Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)

6. szám - Rónai András: Vízföldtani tanulmány a Kisalföldről

482 Hidrológiai Közlöny 1960. 6. sz. Rónaí .4..- Vízföldtani tanulmány a Kisalföldrő' hatását a talaj víz játékra részletesen feldolgozták. A mélyebb víztartó rétegek vizének pótlódási területeit egyrészt a medenceperemeken és a hegyvidékeken, másrészt a mélyben lefolyó átalakulásokban kell keresnünk. A hegységek kőzetrepedései, karsztos járatai, a hegylábakra ülő törmelékmezők, a völgyeket szegélyező és kitöltő kavicsanyag a csapadékvíz fő gyűjtői. Az összegyűlt víz az agyagos pannóniai rétegek felszínén, elég meredek lejtőkön jut, be a laza üledékkel kitöltött medence mélyebb részeibe. Beszivárgás és talajvízpótlódás a medence középső, lapos területein is van, hiszen a felszínen javarészt durva iiledék — homok, kavics — van és a talajvíztükör közel áll a felszínhez. A medencébe siető nagy folyók vizéből is sok szökik el a kavicságyakban, partfalakban. Még több jön az élővízi medrek alatt, felszínalatti vízfolyásként. A hegyvidékek felől jövő vízpótlódás irányai északnyugatról és délnyugatról vezetnek a medence belsejébe. Az alpi hegykeretről származik több víz, jóval kevesebb érkezik a medence keleti peremétől az északi Bakony felől. Mutatja azt az azonos mélységű kutak vizének különböző nyugalmi szintje keleten és nyugaton, valamint a fajlagos vízhozam jóval alacsonyabb értékei a keleti peremen. Ennek oka az, hogy a magyar középhegység jóval kevesebb csapadékot kap, mint az Alpok, és a durva törmelékmezők, kavicsfelszínek és teraszok kitérjedése_ is sokkal kisebb a keleti peremen, mint a nyugatin. A Keleti Alpok magas részein 2000 mm körül jár az évi átlagos csapadékmennyiség, a hegylábakon 800—1000mm körül. A Bakony hegység viszont csak 600—800 mm csapadékot kap átlag évente. A csapadékmaximumok mindkét hegyvidéken nyáron jelentkeznek, de a Keleti Alpok vidékén a nyári középhőmérséklet 2—4 C°-kal alacsonyabb, mint a magyar középhegységben, így a párolgási veszteség az utóbbi területen jóval nagyobb, a lefolyásra és beszivárgásra kerülő vízmennyiség sokszorosa a magyar középhegységbelinek. Aránylag nem sok a kisalföldi medence vízpótlódása délről, bár itt a vizet hatalmas kavicsmezők gyűjtik, de kevés csapadékú területről. A pannóniai rétegek is vezetnek be vizet a kisalföldi medencébe, ennek mennyisége azonban alárendelt lehet. A pannóniai rétegek vize eltérő nyugalmi szintjével és hőmérsékletével elég jól elkülönül a negyedkori rétegek vizétől, aminek oka az, hogy a homokos víztartó rétegeket agyagos rétegek fedik le, és különítik el a negyedkori rétegektől. Keveredés tehát csak a törések mentén és a kierodált rétegfejeknél van. De hogy van ilyen, ezt a hőmérséklet anomáliái is elárulják. A kisalföldi medencét kialakító fő törés a nyugati peremnél halad DNy- ÉK-i irányban a Kiskárpátok csapásával megegyezően. Keleten nagyjából ugyanilyen irányban határolja a medencét a Kába vonalával párhuzamosan futó süllyedési zóna. E két elmozdulási övezet mellett több hasonló irányú, valamint több ezekre merőlegesen, ÉNy—DK-i irányban futó törést mutattak ki az eddigi kutatások. Megemlékeztünk Ny—K-i irányú süllyedési övezetekről is. Ezeknek találkozási zónáiban alakultak ki a mélyebb medencerészek : legjelentősebb a mosoni és csornai üst. E törések mentén számolhatunk nagyobb mélységből jövő jelentősebb vízpótlódásra. Összefoglalás A Kisalföld déli, magyarországi medencerésze egy 1600—2000 km

2 kiterjedésű kerekded süllyedék, ahol a harmadidőszak utolsó tengerének, a pannóniai beltenger üledékének felszínét a legmélyebb pontokon 260—300 m mélységben találjuk a mai felszín alatt. A süllyedés általában EK- DNy-i irányú és ezekre keresztirányban haladó törések mentén jött létre, de a medence déli határán Ny—K-i irányú törés húzódik végig. A pliocénvégi és negyedkori süllyedéket folyóvízi üledékek töltik ki. Túlnyomórészt durva kavics és homok, kisebb részben iszap és agyaglencsék. A kavics zömében a nyugati medencerészt tölti ki. a déli és keleti oldalon több az agyag és iszapbeékelődés. A homok, kavics és iszaprétegek a folyóvízi üledékképződés természetének megfelelően nem képeznek nagy összefüggő takarókat, hanem kisebb-nagyobb területfoltokat fednek, lencsés elhelyezkedésnek. A víz megtölti az egész folyóvízi rétegsort, mint egyetlen összefüggő nagy edényrendszert. A jó vízvezető rétegek az iszap és agyaglencsék hézagai között érintkezésben vannak egymással, s minden a medencébe kerülő víz az egész edényrendszer vizét táplálja, annak egészére kihat. A negyedkori medence vizét főleg csapadókvízből származtatjuk. A felszínközeli víztartó réteg vizének érintkezése a csapadékvízzel a Kisalföld kavicsos felszínén többfelé nyilvánvaló. A mélyebb víztartó rétegek nyomás alatt álló vizét azonban a fölöttük levő — kisebb nyomás alatt álló — rétegekből, vagy éppen az azok feletti felszínről nem származtatjuk. Ezek egyrészt a medenceperemek felől jöhetnek hidrosztatikus nyomással, másrészt mélységi eredetű vizek lehetnek. A negyedkori medence mélyén a víz a mélységgel arányosan nagyobb nyomás alatt áll, mint a felszín közelében. A különböző mélységű pleisztocén rétegekből feltárt víz nyugalmi szintje a kutakban nagyjából egyező és a talajvíz-tükörhöz közel áll. A felszín fölé felszökő vizet a Kisalföldön csak a pannóniai rétegekbe mélyített kutak adnak. A talajvíztükör kialakulása helyenként a pleisztocén üledékek elrendeződésétől függ. A medence középső sík részein ott, ahol a felszín alatt nagyobb mélységben csak homok és kavics van, a talajvíztükör magasabbra emelkedik, mint azokon a helyeken, ahol sok és tetemes vastagságú agyag- és iszaplencse ékelődik a kavicsszintek közé. A talaj víztükör a negyedkori rétegekben tározódó egész víztömeg nyugalmi szintje. Nincs külön talajvíz, amely a mélység felé a többi folyóvízi réteg vizétől elválasztható lenne és kizárólag a helyi csapadékból táplálkoznék. A talajvíztükör ingadozása a folyók mentén nagy és követi a