Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

4. szám - Aujeszky László: A talajmenti csapadékok hidrometeorológiája

335 Hidrológiai Közlöny 1962. 3. sz. Hírek METEOROLOGIA A talaj menti csapadékok hidrometeorológiája Dr. AUJESZKY LÁSZLÓ a fizikai tudományok kandidátusa I. Bevezetés A csapadékok különféle fajtáit két főcsoportba szokás osztani: a légkörből lehulló csapadékok (nemzetközi elnevezéssel makrocsapadékok) és a szilárd földfelszínen képződő csapadékok (mikrocsapadékok) csoportjába. Az első főcsoportba tartoznak az esők, havasesők, havazások, továbbá az ónoseső, a dara és a jégeső, vagyis mindazok a csapadékalakok, amelyek keletkeztében a Föld nehézségi erőterének hatása is lényegesen közreműködik A második csoportba azok a csapadékjelenségek tartoznak, amelyekben a csapadékképződés közvetlenül a földfelszínen, sokkal kisebb térfogatokban, a felsőbb levegőrétegek közrejátszása nélkül megy végbe. A mikrocsapadékok csoportjába tartozik a harmat és néhány más csapadékalak. Többek között ide sorolódnak a sokszor igen bőségesen fellépő ún. vízszintes csapadékok. A csapadékok két főcsoportja közt fennálló különbséget azzal is kifejezhetjük, hogy a lehulló csapadékot lecsapódásnak, a talajon képződő csapadékot pedig kicsapódásnak nevezzük. A „makro" és -mikro" elnevezések a kétféle jeelnség térfogatbeli kiterjedésének a különbségeire utalnak, nem pedig a képződő csapadék mennyiségére. A „mikrocsapadék" is lehet bizonyos esetekben rendkívül bőséges, és a makrocsapadék is lehet adott esetben igen szerény mennyiségűA hidrometeorológia központi feladata abban áll, hogy tanulmányozza a víz nagy földi körforgásának jelenségeit. Ez a körforgás, az úgynevezett hidrológiai ciklus, áll egy elgőzölgési ágból, amelyben a földi vizek, illetőleg jégtömegek légköri vízgőzzé alakulnak át; és áll egy kondenzációs ágból, amelyben a légköri vízgőz ismét folyékony vagy szilárd halmazállapotú vízzé (csapadékká) alakul át. Minthogy pedig az utóbbi folyamat kétféleképpen mehet végbe (vagy makrocsapadékok, vagy mikrocsapadékok alakjában), azért a hidrológiai ciklusnak is kétféle alakját kell megkülönböztetnünk. A hidrológiai ciklus egyik, sokkal többet vizsgált alakjában a folyamatnak a kondenzációs ága a légkör belsejében nagy térfogatokban valósul meg makrocsapadékok keletkezése útján. A ciklus másik alakja pedig abból áll, hogy a gőzállapotba jutott vízmennyiségek a légkörből olyan kondenzációs folyamattal térnek vissza a földi vízkészletekbe, amely csak a légkör alsó határrétegére szorítkozik. A hidrometeorológusok eddig a víz körfolyamatának azt az alakját tanulmányozták igen nagy részletességgel, amelyben a makrocsapadékok (esők, havazások) vesznek részt. De mindezideig alig történt kísérlet arra, hogy a hidrológiai ciklusnak azt az alakját is közelebbről megvilágítsuk, amelyben a kondenzációs folyamatok nem makrocsapadékok, hanem mikrocsapadékok alakjában mennek végbe. A tanulmányban a hidrometeorológia főfeladatának ezzel a függőben levő részével kívánunk foglalkozni. II. A harmat típusú mikrocsapadékok A mikrocsapadékok legismertebb alakjai a harmat és két vele nagymértékben rokon jelenség, a dér és a talajharmat. Közös vonásuk, hogy olyan földfelszíni anyagokon keletkeznek, amelyek valamilyen meteorológiai folyamat révén lehűlnek a környező levegő kondenzációs hőmérsékletére (más néven a harmatpontjára). A lehűlés oka a harmat és dér esetében az a melegveszteség, amelyet a földfelszíni anyagokból eltávozó hősugárzás idéz elő ; a talajharmat esetében viszont többnyire északi szélviharral járó időváltozás hozza létre a szükséges lehűlést. Ezek a harmat-típusú csapadékjelenségek azért nem kötötték le jobban a hidrometeorológusok figyelmét, mert látszólag csak kisebb vízmennyiségeket szolgáltatnak. Ha egy harmatos éjszakán egy műanyaglapot függesztünk fel vízszintes helyzetben a levegőben, akkor a műanyaglap felszínén többnyire csak néhány tized milliméter vastag harmatbevonat keletkezik, és csupán kivételesen erős harmatképződésű éjjeleken (mégpedig nyár derekán és még akkor is csak szubtrópusi eredetű légtömegek jelenléte idején) kapunk egy millimétert meghaladó harmatmennyiséget. Ezzel szemben a makrocsapadékok közül még a közepes erősségűek is több milliméteres csapadékmennyiséget, a nagyobb makrocsapadékok pedig 20—50 millimétert vagy kivételesen még ennél is többet szolgáltathatnak egy éjszaka folyamán. A harmatból származó vízmennyiség tehát — felületesen megítélve — elenyészőnek látszik a makrocsapadékok vízszolgáltató képességéhez viszonyítva. Megjegyzendő egyébként, hogy az előbb említett tized- vagy egész milliméternyi harmatbevonatot a vízszintes műanyaglemeznek mind a két oldalán megkapjuk : nemcsak a felfelé néző felszíne, hanem a lefelé néző oldala is harmattal vonódik be, sokszor közel megegyező vastagságban. Igen fontos körülmény az, hogy a természetben észlelt harmat legnagyobb része fűszálakon, leveleken és egyéb növényi részeken keletkezik. A növények klorofilt tartalmazó zöld részei ugyanis az éjszaka folyamán jelentékeny mennyiségű infravörös sugárzást bocsátanak ki és ennek folyományaképpen főleg a keskeny, vékony növényi szervek végső részei jelentékenyen lehűlnek