Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)

3. szám - Bulkai Lajos: A Győri Víz- és Csatornaművek 75 esztendeje

Bulkai L.: Győri Víz- és Csat. Müvek 75 esztendeje Hidrológiai Közlöny 1959. 3. sz. 185 szigetközi vízkutatása pedig megállapította, hogy környékünkön vastalan vizet találni nem lehet, így a vízmű bővítésével együtt tovább kell növelnünk vastalanító kapacitásunkat is, míg új víznyerő kútjainkat a jelenlegi vízmű környékén kell elhelyeznünk. E tanulmányok megállapították azt is, hogy sem mederkút, sem medergaléria nem jöhet számításba a folyó medrének iszapos volta miatt, felszíni vízellátás nem lenne gazdaságosabb a fúrt kutakénál (nem szólva a nyári meleg vízhőmérsékletről), a csápos kutak sem jelentenének előnyt ilyen vastag és jó vízadóképességű kavicsrétegnél. így a kutak kiképzésénél az eddig jól bevált építési módszer maradhat. Szeretnénk elérni a 100%-os vízmérő-ellátottságot. Ennek feltétele azonban a vízmérő aknák megépítése. Nagyfogyasztó ipartelepeinket ivóvízben önellátásra ösztökéljük, ugyanakkor pedig bővítjük ipari vízművünket is, hogy a gyárak ebből elégítsék ki nem ivóvíz minőségű igényeiket. Felmértük 1957-re vonatkozóan az egész város napi vízfogyasztását s ebből a következő érdekes képet kaptuk : Közüzemi ivóvíztermelés napi 14 000 m

3 25% Küzüzemi iparivíztermelés .... napi 11 000 m

3 19% •Gyárak, stb. saját víztermelése napi 32 000 m

3 56% 57 000 m

3 Ebből lakosság ivóvízfogyasztása 5 000 m

3 9% Közületek ivóvízfogyasztása . . 2 800 m

3 5% Gyárak ivó- és ipari-vízfogyasztása 43 000 m

3 75% Hálózati veszteségek 6 200 m

3 11% 57 000 m

3~ Látható ebből az összeállításból, hogy a gyárak és ipartelepek víztermelése több, mint a felét, vízfogyasztása pedig a háromnegyed részét teszi ki az egész városénak. Ez az adat is eléggé szembetűnően bizonyítja városunk erősen ipari jellegét. A fenti mennyiség víznyerés szempontjából megoszlik : Felszíni vízből (Duna, Rába, Iparcsat.) 36 000 m

3 63% Legfelső (diluviális) kavicsból 15 000 m

3 26% Pannon homokrétegből (artézi kutak) 6 000 m

3 11% 57 000 m

3 Ez utóbbi összeállítás azt iputatja, hogy a termelt víz 2/3 része felszíni vizekből ered. Főként a gyárak használják a folyók vizét, mivel ipari célra nem mindig szükséges a legnagyobb fokú tisztítás, s így önköltség szempontjából ez a mód a leggazdaságosabb nálunk, ahol ennek lehetősége megvan. Érdekes következtetéseket lehet fentiekből levonni a fejadagokra vonatkozóan is. Alapul vehetjük, hogy a város lakosságának 80%-a fogyaszt közüzemi ivóvizet, tehát mintegy 60 000 ember. Ezen az alapon a napi fejadag az egész város termelése szerint.. 950 l/fő/nap az ivóvízminőségű víz termelése szerint 350 l/fő/nap a közüzemi ivóvíz termelése szerint 230 1 fő nap a lakóházak és közületek fogy. szerint 130 l/fő/nap a lakosság tényleges vízfogyasztása 80 l/fő/nap Iparivíz Városunk, amint az előzőkben már érintettem, — az országban legelsőként — rendelkezik közüzemi ipari vízművel is, melyből jelenleg 12 gyárnak szolgáltatunk vizet az utcák és parkok öntözésén kívül, valamint innen szolgáltatunk vizet a nagyobb építkezések számára is. Története 1905-ra nyúlik vissza, amikor Üjváros szennyvizeinek átemelése számára épített ún. hosszúhídi (jelenleg Petőfi-híd) csatornaszivattyútelepre elsősorban a csatornák öblítéssel végzendő tisztítása érdekében építettek be szivattyúegységet. E szivattyú a Rábából vett tisztítatlan folyóvizet szívóaknán keresztül, s hozzá csatlakoztattak az utcákon — az akkori csatornahálózat végpontjai felé — nyomócső hálózatot. Ugyanerről a csőhálózatról történt, már akkor a parkok és utcák öntözése is. Ezt az üzemrészt öntöző, vagy haszonvízműnek nevezték, s vele tulajdonképpen az úgyis mindig kevés ivóvizet takarították meg. A telep mai kapacitása 1800 m

3/nap s a hídon átvezetett főnyomócső 0 175 mm. E telepet jelenleg csak akkor vesszük üzembe, ha a fő szivattyútelep termelése nem elegendő. Már 1906-ban csatlakozott ehhez a rendszerhez első gyári vízfogyasztóként a liichards textilgyár. A helyzet 1928-ig nem változott. Ekkor a város egyéb kötelezettségei által kényszerítve az ugyanakkor megszűnt városi villamosmű hűtő vizet szolgáltató ún. Kis-Duna parti kútjaira (melyek nem kutak, csak felszíni vizet adó szívóaknák), telepített újabb szivattyútelepet, mely szintén csak tiszítatlan vizet ad. Ehhez még hosszabb csőhálózatot is építettek 0 300-as főnyomócsővel. A telep kapacitása ekkor 8500 m

3/nap volt. Ezt a nagy kapacitást azonban egyáltalán nem használták ki, hisz a gépek alig 1—2 órát jáitak naponta. A második világháború után az elsó években továbbra sem merítették ki e telep kapacitását, mígnem 1949-ben a Vagongyár nagyobb igénnyel nem jelentkezett, majd következett a többi gyár igénye is. Ezek miatt 1950-ben újabb szivattyúegységet építettünk be az amúgy is szűk kisdunai iparivíz szivattyútelepen, mellyel termelői kapacitásunk itt 13 200 m

3/napra emelkedett, s e szivattyúegység külön 0 300—425 csövön táplálja a Vagongyárat (1953-től). Mivel pedig a nyomó oldalon nem volt egyáltalán kiegyenlítő, ill. tárolómedence, az amúgy is kihasználatlan