Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)

2. szám - Erdélyi Mihály: A Hajdúság vízföldtana

Erdélyi M.: A Hajdúság vízföldtana Hidrológiai Közlöny 1960. 2. sz. 99 ahol a 120-as szintvonalnak erős Ny-i kiugrása van (1. és 6. ábra, utóbbin a 2. szelvény). A felső-pannóniai rétegösszlet magas helyzetű felszínét kell feltételezni a szintvonalak elhelyezkedése, valamint a majdnem sugarasan széttartó vízhálózat miatt Balmazújvárostól K-re, a 120-as szintvonal szigetszerű területén is. Hajdúböszörménytől D-re a medrek félkörben vesznek körül egy ugyancsak magasabb helyzetűnek látszó területet (1. ábra). A felszín szintvonalas térképén az általános lejtés zavarai és a vízmedrek viselkedése mellett a szerkezet elemzésében nagy segítséget jelent a talajvíztükör felszínalatti mélységi térképe is (3. ábra). Legjobb példa erre a Balmazújvárostól D-re levő terület, ahol a felszín kiemelkedését a 100-as szintvonal, a pliocén közelségét jelző fedőrétegsort a mély talajvízszint jelzi [10, 11] ; (l. és 3. ábra). A talaj víztér képen (3. ábra) a Debrecentől É-ra levő mély talaj vizű , .sziget " területén nincs fúrás. Nem bizonyítható itt a pliocén felszínének magasabb helyzete. Csak analógia alapján szabad ezt feltételeznünk. Az 5. ábrán a bizonyított és feltételezett magas helyzetű pliocén felszínek bizonyos irányokban való rendeződése tűnik fel. Erősebb általában az EK—DNy-i és a rá merőleges ÉNy— DK-i elrendeződés, gyengébb a K—NY-i és É—D-i irány. Az ÉK—DNy-i és a rá merőleges irányt követi a Pece ér. Az É—D-i szerkezeti irányt határozottan mutatja az 1. ábra : 1. A Hajdúság Ny-i szélén 100 m-en felüli terület egyenes É—D-i szegélye, 2. A Hortobágy, a Kadarcs és a Hajdúszoboszló— Debrecen közti vízmedrek egyenes É—D-i iránya. A Debrecenbe északról jövő Macsi és Tócó erek szintén szerkezeti irányt jelölhetnek (1. ábra). Balmazújvárostól K-re a Debrecen—Hajdúszoboszló vasútvonalig terjedő terület legmagasabb része Ny—K irányú, a vízmedrek mind északra, mind dél—délnyugatra párhuzamosan futnak le róla, egyetlen meder sem keresztezi (1. ábra). A Ny—K-i irány néhányszor erősebben mutatkozik, mint az átlós irányok : 1. A 100-as és 120-as szintvonal mentén a Hajdúság déli részén, 2. A 120-as szintvonal nyugati „kifutóinak" és „szigeteinek" elhelyezkedésében, 3. A Kösély, Kondoros és Kálló erek alsó szakaszának irányában, 4. A Hajdúságot D-ről határoló K—Ny irányban megnyúlt mélyedésben : pl. Hajdúszovát (1. ábra). Az ÉD—KNy-i irányokat a mély helyzetű talajvíz határvonalai is mutatják. Urbancsek János az észak-tiszántúli fúrt kutak mg/l vastartalom adatait és a fajlagos vízhozam értékeit 50 m-es mélység-közönként térképen ábrázolta, készülő nagyobb munkája mellékleteként. Az erős vasasság keskeny és hosszú, nagyjából ED-i irányú pásztákban mutatkozott. Ez pedig a pangó vizű, mély, fiatal süllyedékek területét jelzi. A na^y fajlagos vízhozam ugyancsak É—D-i, vékony, hosszú sávokat alkot. Mutatja a Felvidékről az Alföld szerkezeti közepe, a körösi mély depresszió felé tartó keskeny pleisztocénkori siilylyedési sávokat, melyekbe a felvidéki nagyobb folyók durva törmeléküket rakták le. Ezek a ma nagy vízmennyiséget adó rétegek. A Hajdúság szerkezetileg magas helyzetű része, melyen vékony a pleisztocén fedő, mint É-nak kihegyesedő ék választ el két olyan területet, ahol a felső-pannóniai rétegösszlet mélyen van, vastagon borítja a pleisztocén folyóvízi üledéksor. IC két terület a Hortobágy és a Nyirség. Lehetséges, hogy ez az elválasztás a felső-pleisztocénben sokkal északabbra is kiterjedt ; talán a Bodrogközön át a Hegyaljáig. Elképzelni sem lehetetlen, hiszen tudjuk, hogy a Bodrogköz fiatal, legfeljebb felső-pleisztocénkorú besüllyedés [16]. Nyíregyháza környékének mélyfúrásaiban a felső-pannóniai iiledéksor vörösagyaggá mállott felszíne pedig azt mutatja, hogy a terület részben vagy egészben az ó— és talán még a középső pleisztocénben is az ártér, a folyóvízi feltöltés szintje feletti helyzetben volt. Az a magas felszíndarab, melyet Ny-ról az É—D-i Tiszaszakasz határol (Tokajtól Tiszalökig), K-ről pedig a Rétköz mély területével határos, összeszűkíti a Bodrogközt és a legjobban megközelíti a Hegyalját, a Hajdúsághoz hasonló kiemelt helyzetű felső-pannóniai felszint jelölhet. Mélyfúrás hiányában ez még egy ideig feltevés marad, azonban erősen támogatja Rónai térképe [10, 11] , amely ezen a területen mély helyzetű talajvizet jelöl. A Tisza medre is Gávától Tiszakesziig, mintha É—D és K—Ny irányú darabokból képződött volna. A Bodrogköz fiatal besüllyedése előtt a Hajdúságot a Hegyaljával összekötő magasabb terület választhatta el egymástól a Sajó, Hernád és a Bodrog vízrendszereit. A Sajó és Hernád egyesült vagy külön medrei és a Szerencsi patak a Hajdúságtól Ny-ra, a Bodrogéi attól K-re tarthattak a Körösök mélyvonala felé, mindketten nagyjából É—D-i irányban. Urbancsek említett térképe ezt is jól jelzi. A mai Bodrog vízrendszerének egy részét annak K-i tagjaitól és a Felső-Tiszától, a Csap és Záhony közti keskeny besüllyedés keletkezése előtt az ugyancsak É—D-i irányú, ma is magas felszínű terület választhatta el. Ézt a feltételezett magas felszínt fúrások hiányában bizonyítani nem tudom. Rónai talaj víztérképe azonban valószínűsíti ezt [10]. A Hajdúságban fúrásokkal lehetett igazolni azt, hogy a talajvíztérkép biztosan jelzi a magas helyzetű pliocént és annak jellegzetes fedő rétegsorát. Ebből az igazolt összefüggésből tehát más területekre is szabad következtetni. Ez utóbbi magas felszíntől K-re a Felső-Tisza és a Szamos egyesült vize az Ér mentén folyhatott le az Alföld mélypontja felé, amint azt már Cholnoky és Sümeghy is feltételezte, Sümeghy fúrási adatokkal is bizonyította [14, 15, 16] . A Hajdúság egy része a felső-pleisztocén előtt vagy annak egy részében is egy ideig a folyóvízi feltöltés területe volt. Igen sok fúrás szerint az ó-pleisztocén vörös talajszintekre finomabb folyóvízi homok és iszaprétegek települtek, majd ezekre a felső-pleisztocén futóhomokja és lösze. A fedő pleisztocén rétegsor eredetének biztos eldöntését