Hidrológiai Közlöny 1957 (37. évfolyam)

2. szám - Tóth István–Hódos Györgyné: A mátraházi tüdőbeteg-gyógyintézet nagyterhelésű biológiai szennyvíztisztító berendezésének vizsgálata

184 Hidrológiai Közlöny 37. évf. 1957. 2. sz. SZENNYVÍZTISZTÍTÁS A dolgozat a szóban forgó nagyterhelésű biológiai szennyvíztisztító berendezés működését részletes kémiai és bakteriológiai vizsgálatok alapján bírálja el. A mátraházi tüdőbeteg-gyógyintézet nagyterhelésű biológiai szennyvíztisztító berendezésének vizsgálata* TÓTH ISTVÁN A nagyterhelésű biológiai szennyvíztisztító berendezéseket újabban széleskörben alkalmazzák egészségügyi intézményeinknél is. A megépült berendezések első felülvizsgálata több problémát vetett fel, amelyeknek tisztázását a gyakorlati, az ellenőrzési és a tervezési szempontok sürgetővé tették. Hazai vizsgálatok csak elvétve készültek, bár ilyen berendezések tervezése és építése erősen terjed, mert a külföldi irodalmi adatok egybehangzó megállapítása szerint a nagyterhelésű biológiai szennyvíztisztító berendezések alkalmazási területe nagy és jó hatásfokkal működik. Ismeretes, hogy a szennyvíz biológiai tisztítása során a lebontás hatásfoka lényegesen emelhető, ha a csepegtetőtestre egyenletesen állandó mennyiségű szennyvíz jut. Ez kedvező életfeltételeket biztosít egyéb kedvező hatásokon kívül a mikroorganizmusok számára. Ha hosszabb ideig kevés szennyvíz jut a csepegtetőtestre, az odajutott nagyobb mennyiségű szervesanyagot már nem tudják csak részben lebontani. Ezt a nehézséget úgy küszöbölik ki, hogy a tisztított szennyvíznek egy részét visszajuttatják a csepegtetőtest, illetve az ülepítő elé. így a csepegtetőtestre egyenletesen jut a szennyvíz. A folyamatosan nagyobb mennyiségben érkező szennyvíz a testről hártyarészecskéket szakít le. A csepegtetőtestet tehát csak vékony biológiai hártya borítja. A test iszapmentes működése következtében a tisztított szennyvíz viszonylag kevés nitrát-iont tartalmaz, mert a tisztítás közben kivált organikus iszap nem halmozódik fel és bontódik le a testen, hanem az utóülepítőn keresztül a recirkuláció segítségével visszajut a kétszintű ülepítőbe, ahol az iszap rothadását kedvezően befolyásolja. A recirkuláció segítségével Imhoff szerint a hatásfok olyan mértékben emelkedik, hogy egy m

3 csepegtetőtest 5—25 fő szennyvizével terhelhető naponta. Az országban található szennyvíztisztító berendezéseknek nagy része, mint számos vizsgálatunk alapján is megállapítható volt, vagy egyáltalán nem, vagy hiányosan működik. Ezért érthető, hogy az új berendezések tervezésénél a szakemberek szívesen alkalmazzák ezt a tisztítási módszert. Szükséges volt tehát, hogy egy nagyterhelésű biológiai szennyvíztisztító berendezés működését kellő részletességgel tanulmányozzuk. A vizsgálatok alapján azt is tisztázni kívántuk, hogy a jelenlegi tervezési elvek alapján létesített hasonló berendezéstől milyen hatásfok várható. A fenti igényeknek megfelelő részletes vizsgálatok elvégzésére olyan nemrégen épült berendezést választottunk, amelynek tökéletes működé* Közlemény az Országos Közegészségügyi Intézet Vízügyi Osztályáról. HÓDOS GYÖBGYNÉ séhez elsőrendű közegészségügyi érdekek fűződnek. Jó alkalom kínálkozott erre Mátraházán, ahol a tüdőbeteg-gyógyintézet szennyvíztisztító berendezését 1953. októberében helyezték üzembe. Mátraházán ugyanis a tüdőbeteg-gyógyintézet erősen fertőzött szennyvizének lehető legtökéletesebb tisztításához elsőrendű közegészségügyi érdekek fűződnek. A befogadó Kalló patak vízhozama a nyári száraz időjáráskor olyan kicsi, hogy számottevő hígítást már nem ad. Ilyenkor a szennyvíz bevezetési helyétől lefelé, hosszú útszakaszon lényegileg a tüdőbeteg-gyógyintézet szennyvize folyik a patak medrében, tehát a szennyvíz lehető legtökéletesebb tisztítása útján kell arról gondoskodni, hogy a gyógyintézetből származó szennyvíz a környezetre, valamint a lejjebb fekvő Mátrafüredre és más kirándulóhelyekre semmiféle közegészségügyi veszélyt ne jelenthessen. Az előzőekben ismertetettek szerint tervezték és építették a gyógyintézet szennyvíztisztító berendezését a napi 250 m

3 szennyvíz tisztítására. Ez naponta személyenként kb. 300 1 szennyvíznek felel meg. A kétszintű ülepítő 50 m

3 ülepítő és 75 m

3 iszaptérrel rendelkezik. Ez, mint előző vizsgálatainkból megállapítható volt, a várt hatásfokkal működik. A nagy terhelésű csepegtetőtest 45 m

3 nagyságú, 0,7 m/óra szűrősebességnek megfelelő terheléssel. A vizsgálatok eredményének helyessége érdekében az előző vizsgálataink alkalmával észlelt műszaki hiányosságokat a tervezővel 1954. júniusában a helyszínen megbeszéltük. Ezeknek kijavítása és a recirkuláció pontos beállítása a következő hónapban megtörtént. így tehát a vizsgálatok időpontjáig, november 3-ig kb. 3 hónapi idő állt rendelkezésre, hogy a nagyterhelésű csepegtetőtest működése megfelelően kialakuljon. Helyszíni vizsgálatainkat és mintavételezéseinket déli 12 órától másnap 14 óra 30 percig, 26 és fél órán keresztül folyamatosan végeztük. A helyszíni, illetve laboratóriumi vizsgálatra szánt mintákat a berendezésbe érkező nyers szennyvízből, valamint az utóülepítőt elhagyó tisztított szennyvízből vettük, kivéve amikor a fertőtlenítés hatásosságának vizsgálata céljából a fertőtlenítő medencéből távozó szennyvízből vettünk mintát. A helyszínen 3 óránként határoztuk meg a nyers és a tisztított szennyvíz oldott oxigén tartalmát és a távozó szennyvíz hatóképes klórtartalmát. A Spitta—Weldert-féle rothadási próbát 2 óránként, amíg a nitrit-ion mennyiségét óránként szintén a helyszínen határoztuk meg.