Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)

11-12. szám - Sebestyén Olga: A magyar hidrobiológia útja

Sebestyén O.: A magyar hidrobiológia útja Hidrológiai Közlöny 35. évf. 1955. 11—12. sz. 389 ben legyen. Ma már mindnyájan, akik hidrobiológiái kutatómunkával foglalkozunk, tájékozottabbak vagyunk hazánk minden olyan problémájáról, melynek a vízhez köze van. Látókörünk szélesedett és látjuk kis részlettémáinknak is helyét abban a tág keretben, melyet nemzeti életnek nevezhetünk, anélkül, hogy ez eltávolodást, vagy éppen elszakadást jelentene tudományszakunk általános, mondjuk nemzetközi egységétől, annak fejlődésétől. A Limnológiai Szakosztály megalakulása 1949ben országos viszonylatban a lehető legszeren• csésebb körülmények között történt. A Magyar Hidrológiai Társaság fogta először össze a magyar hidrobiológusokat. A MTA biológiai osztályához való tartozás biztosítja azt, hogy egyúttal a magyar biológiai kutatásnak is integráns része vagyunk. Ezek a szervezeti kapcsolatok nem csupán formaságok, szakmaüag is erősséget jelentenek. A kettős kapcsolat képviseli egyúttal a fejlődést olyan vonatkozásban is, ami korszerű, vagyis a különböző tudományszakok egymáshoz közeledését. A már nagy múltra visszatekintő halászati, tógazdasági tudományok mellett az ún. alkalmazott hidrobiológia oly más ágai, mint balneológia, ivóvíz- és szenny vízbiológia ma már virágzó, önálló területek, melyekkel ugyancsak a Hidrológiai Társaság útján ápoljuk a testvériséget. Mindezek a vonalak ma már annyira specializálódtak, s önálló útjukon haladnak, hogy az első csírából való fejlődés történeti szemlélettel való áttekintésére csak a szűkebb szakterületek kutatói vállalkozhatnak. A történeti múlt ismerete tekintetében talán a halászat helyzete a legelőnyösebb, mert oly szakmunkákkal rendelkezik, mint Hermán Ottónak, a Magyar halászat c. remekműve, Vutskits A magyar halászat és ichthyológia története az utolsó 25 év alatt, vagy a Fischer Frigyqs szerkesztésében 1931-ben megjelent összefoglaló munka, stb. Nem mulaszthatom azonban el, hogy ugyanakkor itt ne emlékezzünk meg arról a nagy veszteségről, mely Lukács Károly távozásával érte a hidrobiológia történetének feldolgozását, annak a Lukács Károlynak, aki nagy szakmabeli felkészültséggel, történeti szemlélettel, széleskörű klasszikus műveltséggel búvárkodott a magyar halászat kialakulásának felderítésén. Egyes fejezeteket eredeti források alapján, tudjuk, mesterien ki is dolgozott (Bél Mátyás, stb. stb.). Az elmúlt 10 év alatt halászati vonatkozásban már oly, régebben kialakult ágazatok mellett, mint pl. a tógazdaság, halnemesítés, halparazitológia, újabb, korszerű vonalak iktatódnak be, pl. mesterséges szaporítás, s olyanok, melyek még közvetlenebb függvényei gazdasági életünk fejlődésének: a mesterséges víztárolók, öntözőművek, rizstermelés limnobiológiai és halászati problémáinak megvizsgálása. Közegészségügyi vonalon, azt mondhatnók, specialistái vannak az ivóvízbiológiának, s a biológiai vizsgálatok szükségessége, mint közegészségügyi és szociális szempont, jelentkezik a balneológiában és üdülő fürdőzésben is. Változatos jellegű természetes vizeink limnológiai tanulmányozása is halad emellett. Kisebbnagyobb tavaink mellett pocsolyák életének felkutatása, hőforrások, szénsavas vizek, hó- és jég biológiai vizsgálata. A kryobiológiában magyar kutatók munkája nemzetközi elismerésének örvend. A források és folyóvizek kutatása is halad, de ezen a területen nagyon sok feladat vár még ránk. Nemcsak az adott viszonyok megismerése szempontjából, hanem szemléletünk megváltozásával, fejlődésével az iránt is érdeklődünk, hogy hogyan lehet természetes vizeinket legjobban hasznosítani, és hogyan lehet azokat természetes adottságukban, vagy célirányos beavatkozással, gazdasági életünk vérkeringésébe legjobban bevonni. Különböző vizeink (források, lápok, KisBalaton) biológiai feltárása mutatott rá arra is, hogy egyes területeket védelem alá szükséges venni biológiai emlék megőrzése céljából. A balatoni kutatások területén az utóbbi 10 évben a mennyiségi tanulmányok nyomultak előtérbe. Kezdetét veszik horizontális vizsgálatok s a beömlő vizek tanulmányozása. Régi külső tagjaink bekapcsolásával vált lehetővé vizsgálataink kiszélesítése. E kutatások eredményeinek hasznosítása nem maradt el halászati és közegészségügyi vonalon. * A jövőről beszélni nem könnyű. Bármennyire szeretne is az ember tárgyilagos lenni, csak a maga meglátását és felfogását közölheti. Ennek a felfogásnak alapja az a helyzetkép, mely országunk fiziográfiai adottságainak, hazai problémáiknak, a hidrobiológia általános irányának s szakmai felkészültségünknek ismeretében alakulhat ki. Mindezekkel foglalkoztam, de felfogásom még nem mondható egészen kiforrottnak. Meg lehet állapítani, hogy szaktudományunkban manapság az ún. Thienemann-féle harmadik limnológiai szintnek termelésbiológiai részén van a hangsúly. Tudjuk, hogy ide tartoznak az anyagforgalom kérdései is. Ma, amikor az Akadémia irányítja a kutatómunkát, országos közös tervtémánk a biológiai termelés kérdéseinek megvizsgálása. Ez, felfogásom szerint, azt kell, hogy jelentse, hogy ma a hidrobiológiában a termelésbiológiai szemlélet van előtérben. Erre a szemléletre kell átállanunk a közelmúltban domináló ökológiai, biocönotikai szemléletből. Ez csak akkor valósulhat meg, ha világosan tudjuk miről is beszélünk, ha termelésről, vagy termelőképességről van szó. A termelésbiológiai szemlélet azt jelenti, hogy részlet-témáinkat ezzel a szemlélettel keressük, a módszert eszerint választjuk, az eredményeket eszerint értékeljük, a téma kiszélesítését evvel a szemlélettel munkáljuk, stb. Általában a quantitatív vizsgálatok kerülnek mindenütt előtérbe, és elkerülhetetlen a fiziológiai irány bevezetése. Új, vagy igen kevéssé vizsgált problémakör a kicsiny nagyságrendű víziszervezetek rövid periódusu nemzedékváltozásában a quantitatív viszonyok feltárása, a népesség alakulása az év folyamán. Az anyagforgalomnak s a biológiai termelés menetének megismerésében is még beláthatatlan