Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

11-12. szám - Bélteky Lajos: Vízszerzés kismélységű kutakból

51/2 Hidrológiai Közlöny 34. évf. 1954. 11—12. sz. Bélteky L.: Vízszerzés kismélységű kutakból Az 1952. és 1953. évben készített kutak közül 815 db kút adatait táblázatba foglaltam össze s ebből láthatjuk, hogy a 0,-0,5 mg/liter-es még megengedett vastartalom gyakorisága 0—150 m mélységig kisebb, mint az átlagos érték, 150 m-nél nagyobb mélységű kutaknál pedig nagyobb. Másik, ami feltűnő, hogy az erősen vasas (1 mg-ot meghaladó) kutak gyakorisága 0—100 m-ig nagyobb az átlagnál s az érték a mélységgel fokozatosan csökken. Az eddigi megállapításaim szerint azonban néhány hidrogeológiai tájegységen belül a kismélységű, 50—60 m mély fúrott kutak vizének vasassága nem haladja meg literenként a 0,5 mg-ot, ami azt látszik igazolni, hogy a vastartalom a vízutánpótlás eredetével áll szoros kapcsolatban s a vasasságnak a mélységgel való kapcsolatát tájegységenként kell megvizsgálni. A víz összkeménységét illetőleg 329 db kút adatai alapján az a helyzet, hogy a 0—50 m-es legkisebb mélység kategóriában 0—4 nkf víz egyáltalában nincs. Leggyakoribb (40,2%), a 18—30 nkf-u, vagyis keménynek mondható víz. A második, 51—100 m-es kutaknál, amelyeknek gyakorisága 37,6%-kal a legnagyobb, leggyakoribb a 12—18 nkf-ú, közepes keménységű víz. Az is leolvasható a táblázatból, hogy a lágy vizek %-os gyakorisága a mélységgel növekszik, s 0—150 m-ig alatta van az országos átlagnak. A kemény vizeknél a helyzet fordított. 18 nkf-nál keményebb vizek gyakorisága a mélységgel csökken. A kismélységű negatív kutak építése leginkább azokon a területeken gazdaságos, ahol a 300 m-nél mélyebb vízadórétegek vízhozama — szabad kifolyás mellett — a 40—60 liter/perc értéket nem haladja meg, s a fajlagos vízhozam is csak 8—10 liter/perc, ezzel szemben 300 m-nél kisebb mélységből szivatytyúval ennél több, vagy legalább ennyi víz termelhető. Ilyen területen a pozitív ártézi kút építése nem gazdaságos. Ott, ahol a feltételek mások, ahol 200—250 m mélységű rétegek nagymennyiségű kifolyó vizet adnak, a kifolyó vizű kutak építése elvileg nem ellenezhető, de • a szabad kifolyást, a vízpazarlást a szabványszerinti kútfejjel feltétlenül meg kell szüntetni. Az eddigi eredmények elérése nem volt könnyű feladat. Mint már előbb emiitettem, a pozitív ártézi kutaknak olyan látszólagos előnyei vannak, amelyről az alföldi lakosság nem akar lemondani. Ellenszenv mutatkozott azonban a kismélységű kutak ellen a kivitelező vállalat részéről még az elmúlt évben is, mivel a kútfúrásnál a tervteljesítés mérőszáma a lefúrt fm volt, s a dolgozók prémiuma is a fm terv teljesítésétől függött. Helytelen volt ez, mivel a fúrás céljának, a víznyerésnek semmi szerepe nem volt a teljesítmény elbírálásánál. Ha az előirányzat pl. 400 m volt s azt lefúrták, akkor is teljesítettnek tekintették a tervet, ha semmi vizet nem tártak fel, abban az esetben viszont, ha 100 m-nél megtalálták a szükséges mennyiségű és minőségű vizet, s nem kellett továbbfúrni, azt mondták, hogy nem teljesítették a tervet. Nem volt helyes a tervteljesítés fm-rel való mérése a kútfúrásnál azért sem, mivel a fm egy olyan munkaszakaszra jellemző, mely csak 12—!5°/o-a a kútépítésre fordított összes munkáknak, s emiatt a többi munkaszakaszt, mely a tervteljesítés szempontjából meddő volt, a minőségi munka szempontjából azonban döntő jelentőségű, igyekeztek minél rövidebb időre szorítani. Ennek következménye volt a folyóméterhajsza, mely ellensége volt a minőségi munkának és a kismélységből való víznyerésnek. A fm-hajsza elleni harc csak rövid ideje fejeződött be, reméljük véglegesen. 1954-ben a tervteljesítésnél a forintterv és a darabszám teljesítése a mértékadó, s a mélyfúrási iparág bérrendezése tárgyában kiadott 91,476/1954. sz. rendelet szerint prémiumban részesülnek a fúrótorony dolgozói, ha az előirányzottnál legalább 20 m-rel kisebb mélységből biztosítják a szükségletként megadott mennyiségű és megfelelő minőségű vizet. Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis a fúrótorony dolgozóinak jó vagy rossz munkájától függ első sorban a kisebb mélységből való víznyerés sikere. Észlelik-e, s gondosan veszik-e a mintát ahhoz, hogy megtudják ítélni, erdemes-e a réteget beszűrőzni, a szükségletként megadott vízmennyiség kitermelhető lesz-e abból. Mivel pedig a munka minden mástól elütő természete, a létesítmény szem elől eltakartsága az építési, vagy műhelymunkáknál szokásos ellenőrzési lehetőségeket kizárja, érdekeltté kellett tenni a fúrótorony dolgozóit a munka sikerében. Ez a megoldás azért i,s kézenfekvő volt, mivel a jó munkájuk folytán elért megtakarítás anyagban, munkaórában és pénzben számszerűleg könnyen kimutatható. A prémium a rendelet szerint az építtetőnek felszámítható. Ez nem kifogásolható, mivel az elért megtakarítás elsősorban az építtető költségeit csökkenti s a prémium összege úgy van megállapítva, hogy még a minimális 20 m-es mélységmegtakarítás esetén is a pénzbeli megtakarítás kb. kétszerese a kifizetett prémiumnak. A tervező irodák — természetesen — külön hangsúlyozva, ezután is előírhatják, hogy a kutat csak egy bizonyos rétegre kell telepíteni. Lehetséges ugyanis, hogy a mélyebb réteg vizével azonos kémiai tulajdonságú vagy hőmérsékletű vízre van szükség, vagy pedig előfordulhat, hogy a meglévő kutak közelsége miatt a vízjogi engedélyt csak egy meghatározott rétegre adta meg a vízjogi hatóság. Az utóbbi évek eredményeinek elbírálásánál nem hagyható figyelmen kívül, hogy azokat az ismertetett nehéz körülmények között a fúrótornyoknál és a vállalatoknál dolgozók ellentétes érdekei dacára a köztük hétről-hétre végzett felvilágosító munkával és tapasztalatátadással sikerült elérni, meggyőzve a dolgozókat a kismélységből történő vízszerzésnek és a mi-