Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)

2. szám - Kabar Zoltán: A víztelenítő árkok nedvességcsökkentő hatása a tőzegterületeken

Hidrológiai Közlöny 1960. 2. sz. 140 A víztelenítő árkok nedvességcsökkentő hatása a tőzegterületeken KABAB ZOLTÁN Könnyűipari Minisztérium Helyiipari Kutatóintézete, Budapest A lápterületek hasznosításának első lépése, a gazdaságos tőzegtermelésnek pedig legfontosabb tényezője a helyes vízszabályozás. Ezt el kell végezni, akár tőzegtermelésre, akár mezőgazdasági célra akarjuk a területet hasznosítani. Tanulmányomban a tőzeg kitermelése előtt végrehajtandó vízszabályozással óhajtok foglalkozni. Mielőtt azonban a tulajdonképpeni tárgyra rátérnék, szükségesnek tartom röviden ismertetni a különböző tőzegkitermelő eljárásokat. Tőzegkitermelő eljárások A tőzegkitermelés legrégibb formája a kézi termelés. Először eltávolítják, leszinelik a tőzegréteg felett elhelyezkedő fedőréteget. Ezután vidékenként különbözőképp kialakított lapáttal, a tőzegszúró szerszámmal a tőzegrétegből téglaalakú tőzegszeleteket szúrnak ki. A szeleteket a kitermelő hellyel, a „gödörrel" szomszédos helyen kiteregetik, s megszikkadás után a további szárítás végett boglyákba rakják. Gyakran a szeleteket már előzetes kiteregetés nélkül boglyázzák. A megszáradt tőzeget azután tárolás végett nagy kazlakba rakják, vagy szeletes alakban helyi tüzelési célokra fordítják, vagy pedig aprítva, mint tőzegkorpát hozzák mezőgazdasági célra forgalomba. Abból a célból, hogy a gödrökben dolgozni lehessen, az ott összegyűlő vizet árkokkal a vezérárokba vezetik, vagy szivattyúkkal átemelik. A víz a vezérárokból a legközelebbi patakba vagy csatornába kerül. A kézi termelés nagyon igénybe veszi a dolgozók munkaerejét, azonkívül nem is gazdaságos. Ezért a korszerű üzemek már mind gépi termeléssel dolgoznak. E módszerek közül legismertebb a kotróval való termelés, a marásos- és a hidrotőzeg termelési mód. Kotrók segítségével tüzelőtőzeget szoktak termelni. 2—3 km hosszú szakaszon kézierővel, vagy árokásóval olyan mély árkot ásnak, amekkorát a kotró vágószerkezete megkíván. A kiásott árok mentén a kotró munkaszélességének megfelelően a fedőréteget leszinelik Az árokban összegyűlő vizet vagy gravitációs úton, vagy szivattyúval távolítják el. A kotró, melyet korszerű gépeknél elektromotor hajt, 2—4 m mélységből lapátokkal vagy serlegekkel végigsimítja az árok rézsűjét és a kikotort tőzeget a garatba viszi fel, amelyből dobba jut. Ebben szállítócsiga mozog, mely az anyagot kúpos szájnyíláson át oldalt kinyomja. A csigaszerkezet kések segítségével az anyagot egyszersmind össze is aprítja és meg is gyúrja. A szájnyíláson át kinyomott anyag hosszú hurkaalakban kb. 30 m hosszú szalagra kerül, amely a gyurmát oldalt kiviszi és egy fordulattal a szárítóterületre teríti. A kiterített anyagot megszáradás után összegyűjtik és elszállítják. Ez az anyag kemény, nagy térfogatsúlyú tüzelőtőzeg, amely a gyúrás és szárítás következtében vízfelszívó képességét elvesztette és tömörségénél fogva vasúti szállításra is alkalmas. A legkorszerűbb, nálunk most bevezetés alatt álló, eljárás a marással történő termelés. Első fázis ebben az esetben is a terület víztelenítése és leszinelése. Leszínelés után lánctalpas traktorral vontatott marógéppel a tőzeget 1,5—3 cm vastag rétegben felmarják. A marógép két keréken mozgó vízszintes tengelyre szerelt 5—6 m munkaszélességű henger, melynek palástjából kb. 3000 db marószeg áll ki. A hengert áttétellel percenként 4—500 fordulatszámmal hajtják. A kiálló marószegek a tőzeg felszínét felszaggatják és apró tőzegkorpává aprítják. A hűvösebb vagy melegebb időjárás szerint az 1,5—3 cm marásmélységre állított maróval felmart tőzeg gyorsan szárad. 5—6 óra múlva a felmart tőzeg felülete már száraz ; akkor forgatógéppel megforgatják. Egykét forgatás után a tőzeg légszárazzá válik. Ezt előgyűjtővel, hosszú, 8—10 cm magas halmokba gyűjtik. Az előgyűjtő vagy ridger, vagy pedig végén nyitott V alakú két lemez. Az előgyűjtött anyagot 10—12 m

3 űrtartalmú lánctalpas gyűjtő szedi fel. A gyűjtőt megtelte után a területsáv végén létesítendő kazal helyén automatikusan ürítik. A kiürített tőzegkorpát vagy mindjárt elszállítják, vagy e célra szerkesztett kazalrakó géppel 6—8 m magas, esőálló kazalba rakják. A marás kezdetétől a begyűjtés befejeztéig eltelt időt marási ciklusnak nevezzük. Egy ciklus az időjárástól függően 2—3 nap. Utoljára említem meg a korszerű tőzegtermelési eljárások közt a hidrotőzeg eljárást. Ott alkalmazzák, ahol a terület víztelenítése nagy nehézségekbe ütközik. Uszó aljzatra szerelt, erős vízsugarat kilövelő hidromonitorokkal a tőzeget kimossák. A keletkező tőzeges zagyot szállítószivattyúkkal csövekbe nyomják és több kilométer távolságig szállítva, a szárító területre kiöntik. Itt a víz elszivárog és elpárolog. A kéregszerűen megszáradt tőzegréteget felvágják és összegyűjtik. Ennek az eljárásnak a során a kitermelendő teiület víztelenítése nem fontos, a kiömlő nyílásnak állandóan új területekre való beállítása, az ezzel járó folytonos csőfektetés stb. azonban az eljárást eléggé megdrágítja. Nálunk egyes üzemeknél még kézi termelés folyik, de most indul meg a marásos termelési módszer bevezetése. Ezenkívül kotrókkal is termelünk tüzelőtőzeget. Mindhárom módszernél, mint láttuk, legelső feltétel a vízszínszabályozás. Vízszínszabályozás A vízszínszabályozás alkalmával nem egyszerű lecsapolással állunk szemben. A lecsapolás során el kell vezetni a felszín feletti és alatti vizeket és biztosítani kell, hogy a víz a területet magas vízállásnál se borítsa el. Ennek következtében alacsony vízállásnál tehát általában tavasztól