Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

2. szám - Varga Lajos: Az átitató (intersticiális) vizek és hidrobiológiai viszonyaik

132 Hidrológiai Közlöny 1961. 2. sz. Jelentés LIMNOLÓGIA Az átitató (intersticiális) vizek és hidrobiológiái viszonyaik* i> Dl{. VARGA LAJOS** Abból a célból, hegy az átitató (intersticiális) vizeket hidrológiai és hidrobiológiái szempontból áttekinthetően és röviden jellemezhessük, valamint hidrológiai helyüket megadhassuk, szükséges Földünk vizeinek környezettani felosztását elvégeznünk. Eszerint a Föld vizeit két nagy csoportra oszthatjuk : I. Nyílt vagy felszíni vizek, amelyek meghatározott és körülhatárolt medencében helyezkednek el ; szabad, látható tükrük van ; közvetlenül érintkeznek a levegővel ; éri őket a napfény, a levegő mozgásai ; hat reájuk a nehézségi erő, amely tükrüket „vízszintes" helyzetben tartja vagy folyásra kényszeríti ; a levegő és a Nap melegének hatására hőmérsékletük törvényszerű változásoknak alávetett. A földi és kozmikus hatásokra bennük gazdag élővilág fejlődött ki. Ilyenek mindazok a vizek, amelyek általánosan ismeretesek : a tengerek, tavak, kopolyák. tócsák stb. és a folyó vizek. Rendszerint gazdagon fejlett és változatos élőviláguk van, melynek tagjai meghatározott törvényszerűségek szerint kialakult életközösséget (biocönózis) alkotnak. II. Rejtett vizek, amelyeket rendszerint a Föld kéregrészei (felszínalatti vizek), vagy annak tárgyai, képződményei halmoznak fel ; nyílt tükrük nincsen ; napfény nem, vagy csak igen csekély mértékben éri; a levegő mozgásai nem hatnak reájuk, bár a levegő a legtöbb esetben behatol hozzájuk ; a reájuk ható nehézségi erőt igen sokszor egyéb erők győzik le és helyettesítik. Egészen sajátos, speciális vízi élőviláguk, életközösségük a legtöbb esetben teljesen eltér a nyílt vizekétől. Ilyenek a talaj vizei, kartszvizek, elzárt kutak, fedett ciszternák vizei, geológiai rétegek átitató vizei (kőolajok közelében, artézi vizek, hévforrások belső vizei stb.). És rejtett vizek azok is, amelyek valamely környezetet, tárgyakat itatnak át, vagyis az átitató (intersticiális, intergranuláris) vizek. Rár ezek nagyon érdekes vízi élővilágnak, sajátos vízi életközösségnek (biocönózis) nyújtanak élőhelyet (biotop), általános hidrobiológiái (limnológiai) szempontból tudomásom szerint még nem jellemezték őket. Ezért érdemesnek vélem ebből a szempontból ismertetni a rejtett vizeknek azt a nagyon elterjedt alcsoportját, amelyet átitató víznek nevezek el. Természetesen jellemezni kell az átitató vizek hidrográfiai viszonyait, fizikai, kémiai állapotát is abból a célból, hogy megismerjük élőviláguk sajátosságait, jellegzetes összetételét és életét. Az átitató vizek igen kicsiny helyeket, hézagokat, üregecskéket. pórusokat töltenek ki ugyanúgy, * A Magyar Hidrológiai Társaság Limnológiai Szakosztályának 1960. március 18-i előadóülésén elhangzott előadás. ** Erdőmérnöki Főiskola Termőhelvismerettani Intézete. Sopron. mint a törlő-, vagy mosdószivacs üregec-skéit. a törülköző szövetrostjai közötti hézagokat stb. A tavak, folyók víztükör-fölötti homokpartjait, a talajrögök közötti sokszor igen apró réseket és pórusokat, az ereszcsatornában, kősziklákon, erdők talaján, öreg fák törzsein megtelepedett mohapárnákat, zuzmótelepeket az esővíz és hólé itatja át. Az erdők lehullott lombjából képződött avartakaró szintén szivacsszerűen veszi magába és tartja vissza elég sokáig a vizet. Hidrológiai szempontból ezeket az átitató vizeket feltűnő kis terekre osztottság jellemzi. A nehézségi erő hatását a kapilláris, adhéziós, adszorpciós, ozmotikus és higroszkópcs erők győzik le, sokszor igen bonyolult és együttes hatással. Kémiai viszonyaik, pH-juk, 0

2- és C0

2-viszonyaik különlegesek, jellemzőek és egészen mások, mint a nyílt vizeké. Rendszerint rövid életűek, ha csapadékvíz az átitató. Hosszabb életűek, ha közegüket a tavak hullámai, folyók áradásai nedvesítik át. Mivel elhalt növények és állatok szerves maradványai bőségesen jutnak a közegbe, mindig gazdag vízi életközösség fejlődik ki bennük. Ennek tagjai pedig kiválóan alkalmazkodtak az átitató vizek sok esetben igen rövid életéhez és a kiszáradáshoz. Minthogy napfény nem éri őket, azért az átitató vizek életközösségéből a legtöbb esetben hiányoznak a szabad vizek biocönózisában mindig meglevő termelők (producensek), vagyis a zöld növények. Az átitató vizek életközössége tehát mindig hiányos s mint biotopok nyíltak. Az átitató vizek hidrobiológiái viszonyainak megismerése céljából lássunk néhány példát. I. Nedves homokpart a tengerek, tavak, folyók víztükre fölött. A homokszemcsék közötti üregecskéket víz tölti ki. Ezt a vizet a hullámok locsolása tartja fenn és pótolja. 10 cm

3 ilyen nedves homokban átlag 2—3 cm

3 víz van. Életközössége népes, gazdag és teljesen más, mint a tó vizéé. Ez a sajátos élővilág a pszammon. Mivel a hullámok állandóan elhalt szerves maradványokat locsolnak a homokpart szemcséi közé, azért a pszammon számára táplálékban gazdag, szélsőségesen eutróf vízi biotop áll rendelkezésre. Baktériumok bontják fel az elhalt növényi és állati maradványokat, amelyek a baktériumokkal együtt táplálékul szolgálnak a pszammon állatainak számára. Sok protozoon, kerekesféreg, fonálféreg, igen apró rákok, medveállatkák élnek egymás mellett. A növényvilágot a baktériumokon kívül a pszammonban főként kovamoszatok képviselik a néhány kevésbé fény-, igényes moszat mellett. A pszammon élővilágának minőségére és mennyiségére döntő szerepe van a homokszemcsék nagyságának és a nyílt víztől való távolságnak is [ Wieser, 17], Ha a tó tükre visszahúzódik, a homokos part felső szegélye fokozatosan kiszárad. A visszahúzódó vizet az élővilág jórésze követni képes s