Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

3. szám - Bélteky Lajos: A fúrt kutakra vonatkozó szabvány korszerűsítésének műszaki és gazdasági jelentősége

242 Hidrológiai Közlöny 1963. 3. sz. VÍZELLÁTÁS A fúrt kutakra vonatkozó szabvány korszerűsítésének műszaki és gazdasági jelentősége* BÉLTEKY LAJOS** Bevezetés Néhány év óta mindjobban érezhetővé vált, hogy a kútszabványnak nevezett, a fúrt vízadóés nyelőkutakra vonatkozó 5199—53 Magyar Szabvány túlhaladott, sok tekintetben idejét múlta. A fúrási és kútkiképzési technológia rohamos fejlődése ugyanis egészen új irányban haladva, a szabvány összeállítása idején még ismeretlen, olyan területre jutott el, amely jóval túl van ismereteink és műszaki felkészültségünk akkori határán. Főleg az 500—600 m-nél nagyobb mélységű, ún. hévíz kutak létesítésénél mutatkozott ez kirívóan, mert a szénhidrogén kutatásnál alkalmazott fúrási és kútkiképzési technológia átvétele s annak gyakorlati alkalmazása olyan technológiai műveleteket honosított meg, amelyeket az 1953-as szabvány még nem ismert, ennek következtében az a kivitelezésre vonatkozóan semmiféle előírást vagy kikötést nem tartalmazott. Viték felmerülése esetén, amikor döntőbizottság elé került valamilyen ügy, különösen érezhető volt a korszerű szabvány hiánya. A vitákban helyes döntést számos esetben azért nem lehetett hozni, mivel a szabvány — természetesen — a hagyományos kútszerkezeti elemekre és műszaki műveletekre tartalmazott határozott előírásokat s ha az egyik peres fél igényének érvényesítésénél a szabványra tudott hivatkozni, igen nehéz volt meggyőzni a bíróságot, hogy a szabvány előírásai a vitás esetre nem alkalmazhatók, mert a szabvány 1.1 pontja kimondja, hogy ,,a szabvány hatálya kiterjed minden belföldön készített gyógy-, ivó- és egyéb víz feltárására telepített fúrt kútra." Ilyen körülmények között kérte 1960-ban az Országos Földtani Főigazgatóság a kútszabvány módosítását. A Szabványügyi Hivatal rövidesen intézkedett a kútszabvány átdolgozása iránt, a kőolajiparnál használt technológiával készült hévíz kutakat pedig ezzel egyidejűleg kivette a régi kútszabvány hatálya alól. Az artézi kútfúrási és kútkiképzési technológia fejlődése Célszerűnek látszik röviden ismertetni, hogy a hazai artézi kútfúrási és kútkiképzési technológia a fejlődés milyen fokán volt az 1952—53-as években, a szabvány megalkotásának idején. A helyes béléscsövezés és a kellő tisztítószivattyúzás, tehát a minőségi munka fontosságának bizonyítása, tudatosítása és a gyakorlati megvalósítás feltételeinek kidolgozása abban az időben már megtörtént. * A Magyar Hidrológiai Társaság vízellátási és hidrogeológiai szakosztályának 1962. szept. 25-i előadóülésén elhangzott előadás. ** Országos Földtani Főigazgatóság, Budapest. A kútszabványban 1953-ban már benne vannak a főbb irányelvek, nevezetesen, hogy ,,az iránycsövet a furatból nem szabad visszahúzni", továbbá : „műszakilag az a csövezés a leghelyesebb, ahol a vízszolgáltatásba bekapcsolt réteg fedőjét képező vízrekesztő rétegben létesít biztos zárást a kivitelező, a szűrőrakat felett bentmaradó utolsó béléscsőrakat sarújával, amivel megakadályozza, hogy a beszűrőzött vízadó réteg vize a cső mögött mozoghasson". Ebben az időben egy-egy csőrakat részére 70—90 m-t fúrtak előre s így alakult ki a többrakatos, teleszkópszerű béléscsövezés. Egy 300 m-es kúthoz pl. általában 6 csőrakatot kellett felhasználni, beleértve a szűrő elhelyezésére szolgáló, teljesen visszahúzásra kerülő védőcsőrakatot (1. ábra). Vissza lehetett nyerni ezenkívül a 3. csőrakatot is. Az 1952-ben fúrt 423 db kút átlagos vízhozama már elérte a percenkénti 183 litert. Akutankénti átlagos vízhozam több mint 100%-os növekedése igazolta, hogy a hazai kútf úró ipar, amikor a minőségi munkát tűzte ki célul, jó úton halad. A nagyobb vízhozam következtében megjavult a kútépítés gazdaságossága is, hiszen nagyobb vízigényt 50— 60%-kai kevesebb kútból lehetett kielégíteni, mint az előző években és évtizedekben. A nagyvízhozamú kutak sorozatos készítése következtében vált lehetővé és időszerűvé községeink egy részében a központi vízellátásra való áttérés, amely 1—2 kútból el tudja látni a község ivóvízszükségletét. Így született meg 1953 első napjaiban a törpe vízmű fogalma és elnevezése, s ezután indult meg céltudatosan és tervszerűen az áttérés a közkutas vízellátásról a falu korszerű és fejlődésképes vízműves vízellátására. Ugyanezekben az években tért át a mélyfúró ipar teljesen az iszapöblítéses, forgatásos (rotary) fúrásra, melynek egyik nagy előnye a gyors fúrási előhaladás, másik pedig az, hogy megfelelő fajsúlyú és viszkozitású fúróiszappal hosszabb szakaszon lehet béléscsövezés nélkül előfúrni s ezáltal a béléscsőrakatok száma és fm-kénti súlya csökkenthető. Igen nagy hátránya azonban a nálunk használt jobböblítéses fúrásnak, hogy bizonytalan, és nem pontos a rétegek települési sorrendjének és mélységbeli helyének a megállapítása, mivel a különböző mélységből származó furadékot keveredetten hozza fel az öblítőiszap és sok esetben a mélyebben települt, kisebb fajsúlyú kőzetanyag hamarabb jelenik meg a külszínen, mint a felette levő nagyobb fajsúlyú furadékanyag. Emiatt nem lehet keveredés nélküli, zavartalan rétegmintát venni a szemcseméret meghatározása, ill. a szűrő-