Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

4. szám - Juhász József: Hazánk felszínalatti vízkészletére vonatkozó ismereteink

Juhász J.: Hazánk felszínalatti vízkészlete Hidrológiai Közlöny 1962. 4. sz. 291 ameddig megfelelően kialakult fiatal — vagy megfiatalodott törésrendszer van a területen. Például Ligetnél a 100—200 m mélységben található pannon vízadó rétegekbe 1400 m mélységből szivárog fel nagymennyiségű karsztvíz. Ajkán 500 m-ről táplálja a felszínközeli miocén konglomerátumot a mély karszt. A hegyperemi betáplálások legtöbb esetben természetes körülmények között is jelentkeznek, tehát e területeken van természetes dinamikus vízkészlet. Amennyiben azonban jól megválasztott helyen megcsapoljuk, el tudjuk érni, hogy a kitermelhető dinamikus vízkészlet ennél jelentősen több lesz — igaz, hogy sokszor a tápláló terület dinamikus, sőt sztatikus vízkészletének rovására. Sokszor azonban ez mégis gazdaságos, mert ott tudjuk a vizet kitermelni, ahol szükség van rá. Ilyen területeken a természetes dinamikus vízkészlet átjut a felső rétegbe, majd a talajvízbe és onnan elpárolog. Előfordulnak olyan esetek, amikor egy nagyobb nyomású vízbetápláló kőzetösszlet telíti a kisebb nyomású réteget, de abból nem tudván a víz távozni, egy idő múlva megszűnik a táplálás. Nyilvánvaló, hogy ennek a rétegnek a megnyitása után a vízutánpótlódás megindul, s egyben a víztápláló kőzetösszlet hidrológiai egyensúlya is megváltozik, esetleg felborul. Példa erre Sopron Ligetpatak, ahol az egyes porózus rétegekben azonnal megindult az utánpótlódás, amint megnyitottuk azt. A medencék belsejében a vízutánpótlódás már általában korlátolt és három módon lehetséges. Az első a peremekről bejutott víz oldalirányú szivárgásával. Ez csak kismértékű és csak durva üledékes törmelékes kőzetek esetén számottevő, pl. a Kisalföldön. A nyugalmi vízszintek helyzetének alakulása azonban bizonyos mértékig azt mutatja, hogy az Alföld belsejében is van ilyen irányú egészen lassú vízmozgás. Ennek hozama azonban nem jelentős, hiszen az országból távozó vízmennyiségnél láttuk egészen kis hozamát. A második a vizet adó alapkőzetből törések útján történő táplálódás. Ez Alföldünkön nem nagy jelentőségű, bár egyes nagy szerkezeti vonalak mentén valószínűleg érdemes megvizsgálni. Végül harmadik esetben az utánpótlódás a felszínről a talajvizén keresztül szivárgó vízmennyiségből történhet. Ennek értéke a talaj vízháztartás mai ismeretei mellett természetes állapotban jelentéktelen. Megváltozik azonban a helyzet, ha elkezdjük kitermelni a rétegvízkészletet. Ilyenkor ugyanis egyes helyeken olyan nagyméretékű leszívást hozunk létre, hogy a talajvizek a kialakult nyomásesés mellett már le tudnak jutni a mélyebb rétegekbe. Urbancsek János szerint a depressziók a peremi utánpótlódás lehetőségét növelik meg számottevően. Mindhárom utánpótlódás általában jelentéktelen és véleményünk szerint az Alföld belsejében nem tesz ki évi 2—3 km

3-nél többet, vagyis évi 20—30 mm-t. Ezt az utánpótlódást is inkább csak a felső 200—450 m-ig terjedő vízadó rétegek kapják. A mélyebben fekvő rétegekben a rétegnyomás változások következtében geológiai korokban értelmezve van migráció, de az utánpótlódás szempontjából műszakilag figyelmen kívül hagyható. A rétegvizek ilyen korlátozott utánpótlódású és utánpótlódás nélküli területeit csak az Alföld egyes részein jelölhetjük meg, ott, ahol az alaphegység nem mezozoós és a szerkezeti viszonyok sem indokolnak mélyebbről, vagy a felszínről történő utánpótlódást. Véleményünk szerint a rétegvizek nyugalmi szintjei az Alföld belsejében még az üledékes rétegek keletkezésekor és kialakulásakor a fellépő semleges nyomásoknak köszönhetik felszínhez simuló voltukat, s azt azért tartották meg napjainkig, mert nincs számottevő vízszintes áramlásuk. Az, hogy nyomásuk nem a rájuk telepedett rétegektől átvett nyomáson alapul, látszik abból, hogy a szárazon leülepedett — tehát semleges nyomást nem növelő — eolikus üledékek, valamint löszhátak területén a rétegvíz nyugalmi szintje a lösz alsó szintjénél is alacsonyabb szokott lenni, vagy legfeljebb a lösz alján összegyűlő talajvíz szintjével azonos. . A medence belsejében a rétegvizek utánpótlódás nélküli voltára Schmidt E. Róbert érvnek hozza fel a vizek minőségi jellegzetességeit is. Tudjuk ugyanis, hogy a vizek minősége más a pleisztocén, a levantei, a felső pannon, az alsó pannon, miocén stb. rétegekben. Ez az érv ugyan a szivárgó víznek a kőzetekből kioldható anyagok miatti változásával részben cáfolható, tehát önmagában nem dönti el a kérdést, de az előzőekben elmondottat nem cáfolja, hanem alátámasztja. Megjegyezzük még, hogy sok esetben találkozunk olyan jelenségekkel, amelyeket nagyon nehéz megmagyarázni. Általában a víztartó kőzetek nem édesvízben ülepedtek le — kivételektől eltekintve — a bennük található édesvíz tehát utólag kellett, hogy oda kerüljön. Ez az idősebb rétegek esetében is a szárazföldi periódusok alatt történhetett meg. Ez a tény viszont arra mutat, hogy geológiai időket tekintve van migráció 200— 400 m mélységig, hiszen kb. ilyen rétegvastagságok váltak édessé egy lépcsőben. Ahol ennél jóval nagyobb rétegvastagság ülepedett ki egyszerre, vagy az áteresztőképesség jelentéktelen, az eredeti víz jellege majdnem megmaradt máig, pl. a középső oligocén rétegekben Sóshartyánban. Érdekessége azonban, hogy itt is vannak édesvizű rétegek a mai felszín alatt 100—150 m mélységben is sós vizek közé zárva. Ennek magyarázatát a szerkezeti vonalak menti helyi cserében látjuk. Összefoglalás A természetes sztatikus vízkészlet nagyságát ma még csak becslések alapján ismerjük. Pontosabb meghatározása azonban nem elvi nehézség, hanem munka és pénz kérdése. A kitermelhető sztatikus vízkészlet meghatározási módja elvileg ugyancsak tisztázottnak tekinthető. A természetes sztatikus készlet pontosabb meghatározása és a víztározó, fedő-