Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)

2. szám - Béltelky Lajos: Mélységbeli rétegvizeink minőségi számbavétele az ivóvízellátás szempontjából

Hidrológiai Közlöny 1959. 2. sz. 105 VÍZELLÁTÁS GO L K Mélységbeli rétegvizeink minőségi számbavétele az ivóvízellátás szempontjából

1 BÉLTEKY LAJOS Hazánkban az ivóvízellátás terén a mélységbeli vizeknek igen nagy jelentősége van. A mélységbeli vizek minőségét, a víznek ivási, háztartási és ipari célokra való felhasználási lehetőségét a víz kémiai összetétele és bakteriológiai szempontból való tisztasága határozza meg. Nálunk a mélységbeli vizeknek minőségét az ivóvízellátás szempontjából főképp a vastartalma és összes keménysége befolyásolja. Leggyakrabban a megengedettnél nagyobb vastartalom rontja le a víz minőségét. A nagyobb keménység nem oly mértékű, hogy a víz ivásra még ne lenne alkalmas, inkább az ipari célra való felhasználás terén okoz nehézséget. A megengedettnél több klorid és a nagyobb alkalinitás pedig csak igen szűk területen fordul elő és az utóbbi kilenc év tapasztalatai azt mutatják, hogy csak néhány esetben nehezítette meg a víz gyakorlati felhasználását. A szennyezettségre az figyelmeztet, ha a víz nitrátot tartalmaz, ennek azonban majdnem minden esetben a helytelen kútkiképzés, az iránycső kihúzása folytán a kútba felülről bekerült szerves szennyeződés volt az oka. Ezt abból is láthattuk, hogy a felső vizek kizárásával a nitrátot — egy pár eset kivételével — mindig ki lehetett küszöbölni a vízből. Régebben az ártézi kutak elkészültével a kutak vizének vegyi vizsgálata nem volt kötelező. Az új kutak vizének kémiai vizsgálatára az Országos Közegészségügyi Intézet szoktatta rá a kivitelezőket, s az Intézet gondoskodott arról is, hogy a közkutak, vízműkutak, gyárak, a közegészségügyi és egyéb létesítmények vize időnként újabb és újabb vizsgálat alá kerüljön. Az 1954-ben hatályba lépett kútszabvány (MSZ 5199—53) már kötelezően előírja, hogy a kút kivitelezője elegendő mennyiségű vizet szolgáltató vízadóréteg vizéből minden esetben köteles vegyvizsgálatot végeztetni, azonkívül előírja a vízmintavétel módját is. Az új kutak beküldött vizét az Orsz. Közegészségügyi Intézet ún. gyors vizsgálattal vizsgálja meg, amely a vasasságra, keménységre, kloridra, ammóniára, alkalinitásra, nitritre és nitrátra terjed ki. A részletes vízelemzést csak külön felkérésre végzik el. 1956. május óta azonban az állami kútfúróipar által készített kutak vizének elvégzik a részletes vegyvizsgálatát is, hogy a A Magyar Hidrológiai Társaság vízellátási szakosztályának 1958. március 2(i-i üjésén elhangzott előadás. Eredményeképp az Orsz. Földtani Főigazgatóság 2 db kísérleti kút részére szükséges poliathylén bevonatú csövet és szűrőt szerzett be külföldről, az Országos Vízkutató és Fúró Vállalat pedig 1958. okt. 1-től külön csoportot szervezett a nulliferezés, katódos védelem és egyéb alkalmazható eljárás kidolgozására és kivitelezésére. kationok és anionok súlyaránya és ennek alapján a víztípus is megállapítható legyen. Ennek ismerete azért is fontos, hogy a víztípus és a földtani viszonyok közti kapcsolat törvényszerűségét is vizsgálni lehessen. Az új mélyfúrású kutakból származó vizek vegyi adatainak rendszeres összegyűjtése 1949-ben vette kezdetét. Az azóta eltelt kilenc év kútfúrásaiból az OKI által végzett közel 3000 gyorsvizsgálatnak és kb. 250 db részletes vegyvizsgálatnak eredménye áll rendelkezésre. Az OKI nyilvántartja a régebbi vizsgálati eredményeket is. Minthogy közel 3000 kút adata már elég nagyszámú ahhoz, hogy a fúrással jobban feltárt területeken a keménység és a vasasság egyes kategóriáinak uralkodó jellegét meg lehessen állapítani, és mivel a gyors vizsgálat részletessége egyelőre a gyakorlati szükségletet is kielégíti, időszerűnek látszott a gyorsvizsgálattal megállapított keménységi és vasassági adatok statisztikai feldolgozását elvégezni, majd pedig térképen is ábrázolni a keménység és vasasság mennyiségi kategóriái előfordulásának százalékos gyakoriságát. Az első statisztikai feldolgozás részleteredményét 1953-ban ismertettem [1] s már 5—600 vízvizsgálati adatnak az üzemvezetőségek területe szerinti feldolgozásából látható volt, hogy a mélyfúrású kutak kb. 2/

3-ának vize a magas vastartalom miatt kifogás alá esik. Azt is meg lehetett állapítani, hogy pl. a Tiszántúl északi részén a túlságosan vasas vizek előfordulásának jóval nagyobb a gyakorisága, mint a Tiszántúl déli részén, vagy a Dunántúlon. Az üzemvezetőségek területe szerinti csoportosítás azonban nem lehettett kielégítő, mert nem volt semmiféle földtani vonatkozása ennek a beosztásnak. A következő évben és azt követőleg már rendelkezésre állott az a hidrogeológiai tájegységfelosztás, amelyet dr. Schmidt Eligius Róbert mutatott be [2] az 1954. év február havában tartott ivóvízellátási ankéton, ezért ettől az időtől kezdve az évenként összegyűjtött vízvizsgálati eredményeket, a kutak műszaki és termelési adataival együtt tájegységenkénti csoportosításban lehetett feldolgozni [3]. A Schmidt-íé\e táj egységbeosztást használtam fel tehát a statisztikai feldolgozásnál azzal a módosítással, hogy a Tiszántúl délkeleti részét magában foglaló 48. sz. tájegységet négy kisebb részre tagoltam. Az 1. táblázat területegységenként tünteti fel 2981 db kút vastartalom és 2988 db kút keménység szerinti megoszlását. A táblázat adatai átlagértékek, melyek azt fejezik ki, hogy az egyes tájegységeken belül a mélyfúrású kutak különböző vasassági és keménységi kategóriáinak mennyi a