Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)

3. szám - Donászy Ernő: A Bereg-szatmári síkság halászata

234 Hidrológiai Közlöny 1959. 3. sz. Donászy E.: A Bereg—Szatmári síkság halászata jegyzéke alapján a Szamos 70 évvel ezelőtt fajokban igen gazdag volt. Az általa említett halfajok a következők : Kolozsvár táján 1. Tarka meny 2. Tőponty 3. Nyálkás compó 4. Rózsás márna 5. Fenékjáró küllő 6. Szivárványos ökle 7. Sújtásos küsz 8. Fejes domolykó 9. Vésett ajkú paduc 10. Réti csík 11. Vágó csík 12. Közönséges csuka 13. Leső harcsa 14. Sebes pisztráng 15. Vak ingola 16. 17. 18. — 19. 20. 21. — 22. — 23. 24. 25. 26. — 27. — 28. 29. — 30. — Szatmár táján + + + + + + + + + Csapó sügér Fogas süllő Német bucó Magyar bucó Széles kárász Dévérkeszeg Lapos keszeg Sugár kardos Ragadozó őn Pirosszemű kele Vörösszárnyú koncér Fürge csele Pénzes pér Kecsege tok Sőreg tok fajok ma a Holt-Szamosban mind előfordulnak. Egyedül a lápi pócra vonatkozóan nincs még adatunk. A Kraszna folyó halfaunájáról Hermán Ottó csak az Ecsedi lápba való torkolásnál sorol fel adatokat. Szerinte a Krasznában ezen a szakaszon élő halfajok a következők : 1. Csapósügér 2. Tarka meny 3. Tőponty 4>Széles kárász 5. Nyálkás compó 6. Dévérkeszeg 7. Ragadozó őn 8. Pirosszemű kele 9. Fejes domolykó 10. Közönséges csuka* A felsorolásból látható, hogy az egész Szamos mentén előforduló halak a tarka meny, tőponty, nyálkás compó, rózsás márna, vésett ajkú paduc, réti esik, vágó esik, csuka, harcsa. Csak a kolozsvári tájon fordultak elő a fenékjáró küllő, szivárványos ökle, sujtásos küsz, fejes domolykó, sebes pisztráng, vak ingola. Az alsó folyószakaszon pedig a Szamos a felső szakaszhoz viszonyítva 15 halfajjal volt gazdagabb. A jelenlegi adataink szerint a Szamos főhala a harcsa, tömegesebben fordul elő a vésett ajkú paduc, kevés mennyiségben fognak pontyot és jelentős szerepet játszik még a márna. A régi élő Szamosban előforduló halfajok közül a Tunyogmatolcsi Holt-Szamosban eddigi adataink szerint a következő halfajok fordulnak elő : széles kárász, dévérkszeg, compó, sügér, csuka, harcsa, süllő, vörösszárnyú koncér, tőponty és a Hermán Ottó jegyzékében ilyen néven nem szereplő bálin (ragadozó őn). A vágó esik egy példányát is begyűjtöttem. Ez a halászok szerint elég tömegesen fordul elő. Az Ecsedi láp halai közül Hermán Ottó a következőket sorolja fel : csapó sügér, széles kárász, nyálkás compó, réti esik, közönséges csuka, lápi póc. Az ún. Keleti-Csatornán át az Ecsedi láp mai maradvány területeiről a víz a Tunyogmatolcsi Holt-Szamosba folyik és a Hermán Ottó által felsorolt, az Ecsedi lápban élő hal11. Leső harcsa, * főhal. * jellel jelöltük azokat a halfajokat, amelyek ma a Krasznában előfordulnak. A többi halfajra vonatkozóan még nem tudunk biztosat, mert a szövetkezeti halfogási kimutatásban a legtöbb előforduló hal ,,vegyes fehérhal" címen szerepel. A halászok. A Bereg-Szatmári síkságon a halászatilag hasznosítható vízterületek halászai a fehérgyarmati ,, Rákóczi" Halászati Termelő Szövetkezetbe tömörültek. A Szövetkezet központja Fehérgyarmat, itt a Szövetkezetnek halászcsárdája is van. A halászok száma évről évre változó, a rendes tagok száma 40—50 körüli. Az 1958. évi őszi állapot adatai szerint a halászok száma 45, akik közül 30 év alatti halász mindössze 5 található, akik kisszerszámokkal dolgoznak. A halászok lakóhely szerint több brigádban dolgoznak, ezek a következők : Fehérgyarmati, Tunyogmatolcsi, Ugornyai, Vjkenézi és Csengersimai brigád. A brigádok általában meghatározott vizeken halásznak. Az élő Tiszán a fehérgyarmati ugornyai és újkenézi halászok, az élő Szamoson a matolcsi, ugornyai és csengersimai halászok, a Tur egész vízrendszerén a fehérgyarmatiak, a Krasznán a matolcsiak. Fehérgyarmat és az országhatár közötti tiszai holtágakon ós a Szenke holtmederben a fehérgyarmatiak, a Keskeny és Jándi Holt-Tiszán az ugornyaiak, míg innen Záhonyig található holtágakon az újkenéziek halásznak. A halászok szerteszét szórtan laknak az egész területen : Tarpa, Fehérgyarmat, Tiszakerecsen, Kömörő, Gulács, Tunyogmatolcs, Géberjén, Mátészalka, Gergelyiugornya, Újkenéz, Aranyosapáti, Zsúr, Tiszaszentmárton. A halászok többsége régi halász, vagy halászcsaládból származik, de vannak a szövetkezet tagjai között nem hivatásos halászok is, akiknél csak mellékfoglalkozás a halászat (pl. kőműves, bognár). Csak halászatból élők száma igen csekély, a mai viszonyok között már nem tudnak csupán a halászatból megélni. A terület halászati hasznosításának a jelenleg kapott benyomások alapján alapvető problémája a jó szakemberek kiöregedése, az utánpótlás hiánya, a halászat területéről történő elvándorlás. Ennek a problémának megoldása elsősorban szükséges és csak úgy sikerül, ha — mint javaslataink között kifejtjük —