Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)

3. szám - Bulkai Lajos: A Győri Víz- és Csatornaművek 75 esztendeje

188 Hidrológiai Közlöny 1959. 3. sz. Bulkai L.: Győri Víz- és Csat. Művek 75 esztendeje a Cirkeli-éren keresztül érkező hóolvadási és csapadék vizeket is a Belváros felé, miután az Ágyúgyár megépítésével a.Cirkeli-ér Kiskút felé történt természetes lefolyása megszakadt. Révfalu csatornáját elválasztott rendszerrel 1927-ben építették. Á kimondott szennyvizeket az ugyanakkor megépült Duna hídon keresztül emeli át szivattyútelepe a belvárosi gyűjtő felé, míg csapadékvizét a Pataházán megépített belvízátemelő telep irányába terelték, mely magas Duna és talajvízállás esetén emeli e mélyen fekvő városrész belvizeit a folyóba (Legnagyobb méret 30/45 cm, csapadékvíznél 70/105 cm). Talán az eddig előadottakból is érezhető, hogy a mintegy 60 évvel ezelőtt tervezett csatornarendszer nem elegendő az időközben erősen szaporodott és kiterjedt város számára. Tulajdonképpen a szigeti és gyárvárosi gyűjtők is már túlterhelést jelentettek az eredeti elképzelésekhez viszonyítva, nem is szólva a mértékadó csapadék azóta pontosabban meghatározott és az alapul vettnél jóval magasabb értékével szemben (mintegy kétszerese). Emiatt már a két világháború közti időszakban erős záporok idején súlyos pince, alagsori, sőt utca-elárasztások is bekövetkeztek, különösen a nádorvárosi részen, amely hatalmas terület összes szennyvizét egyetlen mellékgyűjtő szállítja a belvárosi főgyűjtő irányába (mérete 0 180 cm párisi szelvény). így mindig jobban erősödött a folyók felé nyitandó ún. vészkiömlők megépítésének gondolata. Nádorváros tehermentesítését jelentené az 1934ben megépült Munkácsy úti vészkiömlő (100/113 cm méretű békaszáj), sajnos azonban nem nyert összeköttetést a Bécs—budapesti műút és vasút alatt a nádorvárosi mellékgyűjtővel s így nem hasznosítható. Elkészültek a tervek a Vörösmarty utcában építendő vészkiömlőre is, kivitelezést azonban nem nyertek. A gyárvárosi szivattyútelep tehermentesítése érdekében 1942-43-ban épült meg a volt Ágyúgyár déli oldalán az az Iparcsatorna felé vezető részben nyílt, részben zárt csatorna, mely a Cirkeli-ér vizét vezette volna el átemelő szivattyú segítségével. A szivattyútelep építését a háborús események miatt nem fejezték be, így e tehermentesítő rendszer mai napig még egyszer sem üzemelt. A második világháború nem ment el nyomtalanul ezen üzemrészünk mellett sem. 1944-ben nemcsak a főgyűjtő kapott súlyos telitalálatokat, hanem a központi átemelőtelep is, hisz a bombázási célpontul szolgált vagongyár tőszomszédságában vagyunk. Még szerencse, hogy a központi zsilip csak kisebb mértékben sérült meg, mivel éppen a bombázás idején magas Duna-vízállás volt, mely elöntötte volna a várost. A fő átemelő telep sérülései miatt az utcán állították fel a szivattyúkat, s a terepen fektettek nagyméretű nyomócsöveket a Duna partjáig, amelyek még alacsonyabb vízállásnál is üzemeltek, hisz a főzsilip és torkolat közti szakasz szintén telitalálatot kapott s emiatt a gravitáció hatása nem jelentkezhetett. A háború előtti időből azonban a legfontosabb feljegyezni való az a felismerés, hogy a terjeszkedő város számára feltétlenül szükséges új főgyűjtő-csatornarendszer megépítése, mely bizonyos mértékig tehermentesítené a régit, s módot adna a délkeleti irányban fejlődő város részeinek megépítésére, hisz ma már csatornázás nélkül nem lehet várost építeni. Ez a tervezési munka 1936ban indult el, s az akkor készült előtanulmányok alapján 1951-ben folytatódott, amikor a Mélyéptervet bíztuk meg az új főgyűjtőrendszer s a vele kapcsolatos szennyvíztisztító és átemelőtelep tervezésével. Sajnos azonban, hogy eddig még kivitelezésre nem kerülhettek az egyes részletek, noha a Hídépítő Vállalat 1954-ben már egyszer megkezdte a felvonulást a munkára, időközben azonban a hitelkeretet törölték. Pedig csatornarendszerünk tovább már nem nyújtható sem terhelhetőség, sem nyomvonalát illetőleg, mivel a végpontokon általában már oly magasan vagyunk, hogy a nyomvonal továbbvezetése esetén nem lenne meg a szükséges takarás. Amíg tehát ivó és ipari-víz vonalon komoly fejlődést tudtunk a legutolsó 10 évben felmutatni, addig a csatornázás terén majdnem semmit sem haladtunk előre. Mutatja egyhelyben állásunkat az is, hogy hálózatunk hossza alig nő. 1947-ben 56,6 km a csatornák összhossza, 1952-ben 56,9 km a csatornák összhossza és 1957-ben 61,6 km volt a csatornák összhossza. A város azonban növekszik, s a szükségletek kielégítésére műszakilag nem tökéletes, gazdaságosnak nem mondható megoldásokra kényszerülünk. így a Jancsifalusi település szennyvizeinek elvezetését a főgyűjtő hiányában az Urbancsók utcai kis átemelőteleppel kellett megoldanunk 1956-ban, mely a gyárnegyedi szivattyútelep felé szállítja a vizet. A révfalui szövetkezeti házak szennyvizeit pedig egy másik törpe átemelő telep szivattyúzza a révfalui átemelőtelep felé, mely 1957-ben létesült. Jellemző az új főgyűjtővel kapcsolatos égető szükségre, hogy a Richards-gykv körül épülő városrész hatalmas bérháztömbjeinek esővíz elvezetését nyílt árokrendszerrel, falusias módon vagyunk kénytelenek megoldani, s a vizet a bérházak közelében fekvő mélyebb területre engedni. A nádorvárosi hálózat túlterheltsége miatt ugyanis csak a száraz idei szennyvizeket vállalhattuk e terület felől. Meg kell még emlékeznünk az 1954-es árvízről is. Minden szivattyútelepünk nagyszerűen bírta a terhelést, noha sok fakadó és szivárgó vizet is át kellett emelniök. Számunkra a legnagyobb kérdést az jelentette, hogy egyik telepünkön sem rendelkeztünk hőerő tartalékkal. így áramkimaradás esetén igen veszélyes helyzet állhatott volna elő. Szerencsére hosszabb áramkimaradás nem történt. Mindenesetre biztosítottuk magunkat benzin- és nyersolaj-motoros szivattyúk ideiglenes beállításával is, melyek a partokhoz közelfekvő tisztítóaknákból szivattyúzták a vizet. Amikor a Révfalut védő gátrendszer átszakadt, víz alá