Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)

4. szám - Bogárdi János: Néhány újabb törvényszerűség a hordalékmozgás elméletében

2Jflf Hidrológiai Közlöny 1958. 4. sz. Bogárdi J.: Néhány újabb törvényszerűség a hordalékmozgásban hogy a hordalékos vízfolyások hidraulikai és hidrológiai sajátságait csaknem teljesen figyelmen kívül hagyták. Pedig, mint éppen hazai vizsgála­taink is bizonyítják, a vízgyűjtőterületen a horda­lékképződésnek, a folyó hordalékkal való ellátott­ságának és a meder állapotának döntő szerep jut a valóságos hozam kialakulásában. Bizonyos előre­haladást jelent az Einstein—Chien Ning-féle [6] osztályozás, amely szerint a hozam számításban különbséget kell tenni a folyómederből származó ún. fenékhordalék és a vízgyűjtőterületről származó és onnan folyamatosan vagy megszakításokkal érkező ún. kimosott hordalék között. Nyilván a hordalék­fogóval való mérés során is különbséget kell tenni a fenékhordalék és a vízgyűjtőterületről származó kimosott hordalék között. Véleményünk szerint ezzel a kettéválasztással sok látszólagos ellent­mondás is magyarázatát leli majd. A lebegtetett hordalékmozgás törvényszerűségeit illetően kedvezőbb a helyzet. Itt már sok elméleti tételt ismételten is igazolt a gyakorlat. Pl. a turbulens hordalékszállítási elmélet, bár még ma is fejlődőben van, jól bevált. Igaz, hogy a termé­szetben való mérések céljait szolgáló műszerek is lényegesen tökéletesebbek mint a görgetett horda­lék méréséhez alkalmazott eszközök. A megállapodott meder elmélete viszonylag a legfiatalabb ágazata a hordalékmozgás túdomá­nyának. Mégis, talán éppen a gyakorlat sürgető kívánságainak megfelelően ezen a téren mutat­kozik a legroliamosabb fejlődés. A hordalékmozgás elméletének ebben az ágában a megoldandó kér­dés így tehető fel : adott mederanyag esetén milyen vízmennyiséggel, mederszélességgel és esés­sel tervezzük a csatornánkat, hogy az ugyancsak adott víz- és hordalékhozamot zavartalanul szál­líthassa a csatorna. Az ilyen természetű feladato­kat kezdetben önállóan, a hordalékmozgás egyéb vonatkozásaitól függetlenül kívánták megoldani. Hamarosan bebizonyosodott azonban, hogy az el­különített vizsgálat nem lehetséges, mivel mint Lane [7] megállapította, a megállapodott mederre vonatkozó törvényszerűségek lényegileg a horda­lékmozgás tételeivel azonosak. A nagymérvű fej­lődés ellenére a megállapodott meder elmélete ma még távolról sem tekinthető megoldottnak. Minden­esetre az elmúlt évtizedben a hordalék mozgás kérdései közül a legtöbb eredményt talán éppen ebben a kérdéscsoportban értek el. A megállapo­dott meder törvényszerűségeit több kutató a meder állapotának milyenségével, illetőleg külön­böző mederállandósági tényezők segítségével kí­vánta magyarázni. A fenti általános vonatkozású megállapítások után mi most a meder állapotának a hordalékmoz­gással összefüggő kapcsolataira vonatkozó legújabb külföldi és hazai kutatásokra akarunk kitérni. A vizsgálatok az ún. fenékrétegre vonatkoznak és így megállapításaink általánosságban a görge­tett hordalékra vonatkoznak. Tanulmányunk tárgyát képező kutatások visz­szanyúlnak a mederérdesség kérdéséhez, sőt ezen túlmenően a hordalékmozgástól függetlenül a határréteg-elméletet és általánosságban az el­választó határterületek instabilitására vonatkozó elméleti tételeket is figyelembe veszik. Bevezetőben Liu [8] tanulmányára utalunk, aki megkísérelte a mederfenéken fellépő homok hul­lámbarázdák keletkezésének mechanikáját tisz­tázni és ennek a jelenségnek fizikai magyarázatát adni. A hullámbarázdák keletkezésénél, csakúgy mint általában a görgetett hordalékmozgás során, több erőhatás eléggé bonyolultan tevődik össze. Részletezés nélkül megemlítjük, hogy igen sok elmélet látott napvilágot a hullámbarázdák fel­lépését illetően. Liu a határfelületek instabilitásával kísérelte meg megmagyarázni a hullámbarázdák keletkezését. Tanulmányozta különböző sebességű és sűrűségű rétegezett folyadékok áramlását a határfelületek stabilitását illetően. Figyelembe vette Keulegan [9] eredményeit, aki két folyadék­réteg közötti határfelületet vizsgálta abban az esetben, midőn az alsó folyadékréteg kezdeti állapotban nyugalomban volt. Eredményei meg­nyugtató módon megegyeztek Dryden [10] kísér­leteivel, aki levegőnek egy szilárd lemez feletti áramlását vizsgálta, feltételezve, hogy a szilárd lemez végtelen nagy viszkozitású folyadékkal azonos. A határrétegnél, mint tudjuk, egyik leg­fontosabb jelenség, amikor az áramlás lamináris­ból turbulens mozgásba megy át. A lamináris mozgásból a turbulens mozgásba való átmenet a határrétegben a határfelületek instabilitásával kapcsolatos. Liu vizsgálatai közben arra a meg­állapításra jutott, hogy a hordalékos mederfene­ket folyadéknak tekintheti, amit igazolni látszik Keulegan megállapítása, hogy a merev mederfal végtelenül nagy viszkozitású folyadékként fogható fel. Mozgómedrű hordalékos mederben még ha a főáramlás maga turbulens is, a mederfenék köz­vetlen közelében rendszerint egy lamináris zóna alakul ki. A lamináris zóna az áramlás tovább­fejlődésével turbulens határréteggé alakulhat át, de ebben az esetben is egy igen vékony lamináris alsóbb réteg megmarad. A lamináris határ­rétegben a viszkozitás hatása a domináns. Ha a lamináris zónát mint a folyadék és a hordalékos meder közötti határfelületet tekintjük, akkor a hullámbarázdák keletkezése olyan probléma, amely a határfelületek instabilitásával kapcsola­tos. A kettőnek a kapcsolata és összefüggése nyilvánvaló, de a tudomány mai állása szerint még igen nehéz ezt a törvényszerűséget határozott alakban megfogalmazni. Liu felteszi és mérték­egységelemzéssel igazolja is feltevését, hogy a lamináris határréteg instabilitását egy —— alakú invariáns jellegszám jellemzi. TJ % = ][ghl a csúsz­tató sebesség, d a mederfenéken nyugvó hordalék szemátmérője, v pedig a folyadék kinematikai viszkozitása. Feltevés szerint hullámbarázdák a mederfenéken akkor keletkezhetnek, ha a vízfolyás képes szállítani a hordalékot és a hordalékos me­derfenék közötti határfelület stabilitása megszűnik. Liu számos laboratóriumi kísérlet alapján megállapítja, hogy a hullámbarázdák megjelenése

Next

/
Thumbnails
Contents