Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)

3. szám - Tanay Jenő: Veszprémi karsztvíz-feltárások

Hidrológiai Közlöny 1958. 2. sz. llf.3 HTllROrFOT OfTA A tanulmány rövid visszapillantást ad Veszprém város vízellátásának 111 I ' 11" "vtIjV/I AJ v »I V történetéről, majd a jelenlegi vízhiány megszűntetésére szolgáló kutatásokat ismerteti. Ezek szerint a vizsgált és részletesen feltárt víztermelő helyek kiépítése után a karsztvizekből nemcsak Veszprém jelenlegi vízigénye fedezhető, hanem tartalék is biztosítható, amely lehetővé teszi bizonyos fokú fejlesztés igényeinek a kielégítését is. Veszprémi karsztvíz-feltárások T A N A Y JENŐ 1. A veszprémi vízellátás története és kedvezőtlen alakulásának okai A nagymúlt ú Veszprém a Balatonfelvidék és a Nagy-Bakony érintkezésénél, az ún. „veszprémi fennsík"-on, a Séd folyó (régebben : Veszprémvize) mindkét partján, 210—280 m közti A. f. magasságú térszínen, dolomiton, márgán települt. A magas térszín és az altalaj magyarázza a vízbeszerzés régi nehézségeit. Még a mélyebb térszíneken lakók segítettek valahogy magukon, egyrészt a Sédből való vízkivétellel, másrészt aknás kutak ásásával olyan részeken, ahol a valamivel jobb vízvezető, repedezett márga a felszínhez közelebb feküdt. Ilyen kút volt pl. Komakút, Úrkút, amelyekhez messziről eljártak a városbeliek. Nagyobb nehézséget jeléntett a magasabb térszíneken, pl. a várban lakók vízellátása, amin évszázadokon át hiába igyekeztek segíteni. Az egykorú írások szerint e téren sikert ért el a XVII. században az „ezermester" Tummler György molnármester és fia, Henrik, a külföldön tanult „vízépítő mérnök". Egy emelőszerkezettel felvitték az Úrkút vizét a várba s ott csatornákon vezették a püspöki és más házakba, a piactérre stb. Ennek a primitív vízműnek olyan sikere volt, hogy Tummlerék megbízást kaptak a budavári vízellátás megoldására is, amit előbb a Dunából, később a budai hegyekből szerzett vizekkel igyekeztek biztosítani. Természetesen az ásott kutakra alapított vízellátás tökéletlen volt. A talajvízből, ill. legfeljebb a leszálló karsztvizekből táplálkozó kutak csapadékszegény időben kiapadtak. Amellett vizük az egyre fejlődő város szennyvizével keveredett és akár a Sédé, fertőződött. A kevés és rossz víz továbbra is tűzvészek és járványok szabad prédájává tette a várost, egészen a XIX. század végéig, amikor egy pusztító járvány sorozat és egy, Veszprém nagyrészét elhamvasztó tűzvész megmozgatta az egész országot. Segítséget kapott a város és az akkori Közegészségügyi Mérnöki Hivatal tervei szerint 1896-ban megépült a Veszprémi Vízmű első részlege. Ez a vízmű a Séd Ny-i völgyében kilépő „Kiskúti" és a Séd kis mellékvölgyében fakadó „Fejesvölgyi" karsztforrásokra támaszkodott. Azok vizét galériával, ill. kútsorral igyekeztek összefogni és gravitációs vezetékkel a Gépházutcai szivattyútelepre, onnan pedig nyomóvezetéken egy szolgálati medencébe szállították a vizet. Ötven éven át így látták el előbb a közkutas, majd a házi vízvezetékes rendszert, közben csak a szivattyútelep mellett létesítettek egy kisméretű ásott kutat. A második világháború után az egyetemi, ipari várossá előlépett Veszprém fejlődése ós az egyre hibásabban működő Vízmű ismét kritikussá tették a helyzetet. Az 1948—1952. évek közt meg kellett építeni a további víztermelő helyeket, a szintén kilépő karsztvizeket befogó „Lampert", „Aranyosvölgyi" és „Ungermalmi" galériákat. Sajnos, a víztermelő helyek foglalása — bizonyára a gravitációs vezetés kedvéért — nem történt meg a szükséges mélységben. Amellett a galériák, kútsorok hossza és iránya sem megfelelő, így hozamingadozás, szennyeződés, vízelszökés jelentkezett. Különösen veszélyes a helyzet a Fejesvölgyi és Aranyosvölgyi vízbeszerző helyeken. Előbbinél egyrészt a fölé települt város és a város felőli kőzetdőlés, utóbbinál a Séd jelent fertőzési veszélyt. A fenti okok magyarázzák, hogy a továbbfejlődő Veszprém nehéz vízeállátási helyzete az új víztermelő helyek bekapcsolásával sem javult lényegesen s így már az 1952. év végén megbízást kapott a Földmérő és Talajvizsgáló Iroda a kielégítő vízellátás biztosítására. A rögtöni segítség céljából elsősorban a meglevő víztermelő helyek berendezéseinek javítására tettünk javaslatot, amit a Vízmű el is végzett. Ez azonban csak javulást, de nem végleges megoldást jelentett. További javaslataink új víztermelő helyek felkutatására vonatkoztak. Ezekről az alábbiakban számolok be. 2. Hidrogeológiai előtanulmányok és azok megállapításai Előtanulmányaink során megállapítottuk, hogy a már említett — különben nyugodt, egységes — veszprémi fennsíkot, néhol mély, szurdokszerű völgyek tagolják. Ilyen a Ny-i Séd völgy is, azonban csak a jobb oldala meredek, másik oldalán lankásan lejt és sok helyen mocsaras rétséget alkot. A terület felépítésében a felső triász képződményei, a raibli márgák és dolomitok, valamint a fődolomit a legjelentősebbek. Ezeket több hosszanti, DNY-EK-irányú törésvonal tagolja szét, köztük a nevezetes „Litéri" és „Veszprémi" töréses áttolódás. A hosszanti törésekre merőleges haránttörések egész nyalábszerűen érvényesülnek és apróbb részletekre szabdalják a területet. A Schmidt E. Róbert-féle geomechanikai elmélet szerinti nyomó és széthúzó erők világos működését láthatjuk itt, aminek következtében valószínű volt a vízbeszerzés szempontjából kedvező, nyitott törések jelenléte.