Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

2. szám - Szalay Miklós: Vízerőművek tervezésének halgazdasági szempontjai

Szalay M.: Vízerőművek tervezésének halgazdasági szempontjai Hidrológiai Közlöny 1961. 2. sz. 137 Számottevő változás következik be a duzzasztás folytán a haltáplálék-szervezetek életfeltételeiben is. A produktív sekélyvizű partmenti sávok területe csökken, vagy az állandó vízállás folytán elburjánzó nádasok miatt csekélyebb értékűvé válik. Mindazonáltal Heuschmann [19] rámutat arra, hogy a hal táplálék-szervezetek csökkenése a Majnán sehol sem volt olyan mértékű, hogy kifejezett táplálék-hiány állt volna elő. Sokkal hátrányosabb azonban a haltáplálékszervezetekre és rajtuk keresztül -— de közvetlenül is, — a halakra az a körülmény, ha a duzzasztott folyószakaszba nagyobb mennyiségű hiányosan tisztított házi, de főleg ipari szennyvizet vezetnek be. Duzzasztott folyószakaszokon ugyanis a vízsebesség csökkenése következtében lényegesen csökken a víz oxigénfelvétele is és ezért a szennyezőanyagok lebontása hosszabb időt vesz igényije — bár rövidebb távolságon következik be —, mint a duzzasztás előtti állapotban. A folyó öntisztító képességének ilyen csökkenése lökésszerű szennyvízterhelések esetén katasztrofális helyi halpusztulást idézhet elő (Ammon, [3]^. Még egy eshetőségre kell rámutatnunk, amely kizárólag üzemvízcsatornás erőműveknél fordulhat elő. Nevezetesen, az anyamedernek kisvízhozam idején bekövetkező részleges, vagy teljes kiszáradása. Tervezési szempontok. Miután a fentiekben rámutattunk azokra a változásokra, amelyek duzzasztott folyószakaszok létesítését halgazdasági szempontból kísérik, röviden fel kell vázolnunk az eszközöket is, amelyeket a tervező mérnöknek fel kell használnia, hogy a duzzasztómű feletti folyószakasz a műszaki és halgazdasági követelmények optimális összehangolása útján alakíthassa ki. Ilyen lehetőségek a következők : 1. Kerülni kell az egyszerű geometriai vonalozású partok kiképzését ott, ahol az már az erőműre •való vízrávezetést nem érinti. A pangó vizű, limányos kis beöblösödések mind ívási, mind halfogási szempontból előnyösek. A csuka, dévérkeszeg, compó és ponty számára ezek elsőrendű ívóhelyek, árvíz idején pedig valamennyi halfaj számára kitűnő menedékhelyek. Kialakításuk gyakran semmilyen külön költséggel nem jár, csak a kotrási munkákat kell úgy megszervezni, hogy a kikotort anyag deponálásával a kis öblök létrejöjjenek. Mint másodrendű szempontot említhetjük a változatos vonalozású partok fokozott tájképi szépségét is. 2. Nagy gondot kell fordítani a holtágaknak az élőmederrel való kapcsolatára és vízutánpótlására, akár természetes úton lefűződött, akár átvágásba épített erőmű miatt keletkezett holtágakról van szó. Ugyanis főleg a holtágak hivatottak pótolni a duzzasztás következtében elvesztett ívó- és ivadék nevelésre alkalmas helyeket. A holtágak alsó végét össze kell kötni az anyamederrel, mind a halak, mind a halászati vízijárművek közlekedésének biztosítása érdekében. A holtág felső végét természetesen el kell zárni az anyamedertől hajózási és árvízvédelmi szempontból éppúgy, mint a halgazdaság érdekében, amely nyugodt, áramlásmentes vizet követel meg. A friss víz utánpótlásról azonban gondoskodni kell, mert különben a holtágban oxigénhiány léphet fel és anaerob iszaprothadási folyamatok indulhatnak meg. A vízutánpótlás zsilipen keresztül történhet. Mértékére nézve Einsele [14] azt ajánlja, hogy a holtág víztérfogatának kéthetenkénti teljes cseréje biztosított legyen. Más szerzők viszont évente kétháromszori vízcserét elegendőnek tartanak. Az ilyen vízutánpótlás a holtág zooplanktonjának megsokszorozódását okozza a teljesen zárt holtághoz képest s ez a halhús-hozamban is megfelelően kifejezésre jut. Mindamellett olyan folyók esetében, amelyek nagy mennyiségű (és főleg homokjellegű) lebegtetett hordalékot szállítanak, a gyors feliszapolódás elkerülése végett a holtágat felülről teljesen el kell zárni. 3. A halászat érdekét erőteljesen szolgálja az, hogy az elárasztás alá kerülő korábbi szárazföldet pár huzamművekkel különítjük el a középvízi medertől, lehetőleg árvízszintet meghaladó koronamagasságú töltésekkel. Ily módon a holtágakhoz hasonló, halászati szempontból értékes vízfelületekhez jutunk. Az ilyen területet természetesen az előzőekben említettek szerint elárasztás előtt meg kell tisztítani minden, a halászatot gátló akadálytól. 4. Kisebb mellékvízfolyások betorkolltatása esetén halgazdasági lag előnyösebb azok visszatöltésezése, mint szivattyúzással történő átemelésük. Ez többnyire gazdaságosabb megoldás is. 5. A duzzasztott szakaszon szükségessé váló partbiztosításokat elsősorban élő növényi építőanyagokkal kell készíteni. Másodsorban kőszórás jöhet tekintetbe. Betonlapburkolatok, falazott kőburkolatok nem nyújtanak kellő módot a haltáplálék-szervezetek megtelepedésére s ezért az ilyen megoldásokat kerülni kell. 6. A szennyvízbevezetéseket úgy kell megtervezni, hogy azok a duzzasztott folyószakasz oxigénháztartását a halak rovására túl ne terheljék. Amint külföldi példák igazolják, a felsorolt irányelveknek vízerőművek építése és folyócsatornázás során történt figyelembe vétele gyakran nemcsak nem rontott az építést megelőző helyzeten, hanem még kedvezőbb viszonyokat is teremtett. Ennek oka abban kereshető, hogy mérnökök s halbiológusok szoros együttműködése útján csatornázott folyókon meg lehet teremteni az intenzív természetes vízi halászat és haltenyésztés szervezett formáját; míg erre természetes állapotú folyókban, — azok ,.kézben nem tartható" volta miatt lehetőség nincs. A halgazdasági szempontok elhanyagolása viszont a duzzasztott folyószakaszok halállomány szempontjából teljes elnéptelenedését vonhatja maga után. 2. A vízgépek által okozott fizikai sérülések A vízerőművekbe épített turbinákra rávezetett nagysebességű és oxigéndús víz a halakra csábítólag hat, ezért a turbinákon felülről lefelé viszonylag nagyszámú hal halad át. A turbina szívóhatása a halakat magába szippantja, majd az