Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)
6. szám - Hozzászólás
Kovács Gy.: Hozzászólás A. Melzer cikkéhez Hidrológiai Közlöny 1958. 6. sz. 1,27 tosítás segítségével ugyanis közel hasonló jellegű mozgásokat sorolunk egymás mellé, és feltehetően számottevő hibát nem követünk el. A további fejlődést azonban talán jobban szolgáljuk, ha a mozgások felosztását fizikai, dinamikai alapon kívánjuk megoldani, mert így megkísérelhetjük az egyes tartományokra érvényes kismintatörvény meghatározását is. Mindezek ismeretében választ adhatunk azokra az ellenvetésekre is, amelyeket A. Melzer a tanulmányban idézett (1) és (2) egyenlettel szemben felhozott. Azokban a tanulmányokban, amelyekben először kerültek ezek az összefüggések közlésre [4, 5] már utaltunk arra, hogy az általunk javasolt kismintatörvények csak a Darcy-törvény érvényességi tartományába sorolható szivárgó mozgásokra alkalmazhatók. Még részletesebben kifejtettük ezt abban a tanulmányunkban, amelyet a Dijonban tartott hidraulikai kongresszuson mutattunk be, és amelyben ugyancsak a szivárgási kismintatörvényeket vizsgáltuk [6]. Ebben már utaltunk azokra a folyamatban levő vizsgálatokra is, amelyeknek célja a szivárgó vízmozgások dinamikai csoportosítása, amelyeknek eredményeit a [2] számmal jelölt közleményben foglaltunk össze és az előzőekben röviden ismertettünk. A szemcsés közegben kialakuló áramlási terek említettfelosztá sát és az egyes csoportok dinamikai jellemzését elfogadva megállapíthatjuk, hogy A. Melzer ellenvetései teljesen jogosak és helytállóak, ha az idézett kismintatörvényeket a mikroszivárgás tartományába sorolható mozgásokra akarjuk alkalmazni. Azonban kétségtelen, hogy a szivárgó mozgások jelentős részében a molekuláris erőhatások szerepe a másik két főerő hatása mellett elhanyagolhatóan kicsinnyé válik. Ezeket a mozgásokat tehát a Darcy-törvény érvényességi tartományába sorolhatjuk, és megállapíthatjuk, hogy létrehozásukban és fenntartásukban elsősorban a gravitáció és a súrlódás játszik szerepet. Ilyen mozgás például a legtöbb esetben a szivárgásoknak az a csoportja, amelyeket A. Melzer a völgyzárógátak alatt, árvédelmi töltésekben és szádfalak környezetében kialakuló talajvízáramlásként foglal össze. Ezekre a mozgásokra dinamikailag tehát a nehézségi és a súrlódó erő együttes hatása jellemző, és a többi erőhatás elhanyagolható. Elméletileg tehát erre a mozgáscsoportra érvényes az azonos dinamikai alapon levezetett kismintatörvény, és annak csupán kísérleti igazolása hiányzik még. Összefoglalva mindazt a gondolatot, amelyet hozzáfűztünk, A. Melzer tanulmányához, megállapíthatjuk, hogy a dolgozat a szivárgó vízmozgás kismintakísérleteivel kapcsolatos, igen fontos kérdéscsoportot tárgyal. Nagyon helyesen mutat rá azokra a hatásokra, amelyek a mozgások egy csoportjában a Darcy-törvény érvényességét kizárják és ezzel érvénytelenné teszik mindazokat az összefüggéseket, amelyeket a Darcy-törvény alapján vezettek le, illetőleg azokat, amelyek csak azokra a mozgástípusokra alkalmazhatók, amelyekre a Darcy-törvény is. Nem vonhatjuk le azonban ebből azt a következtetést, hogy ezek az összefüggések nem alkalmazhatók, csupán meg kell határoznunk érvényességi tartományukat. Ennek a csoportosításnak egyik — gyakorlati szempontból kiinduló — módja lehet az a megoldás, hogy a szivárgást létrehozó vagy befolyásoló műszaki létesítmény célja szerint osztályozzuk a mozgásokat. A további fejlődés lehetőségeit azonban — véleményünk szerint — jobban biztosítja a fizikai, dinamikai alapon történő csoportosítás, amelynek módjára már több tanulmányunkban is rámutattunk [2, ö] és amelyre most is javaslatot teszünk. Kovács György IDÉZETT IRODALOM [1] Juhász .J. : A szivárgás vizsgálata. Hidrológiai Közlöny, 1958. 1. szám. [2] Kovács Gy. : A mikroszivárgás elméleti vizsgálata. Hidrológiai Közlöny 1957. 3. szám. Theoretical Investigation into Mieroseepage. Acta Technica Academiae scientiarum Hungaricae. Tónus XXI. Fasciculi 1—2. [3] Mosonyi E. : Hozzászólás L. A. Eliava : A Tiszacsatornázás legfontosabb hidrológiai problémái című előadásához. A Magyar Tudományos Akadémia, Műszaki Tudományok Osztálya Közleményei. II. kötet, 4. sz. [4] Mosonyi E.-—Kovács Gy. : Kismintatörvények a nehézségi és súrlódó erő együttes figyelembevételére. Hidrológiai Közlöny, 1952. 7—8. [5] Mosonyi E. : Le role de 1 echelle de reduction dans les experments sur modeles rédenist. Acta technika Academiae Scientiarum Hungarical. Budapest, 1954. vol. VIII. i [6] Mosonyi E.—Kovács Gy. : Loi des modeles reduits de filtration. Extráit de la Publication no 41 de l tssocation Internationale d' Hydrologie. Symposia Darcy. Dijon, 1956.