Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

1. szám - Laczkó Ágnes–Starosolszky Ödön: A palástos vízadagoló és helyszíni vizsgálata

Hidrológiai Közlöny 1961. 1. sz. 17 A palástos vízadagoló és helyszíni vizsgálata LACZKÖ .ÍGNE S—S TAROSOLSZKY ÖDÖN Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest Az öntözési üzemelés feladata nemcsak az, hogy a vizet a telepekhez juttassa, hanem az is, hogy minden gazdaságnak, vagy telepnek pontosan meghatározott és időben változó vízmennyiséget adagoljon ki. A mindenkor kiszolgáltatandó vízhozamot, a növények igényét figyelembe véve, az öntözési üzemelési rend írja elő. Ebből következik, hogy nem elégedhetünk meg a vízhozam folyamatos mérésével, amely a hagyományos mérőberendezésekkel (mérőbukóval, Venturi-csatornával) és rajzoló vagy számláló műszerekkel (pl. rajzoló vízmércékkel) megoldható, hanem a vízhozamot szabályozni is kell. Ha az öntözőcsatornákban az érkező vízhozamtól függetlenül állandó vízszintet sikerül tartanunk és a termelők vízkivételi művénél a vízhozam csak a felső vízállás függvénye, meghatározott nagyságú vízkivételi nyíláson állandó vízhozam folyik át és a vízállás-észlelés elmaradhat. Ha pedig a vízkivételi mű kialakítása olyan, hogy a vízhozam az átfolyási nyílás egyszerű szabályozásával változtatható, a vízhozammérés a vízkivételi nyílás nyitvatartási idejének folyamatos nyilvántartására egyszerüsbödik. Ezt a követelményt elégítik ki a vízadagolók. A követelmények többfélék: 1. Olyan berendezésre van szükség, mely lehetőleg érzéketlen a felsővíz változásaira, vagyis tág határok között változó felső vízállásnál közelítően ugyanazt a vízhozamot bocsátja át ; 2. A berendezés minél kisebb esésveszteséget okozzon ; 3. Az alvíz visszahatása minél magasabb alsó víznél következzék be, minél kisebb vízszintkülönbségnél legyen még egyedül a felső víz jellemző a vízszállításra ; 4. A vízkivételi nyílások vízhozama valami egyszerű összefüggésben legyen . méretükkel és egymás vízszállítását ne befolyásolják. A fenti hidraulikai követelményekhez járulnak még az üzemelésiek : könnyű kezelhetőség, jól záródás, esetleg lelakatolhatóság, uszadékra való érzéketlenség stb. Mindezek alapján megállapítható, hogy a vízadagolók olyan berendezések, amelyeknek megFig. 1. ábra. A vízadagoló vázlata <t>ue. 1. CxeMa pacnpedeAumeAH eodbt 1. Diagrammatical skeírh of the water distributor felelő kialakítása csak alapos vizsgálatok után lehetséges. Bár a külföldi gyakorlatban, elsősorban Franciaországban, Portugáliában és ÉszakAfrikában az ún. Neyrpic-féle palástos vízadagolók elterjedtek, midőn szóbakerült hazai alkalmazásba vételük, hazai tapasztalatok híján először a berendezések vizsgálatát kellett javasolnunk. A vizsgálatok célja általánosságban az, hogy 1. megállapítsuk a palástos vízadagolók hidraulikai jellemzőit, és képet nyerjünk azokról az adatokról, amelyekről a külföldi szakirodalom mégcsak meg sem emlékezik, nevezetesen a) az alvíz visszahatása mikor indul meg, b) az egyes nyílások egymásrahatása mekkora és ez a hatás elhanyagolható-e, c) milyen áramképek lépnek fel a berendezésnél és nem befolyásolják-e a vízszállítást. 2. A vizsgálatok eredményeinek értékelése után javaslatot tehessünk a Neyrpic-féle palástos vízadagoló alkalmazására (berendezések behozatala, illetve a szabadalom megvásárlása révén), vagy valami ettől eltérő szerkezet bevezetésére. A vizsgálatok keretében a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben megterveztünk egy nagyméretű kísérleti példányt (amelyről a továbbiakban számolunk be) és az Országos Vízügyi Főigazgatóság laboratóriumi kísérleteket végeztetett az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem I. Vízépítéstani Tanszékével, amelyről Fekete András és Lipták Ferenc lapunk előző cikkében számol be. A Neyrpic-féle palástos vízadagoló A grenoblei Neyrpic-intézmény alakította ki az első palástos vízadagoló típust, amelyet hazánkban Oroszlány István ismertetett először [1], A berendezés egy fenékküszöb és egy különleges, ún. palástos zsilip kombinációja. Egymás mellé épített tiltó táblával nyitható-zárható, különböző szélességű nyílások sorozata teszi lehetővé a vízhozam tág határok közötti szabályozását. A vízadagoló vázlatát az 7. ábrán mutatjuk be. Az 1. képen az 1959. évi franciaországi tanulmányutunk alkalmával felkeresett elszászi, ún. hardti öntözőrendszerben épült vízadagolót mutatjuk be. A vízadagoló az előzőekben ismertetett követelményeket a következőképpen elégíti ki : 1. A fenékküszöb koronája után létrejövő rohanó mozgás biztosítja a vízhozamnak az alsóvíztől való függetlenségét (bizonyos alvízi mélység, az ún. visszahatási határ alatt) ; 2. A felvízszínnek a palástélhez ütközésekor (bukásból nyomás alatti átfolyásba való átmenetkor) a felvízállás hirtelen megemelkedik, vagyis kis vízhozamnövekedés nagy felvízemelkedést idéz elő, fordítva viszont azt jelenti, hogy ha a felvízszín meg is emelkedik, a vízhozam csupán kismértékben változik meg ;