Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)

4. szám - Kozák István: A pécsi szénbányák vízellátásának felújítása

280 Hidrológiai Közlöny 1960. 4. sz. Bélteky L.: A hazai termális vizet jeltáró kútfúrások fúrási módot használják. A furadékminta alapján való rétegmegállapítás nem engedett meg egy-egy csőrakattal túlságosan hosszú előfúrást, s ennek következményeként a hódmezővásárhelyi kútnál 7 csőrakatot kellett használni. A kezdőcső 507, a befejező pedig 140 mm-es volt. A sok csőrakattal való kútkiképzési mód nem alkalmas 1000 m-t meghaladó mélységű kutak készítésére. Egyrészt igen költséges, mivel az egyes csőrakatokat, hogy a visszahúzási lehetőséget is biztosítsák, a terepszintig feltoldva kell beépíteni, így igen nagy mennyiségű csövet kell a fúrásnál felhasználni. Ennek jórészét a rakatok teleszkópszerű elvágása után ugyan visszanyerik, de a nagy mennyiségű cső szállítása és a visszanyert cső használati díja a költségeket nagymértékben emeli. Hódmezővásárhelyen pl. összesen 158 tonna csövet használtak fel a fúrásnál s ebből véglegesen 68 tonna maradt benn, vagyis a teljes mennyiség 41,8%-a. A másik, még nagyobb hátránya pedig abban nyilvánult meg, hogy a hazai gyártású 7—8 különböző méretű csövekből álló csősorral igen kockázatos vállalkozás volt 1000 m-t meghaladó mélységű kutat készíteni. A hazai termálvizes kutak fúrásánál a geofizikai műszeres vizsgálat, a lyukszelvényezés és a jet-perforátor alkalmazása jelentette a döntő fordulatot. A karottázs és a perforátor segítségével vált lehetővé a leggazdaságosabbnak mondható Iiotary fúrási módszernél tapasztalt mintavételi nehézségek és rétegészlelési hibák, továbbá a cső mögötti vízmozgás kiküszöbölése, a csőrakatok számának s ezzel a kút-folyóméter árának csökkentése. A geofizikai mérési módszerekről Az elektromos ellenállás és spontán polarizáció mérése az átfúrt kőzetek fajlagos ellenállásának és az öblítőiszapnak a környező kőzetekbe való beszűrődésekor, valamint a rétegvízzel elektrokémiai kölcsönhatásba lépése folytán keletkező természetes elektromos tér potenciáljának meghatározására irányul. A mérési módszert a Schlumberger testvérekről nevezték el, akik 1927-ben ezt a mérési eljárást kidolgozták. A fajlagos ellenállásmérés azon a felismerésen alapszik, hogy a kőzetek elektromos vezetőképessége különböző s ezt nemcsak a kőzettani összetétel, hanem a pórusokbán levő folyadék is befolyásolja. A porózus, tehát a víz vezető kőzet szilárd vázának, a homokszemcséknek legtöbbnyire nagy a fajlagos ellenállása. A vízvezetőréteg ellenállása azonban csökken, ha a homok ásványi oldatokat tartalmazó vízzel van telítődve és még kisebb fajlagos ellenállása van az édesvízzel átitatott homoknak (30—40 ohm m). A nem víztartó kőzet, az agyag fajlagos ellenállása alacsonyértékű (1—10 ohm m) [7]. A fúrólyuk fala mentén keletkező elektromos tér potenciálját, amit rendszerint a kőzetek fajlagos elektromos ellenállásával egyszerre mérünk, spontán, vagy magától keletkező potenciálnak nevezünk. Ennek keletkezése és nagysága is szoros összefüggésben van az átfúrt rétegek kőzettani sajátosságával és a fúróiszap tulajdonságaival. Spontán polarizáció keletkezhet elektrofiltrációs és diffúziós hatás útján, amely jelenségek a harántolt rétegek és az öblítőiszap között játszódnak" le. A fúrólyuknak azon a részein, ahol feltételezhetően jó áteresztő képességű, nagyporozitású kőzetek alkotják a lyuk falát, tehát ahol a beszűrődés nagyobb mérvű, a potenciálgörbe minimumot jelez. A szelvényezés a furatba leeresztett szondával történik, amelybe mérő-elektródákat építettek be. A szondát az elektromos vezetékeket is magában foglaló szigetelt kábellel eresztik le a furatba. A mérést a szonda felhúzása közben végzik, miközben az automatikusan működő regisztráló berendezés fényérzékeny szalagon rögzíti a fajlagos ellenállás és a spontán keletkező elektromosság nagyságának változását. Az előbbit ohm-méterben, az utóbbit mV-ben mérve, megrajzolja, kialakítja a PS és az ellenállásgörbét, amelyből következtetni lehet a mért szakaszban levő rétegsor egyes tagjainak permeábilitására s le lehet olvasni a különböző permeábilitású rétegek pontos mélységbeli helyét. Újabb mérési módszer a természetes gamma sugár mérésén alapuló szelvényezés, mely a kőzetek természetes gamma sugárzását méri s ebből lehet következtetni az egyes rétegek anyagára. Ha tehát ismerjük a különböző kőzetek radioaktivitásának intenzitását, a rétegazonosítás ennek alapján elvégezhető. A legnagyobb radioaktivitást általában az agyag és a márga mutatja, a víztartó kőzetek csak kisebb mértékben radioaktívak. Az utóbbiaknál a természetes gamma szelvény tehát minimumot jelez. Ez a szelvényezési módszer elsősorban az agyagok és márgák helyét állapítja meg. A víztartó rétegek meghatározása azonban nem egyértelmű, mivel pl. a víztartó homokot a nem víztartó homokkő és mészkő rétegektől nem különíti el. A radioaktív szelvényezésnek azonban igen nagy előnye, hogy azt nem csak nyitott, hanem béléscsövezett furatban is lehet alkalmazni. A Schlumberger-féle elektromos mérések viszont csak csövezetlen furatban végezhetők. A szegedi Felszabadulás tsz. részére fúrt 1014,5 m mélységíí melegvizes kút szelvényrajzán a porózus rétegek helye 1. 897,0—901,5 m. 2. 907,5—915,0 m 3. 956,5—962 m 4. 965,8—976 m 5. 984,5— 989,5 m 6. 996,0—1008,5 m között egyértelműen kijelölhető (9. ábra). Ateresztő képesség szempontjából legjobb az 1., 4. és az 5. réteg, a többi iszappal kissé szennyezett. A legalsó, 6. homokrétegben 999—1004,5 m között agyagos betelepülés látható. Mindezeket a megállapításokat a természetes gamma szelvény is megerősíti. Beszűrőzésre a három alsó, a 4—6 sz.