Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)

5-6. szám - Könyvismertetés (Dr. Mosonyi Emil: Wasserkraftwerke I.)

Muszkalay L.—Vágás I.: Egyszintű ülepítőmedencék vizsgálata Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 5. sz. 385 házi szennyvíznél — 10—15%-kal fokozza a szennyezettség (pl. az összes száraz-anyag, vagy az oxigénfogyasztás, vagy a BOÍ) csökkenését. Ha tehát a pelyhesedés, esomósodás ennyire fontos tényező az ülepítésnél, kell valahol egy relatívoptimumnak lennie, ameddig az áramkép javításával célszerű elmenni. Ennek értéke valószínűleg más és más lesz a szennyvízbevezetési módtól függően is. A régi, egyszerű bevezetési módokkal szemben az újabb gömbsüveges, vagy a T-csöves bevezetésnél alighanem jobban érvényesülnek helyi pelyhesítő hatások a folyadék-részek különböző sebességei, iránytörései és ütközései következtében. Viszont ezeknek a bevezető elemeknek méreteivel és kialakításával kapcsolatban figyelemmel kell lenni arra, hogy a folyadékrészek sebessége és ütközése bizonyos határt meg ne haladjon. Ismeretes, hogy pl. a keverő-pelyhesítő kerületi sebességét házi szennyvíznél általában 30 cm/sec-ot meg nem haladó értéken kell tartani, különben a már létrejött pelyhek, nagyobb részecskék esetleg ismét széttöredeznek. Kétségen kívül hasznos és fontos az áramkép kísérleti vizsgálata és javítása — aminek többek között a medencetérfogat minél teljesebb kihasználása érdekében látom nagy jelentőségét —- ezzel azonban valószínűleg csak bizonyos határig szabad elmenni s a legjobbnak bizonyuló áramképröl egyelőre még nem szabad kimondani, hogy az egyúttal az ülepítő hatás szempontjából is a legelőnyösebb. Előbb az említett relatív-optimumra kell bővebb felvilágosítást kapnunk. Ehhez azonban már sokkal nehezebb út vezet, mert az ellenőrzési kísérleteket valódi szennyvízzel, vagy ezt a pelyhesedési, csomósodási hajlam szempontjából kellően megközelítő mesterséges szuszpcnzióval kell elvégezni. Úgy gondolom, hogy legcélszerűbb volna üzemi méretű kísérletekre térni át. A Muszkalay— Vágás tanulmányában ismertetett kísérleti eredmények felhasználásával elkészített ülepítő medencéket ülepítőés tisztítóhatás szempontjából alapos vizsgálat alá kellene venni, s a be- és kivezetési mód változtatásával (átmeneti elrontásával) kitapogatni a hatásfokban bekövetkező változások alapján az optimumot. A Muszkalay László és Vágás István kitűnő tanulmányában ismertetett értékes eredményekre további kísérletsorozatot kell tehát ráépíteni ahhoz, hogy útmutatást kapjunk optimális méretű és működésű egyszintes, vízszintes átfolyású ülepítő medencék létesítésére. KÖNYVISMERTETÉS I)r. Mosonyi líniil : Wasserkraftwerke I. Budapest, 1956. Akadémiái Kiadó (872 oldal, 598 ábra és 6 melléklet) Dr. Mosonyi professzor 1952-ben írta meg „Vízerőhasznosítás" című tan- és kézikönyvét, A Tankönyvkiadó Vállalat kiadásában megjelent mű a nemzetközi szakirodalomban igen nagy elismerésben részesült. A „Wasserkraftwerke I." nem csupán egyszerű német nyelvre való átültetése az említett tankönyvnek, mert bár a Szerző az eredeti magyar mű fejezetbeosztását változatlanul megtartotta, anyagát jelentősen kibővítette, a legújabb tudományos eredményeket és azok alkalmazását feldolgozta és a gyakorlatból vett legújabb példákkal megvilágította. A most megjelent mű, csakúgy mint az eredeti magyar könyv első kötete, a kisesésű vízerőműveket tárgyalja. A Szerző a bővítés mellett a világ minden táján újabban létesült vízerőművek ábráival gazdagította az illusztrációs anyagot és az újabb fejlődés irányelveit is részletesen ismerteti. Ily módon mind a szövegrész, mind az ábraanyag az 1952. évi magyar kiadáshoz képest több mint 50%-kal megnőtt. A legújabb adatok felhasználása és a nagyrészban átdolgozott mű így szinte függetlennek mondható a magyar kiadástól. A Szerző csaknem teljesen átdolgozta a tengerek energiájával, a vízerőkészlettel, a folyami erőművek különböző típusaival (egységes erőtelep, két részre osztott erőtelep, pilléres erőtelep, vízalatti erőtelep) foglalkozó fejezeteket. Lényegesen bővítette a Szerző a vízerőhasznosítás történetéről és az üzemvízcsatornás és folyami vízerőművek általános elrendezéséről szóló fejezeteket. A hasznosítás gazdaságossági szempontjairól is lényegesen részletesebb adatokat közöl. Bővebben és kimerítőbben tárgyalja a vízkivételi műveket, az üzemvízcsatornában előálló szivárgási veszteségek kérdését, a turbina függőleges elrendezésének részleteit, a gerebfűtést, a turbina zsilipeket, a turbinák hatásfokát, a perdületet, az erőtelep részleteinek közelítő felvételére ajánlott módszereket és eljárásokat, a szárnylapátos turbinákat a szabályozókat, a generátorokat és a különböző villamos berendezésekről, valamint a gépcsarnok kialakításáról szóló részleteket. Már az első magyar kiadás is kitűnt azzal a törekvéssel, hogy minden téren tiszta fogalmakat, pontos definíciókat alkosson. Az átdolgozott német kiadás a már említettek mellett több új fogalom-meghatározást közöl, többek között olyan fontos fogalmakra, mint a hasznos esés, a fülkeveszteség, stb. Az első magyar kiadás elsősorban egyetemi tankönyvnek íródott és csak másodsorban volt kézikönyv, mely a vízerőhasznosítás elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó kutatók és szakemberek munkáját segítette elő. A németnyelvű átdolgozott kiadás a magyar kiadás pedagógiai elveinek érintetlenül hagyása mellett elsősorban a szakemberekhez szól, bár változatlanul alkalmas egyetemi tankönyv céljaira is. A mű elsősorban a vízépítő mérnökök számára Íródott. Igen hasznos útmutatással szolgál azonban a vízerőhasznosítással foglalkozó gépészmérnökök és közgazdasági szakemberek számára is. Ezzel kapcsolatban külön is hangsúlyoznunk kell a németnyelvű kiadásnak azt az igen jelentős előnyét, hogy a szoros értelemben vett vizimérnöki és mélyépítési szempontokon kívül, a legrészletesebben kiterjed a vizerőhasznosítás gépészeti, elektrotechnikai, valamint gazdasági vonatkozásaira is. Mint már említettük, ez az első kötet az eredeti magyar kiadás nyomán és az eredeti fejezetbeosztás megtartása mellett a vízerőhasznosítás általános kérdéseit, majd ezt követően elsősorban a kisesésű vízerőműveket tárgyalja. Fő fejezetei: a vízben felhalmozott mechanikai energia forrásai, a vízerőhasznosítás története és tagozódása, a vízerőgazdálkodási terv, az erőmű általános elrendezése, az üzemvízcsatornás erőmű részei, a folyami (mederbe épített) erőmű típusai és részei, és végül az erőtelep. Az anyag felépítése logikus. Anélkül, hogy terjengős lenne, a tervezők részére a legkimerítőbb felvilágosítást nyújtja az egyes részletfeladatokat illetően is. Valójában így a fő cél, a vízerőhasznosítás tanítása mellett, sok kérdést tekintve, még általános hidraulikai és hidrológiai kézikönyvként is használható. A „Vízerohasznosítás" második kötetének németnyelvű kiadása ugyancsak elkészült már, sőt rövidesen a nyomdát is elhagyja. A második kötet is a magyar eredetihez képest gyakorlatilag változatlan beosztás mellett a nagyesésű vízerőművekkel, a törpe vízerőművekkel, szivattyús tározókkal és a vízerőhasznosítás gazdaságosságának kérdéseivel foglalkozik. Az egyes kérdések részletességét és terjedelmét tekintve, a második kötet hasonló az első kötethez. A mű gördülékeny és szakmailag kifogástalan nyelvezete 8 fordítók és lektorok, a magyarázó ábrák és tetszetős rajzok kivitele a rajzolók, a könyv esztétikailag is mindent kiálló külseje az Akadémiai Kiadó és az Akadémiai Nyomda munkatár sainak hozzáértő, lelkes és lelkiismeretes munkáját dicséri. tíogárdi János