Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

3. szám - Dr. Juhász József: Javaslat a budai meleggyógyvizek korszerűbb feltárására

226 Hidrológiai Közlöny 1963. 3. sz. Juhász J.: Javaslat a budai meleggyógyvizek feltárására vízkészlet kimerülésének következménye, hanem döntően a Jcutak elöregedése miatt jelentkező változás. Példa lehet erre a közel százéves Városligeti I. sz. arézikút, amelynek eredeti, Zsigmondy Vilmos által mért nyugalmi szintje az akkori térszín felett 13,5 m volt. 1959-ben a kútfej felújítása során anélkül, hogy a kút alján keletkezett kb. 20 m-es feltöltődést eltávolítottuk volna, csak a vízelszökés meggátlásakor a nyugalmi szintet a tér jelenlegi szintje felett 11,21 m-ben észleltük. A két szint közötti magasság különbség kb. 0,5 m. A nyugalmi vízszint tehát látszólag 2 m-t csökkent. Befolyásolta azonban 1959-es mérésünket a teljes hozamával üzemelő Városligeti II. fúrás. Tehát 90 év alatt nincs 2 m nyugalmi vízszint süllyedés sem (1950-ben 11,70 m-t mért dr. Horváth Lajos). Természetesen az újabb harminc év alatt épült számos kút üzeme miatt a gyógyvíz üzemi szintje lejjebb szállt, de ez még nem a tározótér kimerülése, hanem valószínűleg elsősorban hidraulikai okok miatt jelentkezik. Ha ezen ismertetett tények mellett a hidrogeológiai viszonyokat is figyelembe vesszük, akkor a vízhígulás, az elkarsztosodás okai már határozottabban ítélhetők meg. A forrásokból és sekély fúrásokból nyert kevert víz részben a mélyből feltörő forró karsztvíz (egyes, ma már alig tartható vélemény szerint az Alföld felől nem karsztos közetekből utánpótlódó forró víz), részben a Pilis felől táplált hideg és langyos karsztvíz. A kettő keveredési aránya a forró víz és hideg víz járatok hidraulikus viszonyaitól, a kialakult vízjáratok vízszállító képességétől függ. Ennek megfelelően a Lukács, Császár és Rudas fürdők közötti mélyreható hasadásokkal legjobban átjárt területtől északra is, délre is csökken a gyógyvizek hőmérséklete és töménysége is. A forrásokba jutó forró víz, amelyet a pesti mélyfúrások alapján 80—90 C°-nak kell feltételeznünk, legalább 1800—2000 m mélységből származik. A keverő hideg karsztvíz a budai és Pilis-hegységekben a felszínközeli karsztból pótlódik. A vízjáratok hidraulikai viszonyai által befolyásolt vízhőmérsékletet és összetételt csak a Duna vízállása és a nagy száraz—nedves évcsoport periódusai bolygatták meg kisebb mértékig, azáltal, hogy a járatok vízszállító képességét különbözőképpen változtatták meg. A pesti oldalon mélyített fúrások a budai források elől elsősorban a forró gyógykomponenst vonták el, mert a kialakult új, csökkent rétegenergia miatt a források kilépési helyéhez kevesebb forró víz jutott fel. Ugyanekkor a források hidegebb karsztvíz komponense változatlan maradt. Emiatt a források hozamában és összetételében időszakosan változó, de következetesen csökkenő változás indult meg. Világosan utalt erre a helyzetre a dr. Papp Ferenc professzornak 1963-ban írt néhány sora, mely több évtizedes rendszeres megfigyelő és kutató munka alapján született: „A Duna-vonal közelében fakadó természetes és mesterségesen feltárt meleg gyógyvizek hozama, hőmérséklete és vegyi összetétele megfigyeléseink szerint változott, ill. csökkent." A források pótlására készített sekély fúrások vize, pl. a Lukács, Császár fürdőnél is eleinte jobb minőségűnek és magasabb hőmérsékletűnek mutatkozott a közeli források átlagánál. Az eredmény azonban lassan romlott, s bár a hozamban nincsen észrevehető csökkenés, az összetétel romlása és a hőmérséklet csökkenése néhány év alatt is számottevő. Ennek magyarázata az lehet, hogy a sekély 80—100 m-es fúrásokkal eleinte az újonnan feltárt rétegben raktározott meleg gyógyvizet termelték ki. Később azonban a szivattyúzással történő vízkivétel folytán elsősorban hideg karsztvíz hozzáfolyását segítették elő, ami a vizet már lehűti és felhígítja. A hideg karsztvíz utánpótlódása — azonos járatokat feltételezve — a vízkivétel közelében levő néhány méternyi leszívás esetén is a megnövekedett esés miatt jelentősen megnő, hiszen a karsztvíztartó oldalát csapoljuk meg. Az 1800—2000 m-től lényegében az eredeti járatokon feltörő forró vízre viszont ezt a néhány m-nyi leszívás gyakorlatilag nincs hatással, esése nem növekszik észrevehetően és így hozama is lényegében változatlan. A sekély fúrásokból történő víztermelés tehát nemcsak a termelő kút vízösszetételét és hőmérsékletét rontja, amíg egy adott leszíváshoz tartozó, számunkra kedvezőtlen egyensúlyi helyzet be nem áll, hanem a gyógyforrások hasadék-, ill. járatrendszerére a sekély fúrásokkal a Pilis felől mintegy hideg karsztvíz „leplet" húzunk rá, amely a forró víz komponenst még jobban visszaszorítja. A sekély fúrás tehát szivattyús üzem esetén bizonyos mértékig még a közelben működő források hozamát is rontani fogja, sőt azok összetételére is kihathat. A budai gyógyforrásoktól messzebb fekvő Margitsziget I. sz. sekélyfúrás gyógyvize is erősen felhígult. Itt azonban a hatás nyilvánvalóan lassúbb, mert a hideg víz komponens tápterülete valamivel messzebbre esik. A romlás azonban itt is jelentkezik, s azt még fokozná az, ha szivattyús üzemre térnének át. A mélyfúrások (Széchenyi II., Városliget I.), vizének sem az összetétele, sem a hőmérséklete nem változott az elmúlt évtizedek folyamán. Ez az előbbiek figyelembevételével teljesen érthető. A mélyfúrások ugyanis a gyógyvíztartó rétegbe olyan mélyen nyúlnak bele, hogy a felszíni hideg vizes karszt hidrológiai változásai már nem hatnak rájuk. A megoldási javaslat Az állandó összetételű és hőmérsékletű termális forró víz kinyeréséhez egyedül a mélyfúrások ítélhetők megfelelőnek. A mélyfúrással elvileg olyan mélységig kellene lemenni, ahonnan a források forró víz komponenseit várjuk : tehát 1800—2000 m mélységre. A budai gyógyfürdők vízellátásánál a jelenlegi forrásos és főként sekélykutas ellátásról előzetes kutatófúrások kedvező eredménye esetén át kellene térni a mélyfúrásokból történő ellátásra