Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

5. szám - Pasveer A.: Az eleveniszapos szennyvíztisztítók két új fejlődési iránya

Hidrológiai Közlöny 1962. .5. sz. 416 SZENNYVÍZTISZTÍTÁS Az eleveniszapos szennyvíztisztítók két új fejlődési iránya DK. II!. A. PASVEER* Az eleveniszapos eljárás már közel fél évszázad óta ismeretes és ez alatt az idő alatt az egész világon igen nagy mértékben elterjedt, jelentős műszaki fejlődésen ment keresztül. Sokféle levegőztetési módszer alakult ki, de maga a biológiai eljárás is különböző módosításokon ment át. Történelmi visszapillantás Mindenekelőtt lássuk a folyamat elméleti alapját és kifejlesztésének történetét. Ardern és Lockett az eleveniszapos eljárással kapcsolatos kísérleteik eredményeit 1914-ben hozták nyilvánosságra.** A cím két fontos körülményre utal, először arra, hogy Ardern és Lockett tisztítási módszerüket elvben bakteriológiai oxidációs eljárásnak tekintik. Ez egyébként különböző hulladék anyagok bakteriológiai oxidációjával foglalkozó korábbi közleményeikből is kitűnik. A cím második fele pedig : „without the aid of filters" (szűrők segítsége nélkül"), a tisztítási módszer újszerűségének lényegére utal. Ardern és Lockett vizsgálatainak nyilvánosságra hozása előtti negyed évszázadban fejlődött ki a csepegtetőtest a homok- és talajszűrésből, és a tisztítási folyamat lényegét illetően élénk viták folytak. Ezekben a vitákban tevékenyen vett részt Dunbar is, akinek az volt a véleménye, hogy a csepegtetőtesten végbemenő tisztítási folyamat csak akkor érthető meg, ha feltételezzük, hogy a szennyvízben levő szerves anyagok először a csepegtetőtest baktériumhártyáján adszorbeálódnak és azután lassanként oxidálódnak. Ez a nézet 1910 körül már annyira megerősödött, hogy olyan tisztítási módszer kifejlesztését, ahol nincs szükség a szennyeződések adszorpciójához előzetesen érlelt felületre, forradalmi jellegűnek nevezték. így érthető, hogy Ardern és Lockett ezt a fejlődést közleményük címében kifejezésre kívánták juttatni, mint el* Dr. Ír. A. Pasveer a T. N. O. (Holland Egészségügyi Kutatóintézet) Levegő-, Víz- ós Talajszennyeződéselleni Védelem elnevezésű osztályának laboratóriumvezetője, a szennyvíztechnika terén világszerte ismert kutató. Az ő nevéhez fűződik többek között az "intenzív levegőztetés" ós az „oxidációs árok" elméleti és gyakorlati kidolgozása. 1961 májusában Magyarországon járt, hogy megmegtekintse a Mélyépterv pécsi „kétfázisú" levegőztetési kísérletét. Ez alkalommal a Magyar Hidrológiai Társaság felkérésére előadást tartott a Társaság Szenny vízszakosztályában. Az előadás korszerű megvilágításba helyezte az eleveniszapos téma sok vonatkozását, ezért célszerű, ha előadásának szövegét lapunkban is megjelentetjük. (A Szerk.) ** „On the oxidation of sewage without the aid of filters" („A szennyvíz oxidálása szűrők segítsége nélkül") cím alatt. járásuk jellemző vonását. Ezután már csak rövid lépésre volt szükség, hogy elérjenek ahhoz a felfogáshoz, miszerint a csepegtetőtesten kialakult baktériumhártya szerepét az eleveniszapos eljárásban a baktériumpelyhek felülete veheti át. Az eleveniszapos eljárásban végbemenő folyamatok megítélésénél az adszorpciót szintén a folyamat lényeges részének tekintették. Általában a mai felfogás is az, hogy az eleveniszapos eljárásban először gyorsan lezajló adszorpció megy végbe, amelyet azután a bakteriológiai oxidáció követ. Ez utóbbihoz azonban hosszabb időre van szükség. A szennyvíznek a levegőztető medencében való tartózkodási idejét, valamint a levegőztetési intenzitását úgy választják meg, hogy az iszap adszorbeáló tulajdonságait megtarthassa. Talán nem árt, ha hangsúlyozzuk, hogy az eleveniszapos folyamatnak ez az elmélete, amint az a hagyományos eljárásban szerepel — helyes és az eljárás során végbemenő folyamatokkal valóban megegyezik. Az eleveniszapos eljárás módosítása, amelynek során a visszavezetett iszapot a szennyvízzel való keveredés előtt újra levegőzteti, az elmélet logikus következménye. A fokozatos terhelés módszerénél, ahol az eleveniszappelyheknek adszorbeált anyaggal történő túlterhelését el akarják kerülni, ugyanazok az elméleti megfontolások érvényesek. A két új módszer Az utóbbi 10—12 évben bekövetkező fejlődés alapján a levegőztető medencében a szennyvíz tartózkodási ideje jelentős mértékben megrövidült. Ennek kapcsán rendkívül lényeges, hogy különbséget tegyünk a következő két módszer között: 1. Az egyik módszer lényege, hogy a levegőztető medencébe bevezetett szennyvíz mennyiségét növelik. Ennek a módszernek alkalmazása esetén, természetesen, a kezelés eredményeként csak résztisztítást kapunk, amely 60 és 90% között mozog. Ezt az eljárást igen gyakran „high-rated activated sludge process"-nek („nagy terhelésű eleveniszapos eljárásnak") nevezik. 2. Egy másik módszer során az időegység alatt bevezetett szennyvízmennyiséget növelik, de ugyanakkor az oxigénbevezetés fokozása útján a szennyvíz teljes biológiai tisztítását is biztosítják. Tanulmányomban elsősorban a második módszerrel kívánok foglalkozni. A jó betekintés biztosítása céljából előnyös, ha kiinduló pontként