Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)

6. szám - Egyetemi oktatási reform és a vízépítő mérnöki Szakosztályi ügyek

438 Hidrológiai Közlöny 1960. 6. sz. Egyetemi oktatási reform és a vízépítő mérnöki szak mérnök" nem felelhet meg a követelményeknek. Mégha az alapképzés az első 2 évben egységes is, akkor is indokolt, hogy a magasabb évfolyamok, szakosított kiképzésben részesüljenek. Ahogy „általános orvos" (alig van), „általános tanár", vagy „általános tanító" nem létezik, ugyanúgy az általános mérnök sem felelhet meg a kor követelményeinek. Még az iparban sem találunk „általános munkást", tehát tarthatatlan lenne az út-, híd és vízépítés, továbbá a szerkezettan és földmérés különleges kérdéseiben egyaránt jártas mérnök kiképzése. A szakosítás alaposságot, biztonságot, határozottságot jelent — szemben az „általános mérnök" képzés mindenhez való „értéséhez", ami szükségszerűen járatlanságot, felületességet, az eljárásokban való bizonytalanságot eredményez. Véleményem szerint, az oktatás korszerű fejlődésének szükségszerű velejárója a „szakosítás". Az új oktatási rend alapja tehát az elmélet és a gyakorlat szoros kapcsolata. A gyakorlatok előkészítése, a legapróbb részletességgel, tehát óráról órára kidolgozva a teendőket, de az egész szak követelményeit szem előtt tartva, egyik nagyon fontos feladat. A mérnöki kar vízépítő szakja tehát állapítsa meg a vízépítés alapvető tudásának a részleteit, ezután a vízépítő szak legfontosabb ágazatainak részletét. Miután ez megtörtént, fel kell kutatni azokat a helyeket az országban, ahol megvalósulva látni a vízépítés különféle változatait. A helyszínen vissza kell pergetni, be kell mutatni az illető létesítmény kivitelezésének jeleneteit, azokat a számításokat, amelyek alapján a tervezés és kivitelezés történt. Ez az eljárás tehát az oktatás színhelyét egyes esetekben az egyetem épületéből kihelyezi, ami lehetővé teszi azt, hogy az 5 éves és az azt követő időszak terveinek megvalósításához szükséges, meglehetősen nagy létszámot lehessen felvenni anélkül, hogy az egyetem helyiségeit, laboratóriumait nagyobb mértékben kellene bővíteni, az oktatók jelenlegi létszámát növelni kellene. Az oklevelet szerzett hallgatók további szakosítására is célszerű gondolni. A Magyar Hidrológiai Társaság annak ellenére, hogy elvileg foglalkozott az oktatás kérdéseivel, a valóságban csak egy-egy általános szempont kidolgozására szorítkozott. A jövőben a Magyar Hidrológiai Társaság gyakorlatban működő mörnök tagjai és az egyetemi oktatók között az oktatási kérdések megvitatására alkalmat kell, hogy biztosítson. Csak ha a tapasztalatok és elméletek birtokosai folyamatosan kicserélik gondolataikat, akkor válik az oktatási reform és maga az oktatás is igazán értékessé és hasznossá. Az új oktatási reform, új nevelési irányt is jelent. Itt nemcsak ismeretek közléséről, nemcsak a gyakorlat elsajátításáról van szó, hanem a kollektív munkára való nevelésről. Az új mérnök keresi a hasonló korú és képzettségű társakkal a szoros együttműködést. Az új szocialista nevelésben részesült mérnök készséggel megy el városokból távoli helyekre, hogy pl. lápos területeket visszahódítson a mezőgazdaság számára, vagy hogy a kopárok megszüntetése érdekében együttműködjék pl. az erdészekkel, megtalálja továbbá a fizikai dolgozókkal is a megfelelő kapcsolatot. Mielőtt a terveket végrehajtaná, maga köré gyűjti a fizikai dolgozókat, ismerteti a munka célját jelentőségét. A munkakedv fokozása, a lendület megélénkülése így külön szépséget fog adni a munkának. Célszerűnek tartanám, hogy a Magyar Hidrológiai Társaság az elkövetkező időben „oktató hetet" rendezzen, ahol egyrészt a reform teendői végrehajtásának alkalmával szerzett tapasztalatokat lehetne kicserélni, másrészt a továbbképzés lehetséges módjait is meg lehetne beszélni. A jelenlegi hallgatók közelebbi megismerése alkalmával kitűnik, hogy sok esetben nem ismerik eléggé az országot. Itt nemcsak földrajzi tájékozatlanságról van szó, hanem arról, hogy még szűkebb hazájuk természeti, történelmi stb. érdekességeiről sincs megfelelő tájékozottságuk. Látják a felszínt ; a hegyek, völgyek és az Alföld különböző tájait, de nem is sejtik, hogy milyen természeti kincseket lehet ott feltalálni. Hogyan várhatjuk a jövő mérnökeitől ilyen körülmények között a természetet átalakító tevékenységet? Az elemi-, középiskolai (beleértve természetesen a technikumi) és egyetemi oktatás alkalmával célszerű, ezért olyan tanulmányi kirándulásokat szervezni, melyek az ország egészét (a felszabadulás óta létrehozott ipari alkotásokat, a szocialista mezőgazdaság vívmányait stb.) mutatják be. Különös gonddal kellene az Alföldet megismertetni, mert azt nemcsak a dunántúliak, hanem az alföldiek sem ismerik megfelelő módon. Vigyázni kell arra. hogy az új műszaki értelmiségünk ne legyen egyoldalú. Kétségtelen, hogy a legfontosabb : a szakismeretek megszerzése, de emellett megfelelő művészeti ismeretekre is szert kell tennie. A művészetek, elsősorban a zene, színesebbé, szebbé teszi az egyen és a közösség életét. Már az egyetemeken gondoskodni kell arról, hogy az általános műveltségnek ez a része se sikkadjon el a szakismeretek elsajátítása alkalmával . Az oktatási reform körvonalazásakor az egészséges életre való beállítás sem maradhat el. Az egészséges életre való nevelés az oktatási reform fontos kiegészítő támasza. Az új társadalmi rend műszaki életét továbbfejleszteni régi módszerekkel ma már nem lehet. Az oktatási reform igen felelősségteljes feladatot ró az oktatókra és a gyakorlat szakembereire egyaránt. Csak gyökeres, az eddigitől sok tekintetben fejlettebb módszerek alapján lehet a jövő mérnökét kiképezni. A Magyar Hidrológiai Társaság is, a keretében létrehozott Tudományos Bizottság megfelelő szerveivel az élen, kívánja kivenni részét ebből a nehéz, új korszakot elindító munkából. Dr. Papp Ferenc, .egyetemi tanár