Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)

5. szám - Karádi Gábor - Orlóczy István : Öntözőcsatornák szivárgási veszteségének meghatározása

Hidrológiai Közlöny 1959. 5. sz. 381 HIDRAULIKA Öntözőcsatornák szivárgási veszteségének meghatározása K A K Á D I G Á li 0 It a műszaki tudományok kandidátusa és 0RIÜCZ1 I-S T V Á N A nagyüzemi mezőgazdaság hatalmas arányú fejlesztését célzó tervek megvalósításához szorosan kapcsolódik a korszerű öntözés alkalmazása. Az öntözött területek növelésének természetesen ha­tárt szab a rendelkezésre álló öntözővíz készlet, ami szükségképpen megköveteli, hogy ezzel a készlettel okszerűen gazdálkodjunk. Az okszerű gazdálkodás alapja nyilvánvalóan mennyiségi természetű, tehát az öntözési lehető­ségeink gazdasági mérlegelésénél a rendelkezésre álló készlet összes mennyiségi változásait figye­lembe kell vennünk, ezen belül ismernünk kell az öntözővíz mennyiségének elszivárgás okozta csök­kenését is. A szivárgás hatása nemcsak a vízkészlet csökkenésében nyilvánul meg, hanem jelentősen befolyásolja a talaj vízszín dinamikáját is. A túl­zott mértékű elszivárgás könnyen a talajvízszín káros megemelkedését eredményezheti, ami termé­szetesen a talaj termőképességének csökkenését vonja maga után. A jelen tanulmány azt a feladatot tűzi ki célul, hogy az olvasót megismertesse az elszivár­gás hidraulikai problémáival, áttekintést nyújtson az eddig elért fontosabb külföldi és hazai eretl­ményekrők és javaslatokat tegyen a további el­méleti és kísérleti kutatások irányvonalára. I. Az elszivárgás dinamikája Mielőtt a konkrét hidraulikai vizsgálatok tárgyalására térnénk át, röviden összefoglaljuk azokat a ható tényezőket, amelyek nagyobb vagy kisebb mértékben befolyásolják az öntöző­csatornákból elszivárgó víz mennyiségét. A tényezők közül elsőnek a talaj fizikai tulaj­donságait jellemző tényezőket említjük. A két­fázisú talaj átlagos szivárgási tényezőjét kt-t, a háromfázisú talaj szivárgási tényezőjét k r-1, a talaj hézagtérfogatát w-et, a talaj vízadóképességi tényezőjét n'-t, a teljes nedvszívóképességet w,-et, a minimális nedvszívóképességet (kötött nedvesség­tartalmat) w„-1. valamint a kapilláris emelkedés magasságát kft kell megemlítenünk. A talaj fizikai tulajdonságain kívül jelentős mértékben befolyásolják az elszivárgó vízmennyi­séget a hidrogeológiai tényezők, a csatornák méretei, a eset tornahálózat sűrűsége, a párolgás és a növényzet. Térjünk most át az elszivárgás jelenségének általános ismertetésére. Az elszivárgásból származó öntözővíz veszte­ség értékének helyes megállapításához, illetőleg a gyakorlatban használatos összefüggések alkal­mazhatóságának megítéléséhez ismernünk kell az elszivárgás jelenségének dinamikai alakulását. A vizsgálatok egyszerűsítése érdekében téte­lezzük fel, hogy az elszivárgás kezdeti időpontjá­ban az öntözőcsatorna teljes szelvénnyel szállítja a vizet. Fogadjuk el továbbá azt az általános ese­tet, hogy a vízszintes vízzáró réteg a csatorna víz­szintjétől H n mélységben van, a nyugalmi talaj­víz mélysége H, a kapilláris szegély vastagsága hjc fZ. ábra). Az első stádiumban szabadon megindul a szivárgás a csatornától lefelé, megkezdődik a csa­torna alatti talajréteg telítődése. A telítődés első pillanatában legnagyobb az elszivárgó vízmeny­nyiség, majd értéke fokozatosan csökken. A telí­tődés tehát nem parmanens szivárgási folyamat. Ebben a stádiumban az elszivárgó víz nem tölti ki teljesen a talaj hézagait, ezért az áteresztő­képesség megállapításánál figyelembe kell venni a talaj háromfázisú voltát. Abban a pillanatban, amikor a mélybe szi­várgó vízrészecskék elérik a talajvíz szintjét (pon­tosabban a kapilláris szegélyt), az elszivárgás má­sodik stádiuma kezdődik, a permanens szabad szivárgás állapota.* Ha az eredeti talaj vízréteg a csatornából elszivárgó vízmennyiséget azonnal el tudja vezetni (pl. abban az esetben, ha a talaj­víz a csatorna altalajánál lényegesen durvább, tehát nagyobb áteresztőképességű rétegben helyezkedik el), ez az állapot állandósul, a csatornából válto­zatlan mennyiségű víz szivárog el. Ha ellenben a talaj vízréteg nem képes a hozzászivárgó vizet azonnal elvezetni, megkez­dődik az elszivárgás harmadik stádiuma, az úgy­nevezett duzzasztott szivárgás. Ebben a stádiumban a depressziós görbe fokozatosan el lapul (az ábrán feltüntetett nyíl irányában), csökken a hidraulikus grádiens, vagyis egyre kisebb lesz az elszivárgó vízhozam. Ez a folyamat tehát nem parmanens jellegű. A duzzasztott szivárgás mindaddig tart, míg a talajvíz felszínéről elpárolgó vízmennyiség a csatornából elszivárgó vízmennyiséggel egyenlő nem lesz, vagyis ameddig ki nem alakul a ne­gyedik stádium, a permanens duzzasztott szivárgás. Összefoglalva a fentieket, megállapíthatjuk, hogy az elszivárgást két fő csoportba sorolhatjuk. a szabad (I. és II. stádium) és a duzzasztott (ITT. és IY. stádium) szivárgások csoportjába. Szabad szivárgás esetében a talavíz nincs hatással az elszivárgó vízmennyiségre, illetőleg az áramkép kialakulására, míg duzzasztott szivárgás esetén ez a hatás érvénvesiil. *Ez a megállapítás nem teljesen szabatos. A te­lítődés — a szivárgás háromfázisú volta miatt — tulajdonképpen még tovább tart, amennyiben a póru­sokban zárt levegőt fokozatosan víz foglalja el. Ez a jelenség azonban annyira bonyolult, hogy jelenlegi is­mereteink mellett nem tudjuk követni, ezért figyel­men kívül hagyjak.

Next

/
Thumbnails
Contents