Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

2. szám - Varga Lajos: Az átitató (intersticiális) vizek és hidrobiológiai viszonyaik

134 Hidrológiai Közlöny 1961. 2. sz. Varga L.: Az átitató (intersticiális) vizek nagyobb zuzmótelepek is, amelyeknek alján az átitató vízben szintén található vízi mikrofauna [Gellért 1], 9. Idősebb fák törzsét zöld moszatokból álló lepedék vonja be, amelyet a fatörzsön lecsörgede^ő csapadékvíz itat át. Benne szintén találunk vízi mikrofaunát. Ha a fatörzseken levő taplógombát leszedjük s néhány darabkáját vizes tenyészetben megvizsgáljuk, akkor sok protozoont, fonálférget, kerekesférget találunk benne, amelyek szintén a taplógombát átitató vízben ütöttek tanyát. Nagyobb fák felrepedezett kérge alatt, szújár altokban finom porszerű rágcsálók halmozódik fel, amelyben sok állati ürülék is van. Ezt is átitatja a víz s benne jellegzetes vízi mikrofauna található. Farontó lepkék (pl. a Cossus cossus), cincérek (pl. Saperda calcharias) kibúvási helyeinél a fatörzsbe nyúló csatornák átitató vizzel megnedvesedett porszerű anyagában szintén találunk vízi mikrofaunát. Erősen korhadt erdei tuskók átitató vízében a már említett vízi biocönózis is megtalálható a rovarok, rovarálcák mellett. 10. Átitató víznek tekinthetjük a vízvezetékek csatornarendszerét is, amely főként a lakóházak keskenyebb vezetékeiben ágazik szét bonyolult csövekké. A vízvezetékeknek is megvan a sajátos, egyéb vizekétől eltérő vízi életközössége [Török 10]. 11. Az altalaj víz (Grundwasser) nagyon változatos és bonyolult hidrográfiai viszonyokat mutat. Pl. források, kutak, fúrások vize alakjában jelentkezik. Aradások alkalmával a felszínre tör és elárasztja a mélyebb helyeket. Ezeknek a vizeknek is sajátos, minden egyéb, főként a felszíni vizekétől eltérő életközössége van, amely túlnyomó részben állatokból áll [Priesel—Dichtl, . G7], A talajvizet is az átitató vizekhez sorolhatjuk. 12. A barlangok vizei már nagyobb kiterjedésűek lehetnek. Patakok, tavacskák alakjában jelentkeznek. Ámde a falakon leszivárgó, barlangi agyagban felhamozódó víz már inkább átitató víznek tekinthető, bár nem olyan típusos, mint az előbb említett átitató vizek. l)e ott is sajátos, fajokban szegény vízi életközösség alakul ki. Az átitató vizek limnológiai viszonyai tehát változatosságuk mellett is igen jellegzetes ökológiai törvényszerűségeket mutatnak. Jellemző reájuk az, hogy gyorsan kiszáradhatnak. Bennük tehát csak olyan élőlények élhetnek, amelyek szintén képesek a hosszantartó szárazságot is elviselni. Ezt pedig úgy érik el, hogy a lappangó élet (anabiosis) állapotába mennek át. Testükből sok vizet adnak át a környezetnek, összezsugorodnak, vagy testüket védőburokkal veszik körül (tokok, cyszták) és ebben az állapotban hosszantartó nagy hőséget, nagy hideget is elviselnek. Ha újból víz jut hozzájuk, akkor fejduzzadnak, védőburkukat levetik és folytatják megszakított életüket. Számos faj vastag burokkal ellátott tartós petéket termel. A lappangó élet állapotában terjednek el finom porszemhez hasonlóan mindenhová, főként a szél szárnyain. Erre a lappangó életre képesek a baktériumok és mikroszkopikus gombák spórái, valamint az előbb említett állatcsoportok fajai, amelyek az átitató vizek lakói. Rendszerint igen kicsinyek, a mikroflóra és mikrofauna tagjai ; csak mikroszkóppal figyelhetők meg. Kicsiny testükkel meg tudnak élni a parányi talaj-, homok- pórusokat átitató vízben. Testük karcsú, orsóalakú, elasztikus, úgyhogy a rögöcskék, ásványi szemcsék közötti hézagokon könnyedén átfurakodnak. Helyváltoztatásukat ostorral, csillózattal, izmaikkal, vagy amőbaszerűen végzik. Sok fajuk helyheztapadva (sessilisen) él s táplálékát sodró csillókkal vagy ostorokkal szájnyílásába örvénylíti. Finom szerves törmelékkel és baktériumokkal táplálkoznak, csak főként a csillós protozoonok (Ciliata) és a fonalférgek (Nematoda) között van néhány ragadozó. Testük a legtöbb esetben színtelen, szemfoltjaik nincsenek. Az átitató vizek mikrofaunájára jellemző az is, hogy gyors osztódással (protozoonok) és a soksejtűek főként ivartalanul szaporodnak. Az átitató vizek parányi térségeiben a hímek nehezen találnák meg a nőstényeket s ezért hímek csak igen ritkán vagy egyáltalában nem fejlődnek ki. Valószínű, hogy az anabiózis állapotába]) nyerik el azt a fiziológiai állapotot, amelyet a megtermékenyítés idéz elő. Az átitató vizek tehát mind speciális biotopok és sajátos életközösségeknek nyújtanak kedvező élőhelyeket. Vizsgálatukkal arra az általános biológiai törvényszerűségre jutunk, hogy mindenütt, ahol bármilyen csekély mennyiségű víz és elhalt szerves anyag halmozódik fel, ott kiválóan alkalmazkodott vízi élővilág is megtalálható. IRODALOM 1. Gellért •/. : Die Ciliaten des sich unter der Flechte Parmelia saxatilis Mass. gebildeten Humus. Acta Biol. Acad. Sci. Hung. 6., 1955., 77—111. 2. Gellért J. : Ciliaten des sieh unter dem Moosrasen auf Felsen gebildeten Humus. Acta Biol. Acad. Sci. Hung. 6., 1956., 337—359. 3. Gellért J. és Tamás G. : Detritusz-turzások kovamoszatainak és csillósainak ökológiai vizsgálata a Tihanyi félsziget keleti partján. Annál. Biol. Tihany. 25., 1958. 217—240. 4. Hortobágyi T. : Adatok a Balaton boglári sestonjában, psammonjában ós lasionjában élő moszatok ismeretéhez. Magyar Biol. Kut. Munk. 15. 1943. 75—127. 5. Orghidan, T. : Ein neuer Lebensraum des unterirdisehen Wassers : der hyporheische Biotop. Arch. /. Hydrobiol. 55. 1959. 392—414. fi. Pennák, B. W. : Comparative Ecology of the interstitial Fauna of Freshwater and Marine Beaches. — Ann. Biol. 27. 1951. 449—480.' 7. Priesel—Dichtl, G. : Die Grundwasserfauna im Salzburger Becken und im anschliessenden Alpenvorland. — Arch. /. Hydrobiol. 55. 1959. 281—370. 8. Sebestyén O. : Parti tanulmány. — Annál. Biol. Tihanyr. 24. 1957. 165—181. 9. Soós A. : A magyarországi tőzegmohalápok fonalférgeiről III. — Állattani Közi. 38. 1941. 35—48. 10. Török P. : Biological Investigations on Water works Supplied by Spring Water. — Acta Biol. Acad. Sci. Hung. 5. 1954. 7—54. 11. Varga L. : Előzetes vizsgálatok a balatoni nedves homokpart élővilágának (pszammon) állatairól. — Magy. Biol. Kut. Munk. 10. 1938. 101—138. 12. Varga L.: Újabb adatok a balatoni pszammon mikrofaunéjának ismeretéhez. — Annál. Biol. Tihany, 24, 1957. 271—282. 13. Varga L.: A talaj állatvilága. (In : Fehér D.: Talajbiológia, Budapest. 1954. Akad. Kiadó, 829—1009.) 14. Varga, L. : Die Wirkung der verschiedenen Düngervergárungsmethoden auf die Mikrofauna des Diingers. — Acta Agronom. Hung. 3., 1953. 343—384.