Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)
1. szám - Rónai András: Adatok a folyók üledékképző munkájának ismeretéhez
HIDROLOG1AI KÖZLÖNY 39. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1959. JANUÁR HIDROGEOLÓGIA Adatok a folyók üledékképző munkájának ismeretéhez RÓNAI ANDRÁS A folyók hordalékszállítása elsősorban vízmennyiségüktől és esésviszonyaiktól, s e kettőből adódó munkaképességüktől függ. Hordalékuk anyaga a pusztított területek kőzetanyaga szerint változik. A hordalék szemcsenagysága, felaprózódottsága viszont a felsorolt körülmények együttes hatása és a hordalékként megtett út hossza és körülményei szerint alakul. Egyazon tájról érkező folyók vízmennyiségében és hordalékmennyiségében elsősorban az éghajlatváltozás és időjárás ingadozások okoznak változásokat. Az éghajlatváltozások hosszabb időjárásperiódusokat jelentenek, az időjárás változások rövidebb időszakokat, esetleg csak éveket. Az esésviszonyok megváltozását tektonikus kéregmozgások, vagy a folyó bevágódó és feltöltő munkája okozhatják. A folyó anyaggyűjtő és lehordó munkáját sok mellékkörülmény módosítja. A felszín általános lepusztulása a kőzetminőség mellett függ a domborzati viszonyoktól, növénytakarótól, a hőmérsékleti, inszolációs változásoktól, egyéb éghajlati elemektől (levegő páratartalma, szélviszonyok), emberi beavatkozásoktól. A felszín lepusztulásáról sok megfigyelésünk van. A lepusztulás menete, irama, formái a negyedidőszaki földtan és a földrajz legidőszerűbb kutatási területéhez tartoznak. Kevesebbet foglalkoztak a folyóvizek üledéklerakó tevékenységével, annak formáival, mennyiségével, szabályszerűségeivel. Ha a kisebb folyóvölgyekben az ilyen megfigyeléseknek nagyobb jelentőséget nem is lehet tulajdonítani, nagyobb folyóvízi üledékkel feltöltött medencékben azonban — és különösen olyan nagyokban, mint a mi Alföldünk — a folyóvízi üledékképződés menetével, formáival és eredményeivel foglalkozni kell. A folyómedrekkel, azok fejlődésével, változásaival, a hordalék mennyiségével, mozgásával a hidrológia foglalkozik s éppen e téren napjainkban születnek és sokasodnak a konkrét mérési eredmények. Földtani szempontból azonban fontos a medrek, partok és árterek áttekintő tárgyalása és a megsüllyedt medencék feltöltődésének teljes figyelemmel kísérése. Folyóhálózat kialakulásának előfeltételei a domborzati különbségek (reliefenergia) és a csapadék. A domborzati különbségek kezdetben csakis földkéreg mozgásokból adódhatnak. E mozgások legtöbbje időben lassan folyik le. A folyóhálózat tehát szintén lassan alakul. Mégis azt figyelhetjük meg sok helyen, hogy az idősebb üledékek felszínére éles határral, hirtelen átmenettel települ a már jól koptatott kavics, vagy az osztályozott folyami homok. Ezt a jelenséget csak a folyók helyváltoztatásával magyarázhatjuk. Nagyesésű szakaszán a folyó, vagy patak nem változtatja, csak mélyíti és tágítja völgyét, kisesésű szakaszán azonban állandóan vándorol, kanyarog szétágazik. A folyami üledékek feküje rendszerint régebben lepusztult felszín. A lepusztítás megelőzi a feltöltést. A feltöltő tevékenységhez a folyó munkaképességének csökkenése kell, amit erózióbázisához közel ér csak el. Lépcsőzetesen megsüllyedt területeken az eleinte külön-külön kialakult vízrendszereket a folyók bevágódása egybefűzheti, miáltal több helyi erózióbázis és több ülepítő medencerész alakul ki. Az egymást követő medencékben az esésviszonyoknak megfelelően osztályozódik a hordalékanyag és új anyaggal is keveredik a mellékfolyók és patakok hozományából. A Duna völgyrendszerében is több helyi medence üledékgyűjtője foglal helyet. A forráshoz közeleső magas medencékben lejtőtörmelék, görgeteg," hömpölyök adják a töltelékanyagot, lejjebb már durva és középszemű kavics a medencekitöltés, (Sváb, Frank, Bajor medencék) s erre helyenkint már homok és iszap is települ (Felső-Ausztria, vTullni, Bécsi-medence, Kisalföld.) Még tovább haladva a folyó főleg homokot rak le árterületére (Alföld, Havasalföld), majd finom homokot és iszapot (Havasalföld, torkolat-