Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)

4. szám - Könyvismertetés

Hidrológiai Közlöny 1959. 4. sz. 314 Szakosztályunknak — az elmondottak szerint — nem lehet csupán az a feladata, hogy fórum legyen, ahol tagjaink beszámolnak vizsgálataik eredményéről. Törekednünk kellene arra, hogy közös munkánk segítséget nyújtson a hazai limnológiai problémák megismerésében és emelje szakmai tudásunkat. Magyarországon a limnológiai szakirodalom gazdagon van képviselve. Ez a tény azonban nem elég. Meg kell ismernünk azt, hogy hogyan férhetünk hozzá a forrásokhoz. Egy másik nehézségünk a módszerekre vonatkozik. Tudjuk, hogy idegen nyelven vaskos módszertani munkák láttak napvilágot. Nem mulaszthatom el elismeréssel rámutatni arra, hogy a módszerek ismeretének fontossága nálunk is felmerült több oldalról. A Magyar Tudományos Akadémia 1952-ben két ilyen tárgyú ankétot szervezett. Még a múlt évtized végén egy ilyen munka kézirata el is készült, Dudich professzor kezdeményezésére. Újabb tervek és lehet őségek is vannak. Minden erőnkből támogassuk ezeket a törekvéseket, hogy a szándék és a terv valósággá váljon. Harmadik speciális hazai szükségletünk szaknyelvünk ápolása. Ez a feladat kettős, sőt hármas : . a) magyar szaknyelv kialakítása, fejlesztése ; b) közhasználatban levő idegen nyelvű kifejezések helyes — korszerinti — használatára való törekvés ; c) idegennyelvű szakkifejezések magyar megfelelőjének lerögzítése. Nyelvi elszigeteltségünknél fogva, s minthogy idegen szakirodalomra vagyunk utalva, merült fel ismételten az utóbbi szükséglet, továbbá magyar dolgozatok idegen nyelvre való átültetésénél is. Mindebből az következik, hogy többnyelvű terminológia összeállítására van szükségünk. Várva-várjuk a magyar limnológiai kézikönyv mielőbbi megjelenését Mesterünk, dr. Maucha Rezső akadémikus tollából, és támogatunk oly törekvéseket, melyek módszertani és terminológiai vonalon könnyítik meg munkánkat, emelik azok színvonalát, s előtérbe hozzák a hazai feladatokat. Ebben az évben a hazai vizekkel való megismerkedés tervünk központi gondolata : vizeinknek — mint kutatási objektumoknak — számbavétele, eddigi hidrobiológiái feltárások eredményeinek megvitatása, további feladatok megjelölése. A tihanyi hidrobiológus napok (1957, 1958) gondolatának szerencsés felmerülése, a szervezés megfelelő volta, a látogatottság és az ott elhangzott előadások színvonala arra utal, hogy limnológusaink — a sok nehézség ellenére — érdemes és értékes munkát végeznek, és ismerik a hazai problémákat. Reméljük, hogy a Szakosztály újra való kiépítésével, közös törekvések és közös munka árán, megfelelő éves terv kialakításával, előre visszük a magyar limnológiát. Velkoborsky, Kiiment : Hajózás és víziutak (l'lavba a vodni cesty). Prága, Dopravní Nakladetelství, 1958. 495 lap, 156 ábra, 3 táblázat és 20 kétszínnyomású rajzmelléklet 2 kötetben. A tetszetős kiállítású munka első része (Általános ismeretek) hajósok számára készült tankönyv. Jól kiegyensúlyozottan, csak a feltétlenül szükséges terjedelemben, adja részükre a szükséges meteorológiai, vízrajzi és potamológiai alapismereteket, továbbá a természetes és mesterséges víziutakkal, a kikötőkkel és a hajózási műtárgyakkal kapcsolatos tudnivalók jó ábrákkal kísért egyszerű leírását. Majd megvilágítja az energiaforrásul is szolgáló víziutak népgazdasági jelentőségét, kimutatja fontosságukat az ország vízgazdálkodási tervében, végül ismerteti a folyami hajókat és a hajózás alapjait. Igényesebb a mű külön kötetbe foglalt második része, a víziutak hajózási-műszaki leírása. A Csehszlovákia szempontjából életfontosságú Moldva—Elba víziútrendszer ismertetéséből indul ki, és természetesen nemcsak a belföldi, hanem a németországi szakasszal is részletesen foglalkozik, ezen belül pedig a hamburgi kikötővel, ahol a csehszlovák tengerhajózás önálló bázist tart fenn. Másodikként a dunai víziúttal kapcsolatos tudnivalók következnek, ismét a politikai határoktól független, az egész hajózható folyamszakaszra és a mellékfolyókra kiterjedő leírásban. Hasonlóan részletes az Odera vízrendszerével foglalkozó fejezet. Ezek után a szerző Csehszlovákia jövőbeli víziútterveinek ismertetését adja meg, majd áttér a középeurópai (francia, belga, hollandus, német és lengyel) víziutakra. Velük kapcsolatban sorra veszi a nagy, egész Európára kiterjedő, „hydrostradák", valamint a csatlakozó víziközlekedési érrendszer kiépítésére vonatkozó elgondolásokat is. Külön fejezetet szánt a nagyságrendben kiemelkedő fél millió km-es (!) szovjet víziúthálózatnak. Ezt a második részt a rengeteg számadaton kívül a világos, jól szerkesztett térképek, helyszínrajzok és hossz-szelvények sora teszi értékessé, amelyek 20 kétszínnyomású műmellékletet töltenek ki. Nem kell csehül tudnunk ahhoz — bár sajnálatos hogy szomszédaink nyelvét nem ismerjük — hogy Ítéletet alkossunk Velkoborsky munkájáról. A szerző, a könyv borítóján közölt fényképe alá szedett sorok szerint 67 éves. Mérnöki tudását 1925-től 1939-ig a csehszlovák dunai hajózási szolgálat keretében gyümölcsöztette, majd a közlekedési minisztérium hajózási szakosztályába került és nemzetközi tárgyalások és tanulmányutak sorozata révén közvetlenül is megismerkedhetett az európai víziutakkal, ill. a velük kapcsolatos kérdésekkel. 1950. óta résztvesz a hajóstisztek, ill. a prágai majd a brünni műegyetemen a vízimérnökök kiképzésében. Ezekből az adatokból kiviláglik, hogy az előttünk fekvő könyv a szerző életmüvének koronája. S mint ilyen, valóságos tükör. Tükrözi mindenek előtt a tárgy rajongó szeretetét. Hiszen az, akinek nem főfoglalkozása az oktatás, csak minden szabad idejének feláldozásával írhat kézikönyvet. Rendkívül becsületes írói munkát is tükröz a mű. Ennek a rengeteg hivatkozás, minden ábra forrásának gondos feltüntetése, a mutatós sallangok tökéletes mellőzése és a már említett teljes kiegyensúlyozottság a bizonyítékai. Nem kételkedünk benne, hogy a tárgykörre vonatkozóan 21 apróbetűs lapon (!) felsorolt cseh, szlovák, orosz, lengyel, magyar, német, szerb, horvát és francia nyelvű szakmunkák és cikkek legnagyobb részét nem közvetve idézi a szerző, hanem hosszú évek során írta össze és ki is jegyzetelte. (A második kötethez csatolt ábrák mellett ez a bibliográfia különben a műnek a csehül nem tudó külföldi és a tárgykört tudományosan művelő csehszlovák olvasók szempontjából is legfontosabb része). Végül még egyet tükröz Velkoborsky munkája : a Duna szeretetét és a dunai hajózás érdekében kifejtett magyar kultúrmunka iránti észinte elismerést. Minden szakíró, s különösen a tankönyvíró lehetőleg hazai forrásokra utal, hiszen ehhez férnek hozzá leginkább —- fizikai és szellemi értelemben egyaránt — olvasói. A magyarság iránti rokonszerv jelének kell tekintenünk tehát, hogy a szerző honfitársainak dunai munkái, továbbá a német és osztrák források mellett mindig gondosan idézi hazai szakembereinket, mind a régieket, mind a ma élőket, Gondától és Hoszpotzkytól Tóry Kálmánig és Horváth Sándorig, és a nagyokat megillető módon emlékezik meg Vásárhelyi Pálról, Kvassay Jenőről, Schick Emilről. Ennyit a könyvről, amelyet teljes elismeréssel köszöntünk. El kell azonban mondanunk még néhány gondolatot, amely a könyv lapozgatása közben ötlött fel bennünk. Itt élünk a Dunamedencében. Fővárosunkat szeretjük ,,a Duna királynőjének" nevezni. Kerek egy évszázada, hogy az 1856-i évi párisi szerződés nemzetközi folyammá nyilvánította a Dunát, amely így hazánk (Folytatás a 323. oldalon).