Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

9-10. szám - Hozzászólások Papp Szilárd cikkéhez

Jf52 Hidrológiai Közlöny. 34..évf. 1954. 9—10. sz. nak. Ezért itt elsősorban a vas baktériumok, vagy amint azokat egyesek nevezik a vasalgák jöhetnek tekintetbe. Hogy általában az algák — beleértve a vasbaiktériumokat is — életfolyamatai milyen módon befolyásolják a korróziót, arra nézve az irodalomban igen kevés adatot találunk, ezért itt csak feltevésekre szorítkozhatunk, amelyek kivizsgálása a jövő feladatát képezhetné. Azt megállapították, hogy a mesterséges védőbevonattal ellátott vasból és betonból készült műtárgyak felületén kialakult algatenyészetek a védőrétegben finom repedéseket hoznak létre és ezáltal a vízben oldott agresszív anyagok egyre jobban férnek hozzá a műtárgyak anyagához. Hogy a fúrt kutak csővezetékében nagy mértékben elszaporodott vasbaktériumok, amelyek nyálkás bevonattal vonják be a vascsövek felületét, miként járulnak hozzá a korróziós folyamat meggyorsításához, azt ma még biztosan nem tudjuk. Minthogy azonban ezeknek a kemoszintézissel, tehát autotrcrf módon asszimiláló szervezeteknek energianyerése céljából ferroionokra van szükségük, feltehető, hogy azáltal segítik elő a korroziós folyamatot, hogy a hidrogén-ionok elektron elvonása, tehát oxidáció útján létrejött ferro-ionok koncentrációját csökkentik és ezzel az egyensúlyi helyzet kialakulását hátráltatják. A vasbaktériumok asszimilációs folyamatuk során a felvett ferro-ionokat újabb elektron elvonás útján ferri-ionokká oxidálják és az ekként felszabaduló energiát használják fel a széndioxid redukálására. A széndioxid széntartalmát azután szerves anyaguk felépítésére fordítják. Minthogy ez a folyamat a baktériumoknak nagymérvű elszaporodása következtében egyre fokozódó mértékben megy végbe, feltehető, hogy a vasbaktériumok lényegesen hozzájárulnak a fúrt kutak csővezetékének korrodálásához. Azt hiszem nem volna hiábavaló feladat ennek a problémának kísérleti úton való tanulmányozása, mert ezzel is előbbre vihetnénk az agresszív vizek elleni védekezés kérdését. Sarló Károly Dr. Papp Szilárd kartársnak a csőhálózat védelme terén kifejtett tevékenységét jól ismerjük, elért szép sikereiről szintén tudomásunk van, és ezeket a legteljesebb mértékben elismerjük. Őszinte örömmel üdvözlöm azt az elhatározását, hogy a külső Szentistvánváros termálvízzel való ellátása kapcsán egy újabb, — a szakirodalomban egyszerűbb kivitelezésűnek mondott — ú. n. szilikátos eljárást óhajt a csővédelem szolgálatába állítani. A 'kísérletre a Margitsziget Magda-forrásának agresszív vize jó alkalmat fog nyújtani, mert az utóbbi néhány hónapban végzett meghatározásaim is bizonyítják, hogy a vezeték egyes pontjain vett mintákban az oldott vas mennyisége literenikint még most is 2—3 mg körül ingadozik, sőt egyes pangó helyeken még ezt -is meghaladja. Ezek a számok tehát le nem kicsinyelhető korrózióról tanúskodnak. Az első 300 m-es szakasz karbonátos és mesterségesen — a csővezeték fekvő helyzetében — kialakított védőrétegének hatása jól mutatkozik, mert az innen származó minták -oldott vastartalma literenkint csak 1/10 mg-nyi nagyságrendű, az 1 mg/ lit mennyiséget már nem éri el. Nagyon örülnék, ha ez a szép elhatározás a tervezés stádiumából minél előbb a reális világba lendülne, mert ezeknek a kísérleteknek eredménye nemcsak most és itt, hanem a jövőben és máshol is igen nagy jelentőségű, ha meggondoljuk, hogy hazánkban számos olyan hely van, ahol az ilyen csővédeLmi eljárásra igen nagy szükség lenne. Bolberiiz Károly Papp Szilárd előadása rámutatott fúrott ikútjaink egyik legfontosabb problémájára, az elvasasodásVa. A nagy vastartalom két eredőből adódhatik: rétegeredetű vas, vagy agresszivitások révén feloldódott vas. Jelenleg nincs olyan módszerünk, amivel megállapíthatnánk, hogy a vastartalomnak Ihányad-része rétegeredetű, s hányad-része keletkezett korrózió útján. A kérdést el lehetne dönteni, ha volna olyan vízmintavevő szerkezetünk, amivel a mélységi rétegekiből tudnánk vizet venni és annak eredeti vastartalmát megállapítani. Az agresszivitási vizsgálatok csak qualitative határozzák meg a vastartalmat, az említett mintavevőkészülék quantitative is meg tudná határozni. Kívánatos volna, ha a Társaság az Akadémián keresztül kieszközölné, hogy ilyen készülék megszerkesztését programmba vegyék. A vastartalom elleni védekezésnek 3 módja van: 1. megfelelő, agresszív anyagoknak ellenálló anyagból készüljön a csövezet, 2. a csövezetet agresszivitásnak ellenálló réteggel (műanyag, fám) látjuk el, 3.) mesterséges védőréteg készítése. A 2.. megoldást el kell vetni, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy az előre elkészített bevonat nem tökéletes, mindig maradnak védtelen felületek, s a csövezet behelyezésénél a réteg meg is sérülhet. Marad a másik két megoldás. Az, hogy maga a csőanyag ellenálló legyen, gazdasági okokból nem oldható meg. Azt a megoldást kell tehát választanunk, hogy a kész csövezetet védőanyaggal vonjuk be, védőréteget alakítsunk ki. Erre mutatott rá az előadó is és ezen az úton kell keresnünk a megoldást és felvenni a küzdelmet az- agresszivitás ellen. Bélteky Lajos Papp Szilárd d.r. előadása hazánk mélységi vizeinek feltárásával kapcsolatos egyik igen fontos és bevallom, imég gyakorlatilag megoldatlan problémával foglalkozik, a korrozió kérdéssel. Előadásában ismertette, hogy mi okozza a hazai mélységi vizeink agresszivitását s hogyan lehet ellene védekezni. A védekezés legegyszerűbb módja lenne olyan anyagot beépíteni béléscső gyanánt, amely nem oldódik s így nem teszi vasassá a vizet, illetve nem növeli annak vastartalmát. Nálunk először Zsigmondy Béla vette észre ezt a problémát s vörösfenyő béléscső beépítésével védekezett a víz agresszivitása ellen s tegyük ho/zá, sikerrel. Az általa készített kutak nagy része ma is üzemképes. Hátránya azonban ennek a megoldásnak, hogy drága s a megfelelő kifúrt vörösfenyőcső ma nem is szerezhető be. Drágítja, hogy nagyméretű köpenycsövék használatát teszi szükségessé s Zsigmondy — igen helyes meglátással — a szűrő feletti köpsnycsőrakatot már nem húzta ki a furatból, hanem bennhagyta. 10—15 évvel ezelőtt az OKI széles körben alkalmazta az Eternit béléscsövet. A beépítésmódja ennek az, hogy a köpenycsövek visszahúzása közben a béléscső és a köpenycső közötti körgyűrű alakú rést agyagolják, hogy a felsőbb, szabaddá vált porózus rétegek lecsúszását megakadályozzák. Tekintettel azonban arra, hogy ez a művelet és az eternit csövek összekötése nagyon gondos munkái kíván s ez a kényes munka nem mindig sikerül, a cső mögötti káros vízmozgás csak ritkán kerülhető el s ennek következtében a vízhozam legtöbbször nagymértékben lecsökken, vagy a nyugalmi vízszint száll mélyebbre a különböző nyomású rétegek interferenciájára. Meg kell azonban említenem, hogy ezek a káros jelenségek a köpenycsövek visszahúzása folytán álltaik elő és függetlenek attól, hogy a bennmaradó béléscső anyaga eternit-e vagy valami más anyag. Újabban az eternit béléscső használatát éppen a kedvezőtlen tapasztalatok miatt csakis kismélységű kutakra korlátoztuk s az iránycsövet védőcső gyanánt feltétlenül bennhagyjuk a furatban. Még így is sok bajt okoz az eternit törékenysége. Olyan korróziómentes béléscsőre volna szükség, amely fúrócső gyanánt használható s vele zárást is lehetne végezni. Meg kellene oldani a mesterséges védőréteg alkalmazásának kérdését is, mert ezzel meg lehetne takarítani a vastalanító berendezést. Javasolom, hogy tekintettel a íhazai vizek nagymérvű vasasságára, ezzel a kérdéssel foglalkozzék valamelyik tudományos kutató intézet és inégvizsgálva az agresszivitás, ill. a vasasság eredetét, tájegységenkint tegyen javaslatot az ellene való védekezésre. Balogh Jenő A mesterséges védőréteg kialakítása kútnál egyszerűbb, mint csőhálózatnál, mert állandó nyomású,