Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)

1. szám - Dr. Horusitzky Ferenc: Újabb hévvízfeltárások lehetősége Budapesten

Dr. Horusátzky F.: Űjabb hévvízfeltárások lehetősége Budapesten Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 1. sz. 5 juvenilis vizekként fogta fel, melyek közvetlenül a nagy mélységben meghúzódó megolvadt kőzetanyagból, a magmából származnak. Az ilyen juvenilis víz mélyreható szerkezeti síkok, törések mentén találhat utat a felszín felé. Ha a helyzet valóban így volna, nem kellene aggódnunk hévvízkészletünk jövője felől, hiszen a magmatömegek méreteihez képest alig jelentős felszínretörések emberi mértékkel mérhető időben nem érinthetnék az olvadékban oldott vízkészletet. A juvenilis víz elmélete azonban ma már nem tartható fenn. Weszelszky Gyula professzor mutatott rá arra, hogyha a magma 1500 C°-os kőzetolvadékából származó víz a pestkörnyéki szerkezeti vonalakon áttörve jönne fel és itt hűlne le átlagosan 40 C°-ra, úgy. a Budapesten feltörő egész vízmennyiségnek 579 millió grammkalória meleget kellene másodpercenkint leadni, ami az útjába eső kőzeteket egy-kettőre megolvasztaná, ha viszont azt tételeznénk fel, hogy hévvizeink nagyobb, pl. 100 km-es körzetből gyűlnek össze, s hőmennyiségüket ezen a körzeten belül adják le egyenletesen, ez sem oldaná meg a kérdést, mert ekkor az ún. geoizotermák, az azonos hőfokot összekötő görbék is kúpszerűen emelkednének Budapest felé s az 1000 m-es izotermát a felszínhez már oly közel várhatnánk, hogy ennek alig elképzelhető hatalmas gejzirszerű hévforrásműködésre kellene vezetni. Ezek a megfontolások késztették Weszelszkyt, hogy Gauthier századelej i felfogására hívja fel a figyelmet, aki a termális vizet nem a magmából, hanem besüllyedő földkéreg részletek kőzeteinek a föld nagyobb nyomású és hőmérsékletíí mélységeiben bekövetkező víztelenedéséből, tehát a különböző módon kötött víz felszabadulásából származtatja. Gauthier kísérletei és számításai szerint l km

3-es gránitkocka már vörös izzáson 25—30 millió tonna vizet tudna leadni, ami pedig már budapesti hévvizeink 50 évi vízszolgáltatásának felelne meg. A víztelenedéskor mindenekelőtt a higroszkopikusan, majd a kollodiálisan kötött víz, továbbá bizonyos ásványok kristályvize, a hidroxidok és hidroszilikátok vize, s végül bizonyos ásványok térrácsaiba beépített alkati vize szabadul fel a metamorfózis mélyebb öveiben. .Miután nagy medencéinknek, az Alföldnek és Dunántúlnak a feltöltődéssel lépést tartó süllyedése ma sem fejeződött be, mindig új kőzettömegek kerülhetnek olyan fizikai körülmények közé, melyek között a felszínen megkötött vizüket le kell adniok s ez a folyamat hévvizeink számára állandó utánpótlással szolgálhat. Az ilyen származású vizeket nevezhetjük egyszerűen mélységi, vagy profundus vizeknek. Ha hévvizeinket kizárólag profundus vizeknek tekintenénk, akkor is kevéssé kellene elapadásuk miatt aggódnunk. A szétágazó vélemények mellett vegyük most hévvizeink eredetét mai szemmel nézve szemügyre, úgy ahogyan a vélemény ebben a kérdésben többé kevésbé egyöntetűen kialakult. Kémiai szempontból nem kétséges, hogy hévvizeink kalcium-magnézium hidrokarbonátos ásványvizek, ami a karsztvíz összetételének felelhet meg. Bár hévvízforrásaink kémiai vonatkozásban testvérvizek, találunk közöttük olyan különbségeket is, amelyek a "tisztán karsztvízeredetnek ellentmondanak. A Gellérthegyi forráscsoportot pl. a többivel szemben bizonyos jód és brómtartalom jellemzi. A Gellérthegyi forráscsoportot emellett a legnagyobb szulfáttartalom, a Józsefhegyit viszont a legnagyobb hidrokarbonáttartalom tünteti ki. A legszegényebb alkatrészekben, a leghígabb s a legközelebb áll a tiszta karsztvízhez a Római fürdői-csillaghegyi forráscsoport vize, melyben egyáltalában nem mutatható ki a többiben jelenlevő vas és a mangán. Különböző a vizek radioaktivitása is, s a nagy radioaktivitás sem értelmezhető a tiszta karsztvíz eredettel. Mindezek az eltérések magyarázhatókká válnak, ha vizeinket profundus és tiszta karsztvíz keverékéből származtatjuk. A profundus vizek a vízgyűjtőterület csapadékvizétől természetesen függetlenek. A karsztvizén és a profundus vizén kívül elméletileg sem lehet kétséges, hogy a triász rögök vizeivel a nekitámaszkodó fiatalabb vízvezető rétegek rétegvizének is kapcsolatban kell állani s a mélységbe süllyedt triaszrögök is be vannak kapcsolva ílymódon a medence egész vízkeringésébe. Ez a körülmény a vízgyűjtő területet, tehát a vízutánpótlás körzetét bővíti biztatóan ki. Termális vizeink különböző hőfokát, összetételét és töménységét éppen a karsztvíz, a profundus víz és a rétegvizek keveredési aránya szabja meg. Hévvízkérdésünk problematikájával kapcsolatban fontosnak kell tartanunk a vízutánpótlódás irányának a kérdését is. Mivel a mélységben gyökerében összefüggő és nagymértékben triász karbonátos képződmények által felépített Középhegységünk Ny-felé húzódik, a tiszta karsztvíz elmélet alapján hévvizeink utánpótlását is Ny-felől kellett javarészben származtatni. Schafarzik Ferenc mutat rá arra, hogy hévvizeink hőmérsékleteltérései jobban értelmezhetők, ha utánpótlásukat K-DK felől, az Alföld felől származtatjuk. Az alföldi artézi kutak, a hajdúszoboszlói, karcagi és a többi hévvizű artézi kutak tanúsága szerint Alföldünk hatalmas hőrezervoárt képvisel, melynek hévvizei a vastag fedőréteg alatt iparkodnak a Budai hegység lába felé. Itt behatolnak a kőzet tektonikai síkok mentén kialakult járataiba és hézagaiba, s ezek csatornáin át, a Ny-ról érkező hideg karsztvízzel keveredve törnek fel. Vízkészleteink bősége szempontjából ez a körülmény is biztató, s arra késztet, hogy a magasabb hőfokú vizeket altalajukban éppen a város K-i és DK-i pereme felé keressük. Mindezek a megnyugtatónak látszó és ma már alig vitatott hidrogeológiai tények azonban mégsem jogosítanak fel bennünket arra, hogy a nagyértékű gyógy- és hévforrásainkat megillető védelem, illetve védőterület szempontjait félredobjuk s szemethunyjunk azok előtt a vizsgálati eredmények előtt, melyeket Papp Ferencnek és munkatársainak köszönhetünk, s melyek a budapesti forrás-rendszer több-kevesebb összefüggésére mutattak rá. Már a múlt század végén Böckh János által végzett s 1927-ben Pálffy Móric által megismételt megfigyelések kétségtelenné tették, hogy a Lukácsfürdővel szemben lévő Malomtó lecsapolását