Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)
5-6. szám - Kelemen László: Ipartelepek vízgazdálkodása
Jegyzőkönyv Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 5. sz. 365 V' I' / L 1 1 T ÁTÁfi Az ipari vízellátás, mint vízgazdálkodási ág hazánkban alig néhány ' *' J' J' J' J' * - ^ éves múltra tekinthet vissza. Ennek következtében mindössze néhány üzemnél tapasztalható a gazdaságos vízfelhasználásra, a vízzel való takarékosságra való törekvés. A szerző az üzemi vízgazdálkodás alapvető szempontjait foglalja össze, rámutatva ezen a téren fennálló hiányosságokra, továbbá a víztakarékosság vízgazdálkodási és népgazdasági jelentőségére. Ipartelepek vízgazdálkodása K E I. E MEN LÁSZLÓ Az ipartelepek jelenlegi vízgazdálkodása A víznek — mint az ipar, a mezőgazdaság és az élet számos más területén nélkülözhetetlen alapanyagnak — a takarékos használata ma még általánosságban, különösen pedig az ipar területén alig ismert fogalom. A vízfelhasználók gyakran nem ismerik a rendelkezésre álló vízkészleteket és így nem is fordíthatnak kellő gondot sem a helyes műszaki megoldásra, sem a vízellátás gazdaságosságára. Az a téves felfogás, hogy a víz bárhol bőségesen rendelkezésre áll, egyaránt rányomta a bélyegét az iparnak az üzemen kívüli és az üzemen belüli vízgazdálkodására, ha egyáltalán beszélhetünk „gazdálkodásról". Sok esetben nagy vízigényű üzemeket, telepítenek olyan helyekre, ahol még a lakosságnak szükséges vízmennyiségek előteremtése is gondot okoz. Az új üzemek vízellátásának a tervezésénél sokszor nemcsak a vízgazdálkodás érdekeit tévesztik szem elől, de nincsenek tekintettel a gazdaságos üzemi vízfelhasználásra sem, mint az önköltség alakulásának jelentős tényezőjére. Az ésszerűtlen ipari vízgazdálkodásnak elsősorban az a ma fennálló helytelen tervezési gyakorlat az oka, amely szerint a vegyész-, vagy gépésztechnológiát tervező mérnök az egyes technológiai folyamatok vízigényeit megállapítja anélkül, hogy tudna a vízbeszerzés lehetőségeiről. Sajnos legtöbbször úgy állapítja meg az igényeket, hogy az üzem műszaki üzembiztonsági, kényelmi és belső gazdasági szempontjait teljes mértékben kielégíti, de kimarad a számításból a vízszerzés és vízkiszolgálás gazdaságossága, amivel a vízimérnök foglalkozik. Csakhogy a vízimérnöknek a gazdaságosság megállapítása hem áll módjában, mert az üzemen belüli gazdasági tényezőket csak a technológusok ismerik. Tehát a vízimérnök csupán a vízbeszerzési lehetőségek között mutathat ki gazdságosabb, vagy kevésbé gazdaságos megoldást. Ezek költségeit azonban a belső vízfelhasználás megoldásainak költségeivel összehasonlítani nem tudja, miután azokat nem ismeri. Műszakilag és gazdaságilag helyes ipari vízellátás megteremtése csakis az üzemi belső vízfelhasználások és az üzemen kívüli vízbeszerzések megoldásainak és költségeinek együttes szemléletével lehetséges. Ez viszont csak úgy oldható meg, ha a vízimérnök nemcsak az üzem határáig vezeti a vizet, hanem az üzemben is követi a víz útját. A vízimérnöknek ezt az új feladatát Lászlóffy Woldemár úgy fogalmazta, hogy — amint az öntözések tervezése során az agronómusok a vízimérnöktől várják az öntözővízigények megállapítását is — ugyanúgy az ipari vízellátást tervező mérnöknek az ipari vízigények és felhasználási módok megállapítása során a technológusokkal együtt kell dolgoznia. Ha a vízellátás tervezésénél nem tartjuk szem előtt a víztakarékosság elveit, akkor azt az üzemeltetés során már csak kis mértékben érvényesíthetjük. Az üzemeltetés során azonban jelentős vízmennyiségeket lehet megtakarítani, ha a vízfelhasználás tervszerű. Természetesen ennek előfeltétele az, hogy az üzemi vízgazdálkodást irányítsák, ami csakis a vízigények és a felhasznált mennyiségek pontos ismeretében lehetséges. Ma a legtöbb üzemnél nem csak a pontos vízigényeket de — a vízmérőberendezések hiánya miatt — a vízfelhasználási értékeket sem tudják megmondani. Ha az ipari üzemek vízellátása területén rendet kívánunk teremteni, mind a vízellátás tervezését, mind pedig az üzemeltetés jelenlegi formáját és az üzemeltetök gondolkodásmódját gyökeresen meg kell változtatni. A takarékos felhasználás lehetőségei az ipari üzemekben Hazánkban — a Dunát és esetleg a Tiszát, Drávát kivéve — nagy vízmennyiségeket gazdaságosan beszerezni nem lehet. Ezért nálunk különösen nagy jelentősége van az ipartelepek észszerű vízgazdálkodásának, a takarékos vízfelhasználások bervezetésének. A víztakarékosságnak — amint azt már a bevezetőben is említettem — két jelentős területe van : a tervezés és az üzemeltetés. A következőkben először (1—6. pontig) a tervezésnél követendő víztakarékossági lehetőségeket tárgyalom, az utolsó két pontban foglaltak pedig az üzemeltetés területére vonatkoznak. Az ipari üzemek takarékos vízfelhasználásának lehetőségeit vizsgálva elsősorban kell megállapítani, hogy az üzemek milyen célra, mennyi vizet használnak és mi a vizek minőségével szemben támasztott igény. Az ipari üzemeknél a víz rendeltetése, felhasználási módja szerint beszélhetünk hűtő-, mosó-, kazántáp-, technológiai-, ivó-, fürdő- és egyéb vizekről. A felhasznált víz mennyiségét tekintve, a hűtővíz messze meghaladja az összes egyéb vízigényeket. Ezt mutatja a következő összeállítás is :