyüzemeinket — erőnkhöz képest — a legrövidebb időn belül arra a színvonalra fejlesztjük fel, amelyen az alapvető agrotechnikai eljárásokat mindenütt maradéktalanul végrehajtják. Az öntözés bevezetése ezen a színvonalon már szükségszerű is lesz. A fejlesztési terveinkből — elsőnek azokat a tá jakat és fejlett üzemeket kellene venni, ahol az adottságoknak legmegfelelőbb, korszerű öntözés bevezetése gazdaságosan valósítható meg. Az öntözés ütemezését évenként, a megfelelő szintet elért üzemek berendezendő területi adatai szolgáltatnák. Ezen üzemek között nem szétszórtan, hanem koncentráltan és a végső állapotnak megfelelő terv alapján végeznénk a több szakaszból álló berendezkedést. Az a véleményünk, hogy az üzemek adottságainak legjobban megfelelő, a leggazdaságosabb öntözési eljárásokat és módszereket alkalmazva, az öntözéses gazdálkodást feltétlenül nagyon jövedelmezővé tehetnénk.