Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

1. szám - Uherkovich Gábor: A tiszai algák a szaprobionta rendszerben

85 Hidrológiai Közlöny 1961. 2. sz. LIMNOLÓGIA A tiszai algák a szaprobionta rendszerben Dr. UHERKOVICH G A H O R Tiszakutató Állomás, Szened A múlt század végétől egyre nagyobb problémává lett a természetes vizek és főleg a folyók tisztasága. Ekkor kezdték észrevenni, hogy a vízfolyások korlátozás nélküli szennyezése — amely a települési sűrűség növekedésével és főleg az iparosodás előrehaladásával egyre fokozódott — milyen súlyos következményekkel járhat. Védekezésül kidolgozták a vízkontrol 1 fizikai és kémiai módszereit. A századforduló táján találkozunk azután annak a gondolatnak a csíráival, hogy a vizek szennyezettségének fokát a benne meglelhető mikroorganizmusok alapján is meg lehetne ítélni. Ez a gondolat határozott formát akkor öltött először, amikor Kolkwitz és Mars-són 1908-ban és 1909-ben a vizeket szennyezettségi vagy szaprobítási fokozatokba osztották, amely fokozatokat szerintük indikátorszervezetek, ún. szaprobionták jellemeznek. A szaprobitási fokozatok a legszennyezettebbtől a legtisztábbig : polysaprob, a-mesosaprob, /3-mesosaprob, oligosaprob, katharob. Kolkwitz és Marsson ezzel megvetették a biológiai vízkontroll alapjait. A vizeknek szaprobionta indikátororganizmusok alapján történő megítélését elvileg és gyakorlatilag alapjaiban helyesnek kell tartanunk. A mikroorganizmusok közül valóban igen sok faj meglehetősen szűk ökológiai spektrumú, így — a kémiai vizsgálatok mellett — jól jelzi az illető vízi biotóp kémiai karakterét. A szaprobionta indokátorszervezeteknek Kolkwitz és Marsson által közreadott első jegyzékét később többen kiegészítették. Manapság már elég nagyszámú olyan organizmust tart nyilván a szakirodalom, amelyeknél több-kevesebb bizonyossággal megjelölik, hogy melyik szaprobitási fokra vagy fokokra tekinthetők indokátoroknak. A szaprobionta-rendszer megalkotása óta 50 év telt el. Ezen idő alatt a módszer erényei mellett annak fogyatékosságai is kitűntek. A fogyatékosságokon több szerző igyekezett javítani. 1. Az egyik javítási irányzat szerint még finomabban kell tagozni a szaprobionta rendszert, különösen a magasabb szaprobitási fokoknál. Szerencsére az ilyen típusú vizekkel Magyarországon még alig van dolgunk. Ezért itt csak annyit említsünk röviden, hogy Sramek-IIu&ek (1956) a polysaprob fokon túl még a hypersaprob és antisaprob fokokat is megkülönbözteti. 2. A módszer javítására más szerzők azt javallják, hogy a szaprobionták régebben megadott ökológiai valenciáját felül kellene vizsgálni, az eddig is bizonytalannak tekinthető adatokat el kellene hagyni, s ugyancsak el kellene hagyni a rosszul vagy nehezen meghatározható fajokat is. Viszont ki kellene egészíteni szűkebben specializálódott fajokkal. Wnhrmann (1. Ruttner i. m. 88.1.) az egyes fajok szaprobitási fokának meghatározására laboratóriumi tenyészkísérleteket javasol. 3. Kolkwitz első megfogalmazásában a rendszer kémiai alapjait nagyon leegyszerűsítve adta. Később többen felismerték, hogy a szaprobitási fokok kémiai jellemzésénél nemcsak az 0

2-tartalom, hanem pl. különböző rothadási mérgek befolyása is jelentős, s hogy általában nem egy tényező, hanem a szennyezettséget okozó faktorok összesége hat. 4. Egyes szerzők már régebben is hangsúlyozták — és ez a gondolat manapság mindinkább előtérbe lép —, hogy egyes típusos szaprobionták, ,,Leitorganismus"-ok megfigyelésén túl az illető életközösségek gondos elemzése igen fontos a szaprobitási fok megítélésénél. 5. Előbbi törekvéssel ellentétes jellegű az az ugyancsak észlelhető tendencia, amely a szaprobionta rendszer organizmusainak számát jelentősen le akarja csökkenteni. A két törekvés ellentétes, mert hiszen életközösségek elemzésénél lehetőleg minél több fajról kell tudnunk, hogy hol foglal helyet a szaprobionta rendszerben, tehát lecsökkentett fajszámú fajlista hátrányosan befolyásolja az életközösségek szaprobiológiai elemzésének lehetőségét. Összegezve azt mondhatjuk, hogy a Kolkwitz által 50 évvel ezelőtt felállított szaprobionta rendszer több irányban nyert elvi és gyakorlati kiegészítést, s a jelenben is fejlődik. A revidiált szaprobionta rendszer tanulságait hasznosan alkalmazhatjuk hazai nagyobb vizeink biológiai kontrolijánál is. A vizek szennyezettsége kutatásának Magyarországon figyelemreméltó eredményei vannak. így a Tisza és mellékvizei szennyezettségét fizikai és kémiai módszerekkel több kutató vizsgálta, különös tekintettel az ipari — főleg a borsodi iparvidékről származó — szennyezésekre. Donászy (1954), Lesenyei (1950, 1952), Papp (1952), Papp— Tóth—Simonyi (1953), Salamon (1952), Szabó (1958 B) idevonatkozó dolgozatai tisztázták a témakör sok problémáját. Ezzel szemben a Tisza és mellékvizei szennyezettségének szaprobiológiai vizsgálatára még csak egyetlen jelentősebb kísérlet történt a „Magyarország vízkészlete. II. Vízfolyásaink minőségi számbavétele" c. műben Szabó Zoltán tollából. Miután ez a mű a legtöbb vizsgált pontról csupán egy mintavételt vesz figyelembe és ezenfelül nem alapozhatott az algavegetáció részletesebb feldolgozására, így csak az első olyan nagyobbszabású kísérletnek tekintendő, amely szükségszerűen önmagában hordja korlátait. A Tiszánál is lehet majd használni — főleg módszertani vonatkozásban — Gregács— Muhits—Páter—Tóth (1959), Lesenyei—Papp—