Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)

2. szám - Lovas László–Vitális György: Békéscsabai vízkutatási terület vízföldtani adottságai

Lovas L.—Vitális Gy.: Békéscsabai vízkutatás Hidrológiai Közlöny 1958. 2. sz. 87 A fúrások sűrűsége nem mindenütt tette lehetővé az összetartozó képződmények pontos ábrázolását. A szabálytalan és változó települési viszonyokra való tekintettel, hogy szelvényeink a valósághoz képest nagyobb eltérést ne mutassanak, az egymástól 2000 m-nél nagyobb távolságra lévő fúrásokban harántolt földtani képződményeket nem kötöttük össze. A vízföldtani szelvényeinken a fúrásokban megütött talajvíz szinteket nem kötöttük össze, mivel a fúrások, illetve az észlelések nem egyidőben történtek. A szelvényekből kitűnik, hogy a területre az egykori mederrészeknek megfelelően kiékelődő, illetve keresztrétegződéses települési formák jellemzőek. A mellékelt vízföldtani szelvények, annak ellenére, hogy irányuk a szelvény főirányától a fúrások elhelyezkedése miatt kisebb-nagyobb eltérést mutat, ugyancsak alátámasztják azt a feltevést, hogy területünkön az ősi Maros homokos kavics és homokrétegekből álló egykori mederrészei egymással összeköttetésben állnak. A felszín alatti mederrészek összefüggését legszebben a II. b. szelvény ábrázolja (4. ábra), ahol is a szelvény egész hosszában (7 km) követhető a vízadó rétegek egymással való összeköttetése. A Bánkút és Almáskamarás között telepített fúrásokkal (VI. sz. szelvény 225—236. sz. fúrásai; 11. ábra) a felszínre bukkanó folyami homokterület felszíni formáiból (morfológiájából) kielemezhető törvényszerűségeket is megvizsgáltuk. Mint a fent jelzett szelvényen is látható, a KDK— NyÉNy-i irányú mederalakulatok (laposok) és az ezekkel párhuzamos kisebb keskeny hátak nem adnak pontos támpontot a felszín alatt mélyebben elhelyezkedő rétegek települési viszonyaira. Ezekből azért az a következtetés vonható le, hogy a területrész felszíni alakulatait valószínűleg a víz és a szél együttesen formálta ki. A felszín alatti vízadórétegek illetve egykori mederrészek egymással való összefüggésének és egymás mögött való elhelyezkedésének szemléltetésére készítettük (a vízkutatási terület középső részén) a VII. a., VII. b. és a VII. c. jelzésű szelvényeket (12—14. ábra). A szelvényekből leolvasható, hogy a legfelső vízadó réteg mindhárom szelvényben követhető. A második vízadó réteg a VII. a. és a VII. c. szelvényben megvan, míg a VII. b. szelvényben már kimarad. A harmadik vízadó réteg peclig kisebb-nagyobb vastagságban mindhárom szelvényben megtalálható. A második vízadó rétegnek a VII. b. szelvényen látható hiánya az egykori közép- esetleg már alsószakasz jellegű folyó kanyargó, illetve szétteregető mozgásával valószínűsíthető. Ez az utóbbi lehetőség az egész területen fennáll, s ennek következtében az ősi Maros medrek mentén való vízutánpótlás azokon a területrészeken is lehetséges, ahol az egyes szelvények a vízadórétegek nagyobbarányú elszigeteltségét ábrázolják. Az egyes vízadó rétegek egymással való összefüggése mind elméletileg, mind az egyes szelvények (IV., VII. a.; 8. és 12. ábra) alapján is feltételezhető. Ennek kimutatására és igazolására azonban még további vizsgálatok szükségesek. 3. A vízadó rétegek hidrológiai jellemzése A feltárt vízadó rétegek közül hidrológiai számításainknál csupán a kavicsos homok, továbbá a durva és középszemű homokrétegeket vettük figyelembe. A finomhomok és az iszapos* finomhomok rétegek vízszolgáltató képességével biztonsági okokból nem számoltunk. A vízszolgáltatásba így közvetlenül bevont rétegek jellegét a 15. ábrán bemutatott határgörbék jelzik. A rétegek vízadó képességét eldöntő szivárgási tényezőt különböző módszerekkel állapítottuk meg. Az I. sz. telephelyen : a) Két próbakútban elvégzett kísérleti kompresszorozás átlageredményeiből. A kompresszorozást kutanként három vízlépcső kialakításával végeztük. A vízlépcsőkhöz tartozó vízhozamok és depressziós felületek mérési adatai alapján [5] a közismert lc = ^ lg^ 2 nm(s

2 — Si) x

l Dupuit—Thiem féle ún. egyensúly képlettel számolva a szivárgási tényező átlagértéke k = = 13,8 m/nap. b) Ugyanezen kísérleti kompresszorozás adatainak felhasználásával k = fe 4 TI m(s

2 — «i) t

1 Jacob ún. egyensúlyhiány képlete alapján a szivárgási tényező átlagértéke k = 2,6 m/nap. c) A fúrásokkal felszínre hozott talajminták szemcseösszetételi görbéje alapján a közismert k = 1000 (0,7 + 0,03 t)d

2 Hcinzen képlettel a szivárgási tényező átlagértéke k = 19,0 m/nap. d) A talajmintákon laboratóriumban végzett vízáteresztőképességi kisminta vizsgálattal a közismert Dcircy képlettel a szivárgási tényező átlagértéke k = 5,6 m/nap. Az eredmények mutatják, hogy különböző vizsgálati módszerekkel, illetve különböző számítási eljárások alkalmazásával a szivárgási tényező értékében jelentős különbségek adódnak. Az értékkülönbségek nemcsak abból erednek, hogy a különböző képletek különböző befolyásoló tényezők adatai alapján határozzák meg a szivárgási tényező nagyságát, hanem főleg abból, hogy az értékek nem azonos körülmények között, párhuzamosan végzett kísérletek, hanem általában a feltárási terület különböző helyein vett talajmintákon végzett vizsgálatok eredményei. A szivárgási tényező különböző módszerekkel történő meghatározásával nem az egyes eljárások hibahatárait szándékoztuk megállapítani, hanem célunk az volt, hogy a feltárási munka során minél több mérési adattal kapjunk a vizsgált nagykiterjedésű vízadó réteg vízáteresztőképességére számszerű adatokat.