Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

5. szám - Kiss Béla–Kovács László: Szürőcsövek és csövek védelme polietilén bevonattal

Kiss B.—Kovács L.: Szűrőcsövek és csövek védelme Hidrológiai Közlöny 1961. 5. sz. 419 A polietílénpor kémiai ellrnállókcpessége (M.: megfelelő. N. M.: nem megfelelő.) 2. táblázat Taö/i. 2. XuMunecKoe conpomueAemie noAuamuAeHHOÜ nbt.iu (M.: CoOTBeTCTByromee, N.: HecoOTBeTCTByiomee) Table 2. Chemical resistance of polyethylene powder (M.: suitable, NM : unsuitable) Kémiai Vegyszer Koncentráció ellenállóképesség 20 C° ! 60 C° Ammónia Gáz | M. M. Ammónia Oldat M. 11. Ammóniumszulfát — M. 11. Ásványolajok — ; N. M. X. 11. Borkősav M. M. Cinkklorid M. 11. Cinkszulfát —• M. M. Ezüstnitrát 10% M. M. Élesztő M. Ferriklorid — M. 11. Fluor — M. N. 11. Fluorhidrogénsav (folysav) Konc. M. X. 11. Formaldehid 40 % M. —. Foszforsav 30% M. 11. Foszforsav 90 % M. X. 11. Foszfátok 11. M. Hidrogénperoxid 40% 11. 11. Ilidrogénperoxid 100% 11. X. M. Kalciumklorid — M. 11. Kalciumhipoklorit — M. M. Káliumklorid — 11. M. Káliumhidroxid Oldat M. 11. Káliumnitrát — M. M. Káliumpermanganát — 11. 11. Keményítőoldat — 11. 11. Kénsav 10% 11. 11. Kénsav 50 % 11. X. 11. Kénsav 98% N. 11. X. 11. Klór Gáz X. 11. X. 11. Klór Oldat N. 11. X. 11. Kovasav M. 11. Magnéziumklorid 11. 11. Magnéziumszulfát — 11. 11. Mésztej — 11. 11. Mosószerek (detergensek) . — — N. 11. Nátriumbenzoát — M. 11. Nátriumbiszulfit — M. M. Nátriumklorid — 11. 11. Nátriumhidroxid Oldat 11. 11. Nátriumszulfid (lúgmentes) — 11. 11. Ozon — M. X. 11. Salétromsav * 10% 11. 11. Salétromsav 70 % X. 11. N. 11. Salétromsav 95 % X. 11. X. 11. Sósav 10% 11. 11. Sósav 35 % 11. 11. (konc) Tengervíz. M. sav, hidrogénfJuorid) ellenáll. A sósavat még 100 C°-on is bírja, ami a csökkent hozamú vízadó rétegek savazása szempontjából rendkívül fontos tulajdonság. Korrózió ellen védő bevonatok készítésénél külön előny az, hogy a 'polietilén fajsúlya kicsi és ezért a belőle készített bevonatok a vascsövek súlyát lényegesen nem növelik. A polietilén villamos szigetelőképessége is kiváló, ezért a bevonat hatékonyan megvédi a földbe fektetett csöveket kóboráramok korróziós hatásával szemben is. A napfény ultraibolya sugárzásának hatására egyidejű oxigén jelenlétében oxidatív bomlás következtében a polietilén öregszik. Ezért olyan esetekben, ahol ennek veszélye fennáll, minimálisan 2% aktív korom bekeverésével a polietilént ultraibolya sugárzás ellen védeni lehet és kell. Szűrőcsövek és béléscsövek bevonatánál ultraibolya sugárzás ellen elvileg nem kell a polietilént védeni, miután ezeket föld alatt használják fel. A gyakorlatban azonban a korommal való töltés itt is célszerű, mert előfordulhat, hogy felhasználás, illetve beépítés előtt a csöveket hosszabb ideig a szabad levegőn tárolják. Önálló polietilén tárgyak készítésénél számításba kell venni azt, hogy a polietilén éghető. Bevonatok esetében azonban ez a tulajdonsága sem okoz semmi zavart, mert a fém jó hővezetőképessége miatt igen nagy lánghatásnak kell kitenni a polietilén bevonatot, hogy az meg tudjon gyulladni és a lángbehatás megszűnésekor a polietilén égése is megszűnik, a bevonaton tehát a láng nem terjed tovább. Említettük, hogy a feszültség okozta korrózió hatásával polietilén esetében annál inkább kell' számolni, minél kisebb molekulasúlyú terméket alkalmazunk (tehát minél könnyebb feldolgozni). A könnyű feldolgozhatóság azonban olyan technológiai előny, hogy ennek érdekében inkább fokozott gonddal kell ügyelni arra, hogy a bevonatban minimális feszültségek keletkezzenek. Ennek biztosítására elsősorban arról kell gondoskodni, hogy a bevonat készítése során a lehűlés lassan következzék be. A polietilén ugyanis amorf és kristályos részekből áll. Melegítéskor az olvadási hőmérsékleten a kristályos szerkezet teljesen eltűnik. Lassú lehűtésnél a kristályos szerkezet szabályosan ismét kialakul. Gyors lehűtésnél azonban a kristályos szerkezetnek nincs ideje kialakulni és ezért a rekrisztallizáció a már megszilárdult rétegben az idők folyamán következik be és igen nagy feszültségeket okoz. A rétegben keletkező feszültségek kiküszöbölésének érdekében a bevonásra kerülő darabok forma-kialakításánál kell arra vigyázni, hogy éles. átmenetek ne legyenek. Minimálisan 3—4 mm sugarú legömbölyítésekről kell gondoskodni. Más műanyagokkal (PVC) szemben a polietilén jellegzetes tulajdonsága, hogy a lágyuláspontja fölé melegítve elég gyorsan folyékonnyá olvad. A polietilén ezen tulajdonsága következtében bevonatok készítésére különösen alkalmas. A bevonatkészítés legegyszerűbb technológiája az ún. ráolvasztásos eljárás, melynek az a lényege, hogy a fémtárgyat a polietilén olvadáspontja fölötti hőmérsékletre melegítik és fimon poralakii polietilénbe mártják. A meleg fémtárgy a körülötte levő polietilénport magára olvasztja és így folytonos réteg alakul ki. Abból a célból, hogy nagyobb fémtárgyakat is be lehessen mártani a műanyagporba, a port célszerű állandóan fellazított állapotban tartani (lebegtetni). A polietilénport ezért olyan tartályban helyezik el, amelynek alsó része pórusos anyagból készült. A pórusos fenéken keresztül sűrített levegőt nyomva a műanyagpor laza állapotba kerül és úgy viselkedik, mintha folyadék volna, tehát alig tanúsít ellenállást bemártással szemben. A fémtárgyak felmelegítése történhet egyszerűen lánggal, azonban ebben az esetben nem lehet egyenletes felmelegítésről gondoskodni. Legcélszerűbb a felmelegítést hőfokszabályozással ellátott villamos kemencében végezni, de csövek esetén pl. közvetlen ellenállásfűtés js igen jól alkalmazható lehet. Az előmelegítési hőmérséklet a fémtárgy hőkapacitásától és a kívánt rétegvastagságtól függ és általában 220 C°-tól 350— 400 C°-ig terjedhet, ami azt jelenti, hogy a vékonyabb, tehát kisebb hőkapacitású tárgyakat kell nagyobb hőmérsékletre előmelegíteni.