Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

4. szám - Joó Ottó–Marjai Gyula: Nagyüzemi öntözési kísérletek lehetőségeiről

304 Hidrológiai Közlöny 1961. 4. sz. Joó O.—Marjai Gy.: Nagyüzemi öntözési kísérletek A kísérleti hasznosítást célzó eddigi elképzelések terén bizonyos egyoldalúság tapasztalható. A különféle kutatási ágazatok közül eddig főleg a műszaki-kultúrtechnikai hasznosításra születtek elképzelések. Pedig a növénytermesztés, talajtan és egyéb kutatási területek is legalább olyan mértékben érdekeltek az öntözési kérdések tisztázásában, mint a műszaki. A mezőgazdasági üzem sajátos viszonyait is figyelembe véve ugyanis a hasznosítók tudják a legalaposabban megbírálni a műszaki berendezések használhatóságát. Csak ők tudják kiválasztani a mai ismereteink alapján rendelkezésre álló lehetőségek közül a leginkább megfelelő vízadagolást, csatornakialakítást, belső berendezést, öntözési módszert stb. az öntözőtelepen belül. Az üzemelő gazdák feladata, hogy megadják a mezőgazdasági termelést kiszolgáló műszakiak számára azokat a követelményeket, amelyeket a műszaki berendezéseknek ki kell elégíteniök. Az ismertetett öntözőberendezés kísérleti hasznosítására való felkészülés érdekében — részben vitaanyagként is — vázolnánk a témába vágó elképzeléseinket. Az öntözéses mintagazdaságnak — mint említettük — fő feladata a gazdaságos, rentábilis üzemelés. A kísérleti hasznosítás ennek alárendelt. Eddigi tapasztalataink alapján feltételezhetjük, hogy az üzemeléssel párhuzamos kísérleti munka során a kísérlet és az üzem érdekei egymással szembekerülnek. A kutatásnak feltétlenül rendelkeznie kell azokkal a — főként anyagi — eszközökkel, amelyekből a kísérleti hasznosítás miatt esetleg jelentkező üzemi hátrányokat fedezheti. Mindenek előtt elvi döntés szükséges, ilyen esetekben az üzem. vagy a kísérlet szempontjai érvényesülnek-e ? A különféle hasznosítási érdekek esetleges szem bekerülését az üzem és kísérlet terveinek összehangolása mérsékli. Különösen fontos utóbbi elkészítése a komplex kísérleti hasznosítás kedvező hatásfoka, a különböző típusú műszaki berendezések összehasonlítása kifutási idejének lerövidítése érdekében. Öntözési gyakorlatunk ugyanis már ma vár olyan eredményeket, amelyeket tudományos megalapozottsággal csak az öntözőberendezés megépítése, üzemi méretekben végrehajtott összehasonlító értékelése után tudunk megadni. Fenti tevékenység összefogása véleményünk szerint az öntözéses növénytermesztés, ill. üzemtan kutatóinak elsőrendű feladata. Ennek érdekében — amennyire lehetséges — meg kell határozni a kapcsolódó különféle kutatási ágazatok feladatát. Ezeken belül meg kell vizsgálni, melyek azok az öntözéssel kapcsolatos kérdések, amelyek a mintagazdaság üzemelése során tisztázhatók. Ezeket a kérdéseket súlyuk szerint kell osztályozni. Korábbi ismertetésünkből látható, hogy a műszaki berendezések sokféle változat összehasonlítására nyújtanak lehetőségeket a vízelosztás, a különféle forgók, ezek belső berendezései, az öntözési technika stb. területén. A tervezett vetésforgókat úgy kell elindítani, hogy a lehető legrövidebb idő alatt az elméletileg lehetséges változatok közül a gyakorlati alkalmazás szempontjából elsődlegesen számításba vehető legtöbb elrendezés összehasonlításra alkalmas módon legyen vizsgálható. Főleg a kísérletek átfutási idejének lerövidítése, a különböző észlelések, értékelése célszerű módszerének kidolgozása érdekében a Jétesítés ütemének megfelelően előkísérletek beállítását indokoltnak látjuk. Szükséges ez a kísérletek műszer, anyag és munkaerő igényének, a termelő üzemmel való súrlódásmentes együttműködés feltételei feltárásának céljából is. Mind a mintaszerű gazdálkodás, mind a kísérlet érdekei sürgősen megkívánják a jelenlegi vízháztartási és talajtani jellemzők rögzítését, üzem,i talajtérkép készítését is. A továbbiak során röviden a mintagazdaság öntözőberendezései kísérleti hasznosításának kultúrtechnikai lehetőségeiről szólunk. Az ismertetésnél a víz útját követjük, a vízkivételtől a hasznosításig : a) a vízadagolás módja, b) az öntözővizet szállító hálózat kialakítása, c) az öntözéses vetésforgók belső berendezése, d) a felhasznált öntözővíz mérése, e) a műszaki berendezések karbantartási és fenntartási viszonyai szerint. a) Az önműködő vízadagoló rendszereket a szabad vezérléssel történő adagoláshoz hasonlítva, képet kapunk az automata szabályozó berendezések üzemének jellemzőiről. El kell döntenünk, hazai alkalmazásra a felülről, vagy alulról vezérelt önműködő szabályzók-e a megfelelőbbek. Minthogy azonban az alsó vezérlés berendezéseit rizses, a másik kettőt főleg különböző szántóföldi forgókban különféle öntözési technikával működtetjük. az azonos összehasonlítási alap érdekében lehetőség van a 11. sz. csatorna-rendszer szabad vezérlésű, a 12. sz. csatorna-rendszer alsó vezérlésű üzemeltetésére is a kísérlet érdekeinek megfelelő időben. Ezáltal a 11. sz. csatorna rendszerében az alsó- és szabad, a 12. sz. csatorna rendszerében a felső és alsó vezérlés azonos feltételek között is értékelhető. A 11., 12. és 13. sz. csatornák rendszerében egyidejűleg összehasonlítható az alulról és felülről automatikusan vezérelt vízadagolás egymással és a hagyományos, kézi kezelési tiltókkal szabályozott vízszétosztással (szabad vezérlés). Mindhárom esetben megállapítható a megfelelő vetésforgók összes, tényleges vízfelhasználása, a vízadagolásnak az öntözés végrehajtására gyakorolt hatása. A vizsgálat választ ad a vízadagolás szabályozása és automatizálása hazai alkalmazási módjára és gazdasági határaira. A rizses forgó tábláin is lehetőség nyílik az automatikus vízpótlás megvalósítására, ill. kipróbálására a rizses szakaszban. Az egyes vetésforgó-szakaszok felén önműködő, másik felén hagyományos rendszerű vízpótlást irányoztunk elő az összehasonlítás érdekében. b) A különféle szelvényű és anyagú, illetve burkolatú csatornáknak a vízveszteségeit mérni lehet. Az állandó és időszakos üzemű magasvezetésű, kettősműködésű és mélyvezetésű földszel-