Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)
9-10. szám - Hank Olivér: A Tiszamendence talajtájai és értékelésük az öntözéses növénytermelésben
J f24 Hidrológiai Közlöny. 34..évf. 1954. 9—10. sz. TALAJTAN A tanulmány összefoglalóan ismerteti a Tiszatáj különböző talajfajfait és ezeknek a talajoknak az öntözővízzel szemben tanúsított viselkedését. Nagymértékben hozzájárul a mezőgazdaság fejlesztéséhez és az öntözésestgazdálkodás bevezetéséhez. A Tiszamedence talajtájai és értékelésük az öntözéses növénytermelésben* HAK K OLIVÉR Az élettelen kőzetek termőfölddé alakulása — a talaj képződés — számos tényező hatásának és kölcsönhatásának eredménye. Ezeknek sorában a geológiai eredet, térszíni fekvés, éghajlat, növénytakaró és víz — fizikai, kémiai és mikrobiológiai faktorokként is — különböző súllyal vesznek részt a talaj képződés folyamatában, nemcsak tájanként, hanem olykor aránylag kis területen belül is. A Szovjetunióban hatalmas sík területek fekszenek a sarkkörtől a 35. szélességi fokig részben lősz, részben moréna törmelék anyakőzeten, s ez az adottság szolgáltatott a növénytakaróval együtt alapot azokra a felismerésekre, amelyek Dokucsajevet a klimazonális, majd Viljamszot (1950) egységes talajfejlődési elméletének megalkotásánál vezették. Dokucsajev elméletének központjában a geológiai eredet mellett az éghajlat, Viljamsz elméletének központjában a növénytakaró talajformáló szerepe áll. A mi adottságaink mellett azonban, amint erre több kutató reámutatott, az éghajlat csak ritkán tartja meg vezető szerepét, a növénytakaró talajformáló hatása pedig csak a geológiai eredet és térszíni fekvés, olykor igen messzemenő befolyása mellett érvényesül. A Tiszamedence — tehát a tágabb értelemben vett Tiszavölgy — talajainak keletkezését, Viljamsz elméletével összhangban, a pleisztocén (diluvium) végétől származtathatjuk, amikor az Alföld lösszel borított síkság volt, a peremhegységeket pedig nagyrészt vörösagyag fedte. A peremhegységekről lefolyó viz^k még az óholocén elején sem vágtak medret a lősz táblába, hanem azon szétfutottak és aránylag egyenletesen szilt-lősz réteget raktak le. (Sümeghy, Kreybig 1937. 1950—52.) A óholocén második felében alakultak ki a folyómedrek széles árterületekkel és különböző mélységű teknőkkel. A folyómedrek és árterületeik a lősztáblát szétszabdalták, közöttük azonban annak maradványai megmaradtak, s mint a debreceni, szolnoki és békés—csanádi lőszhátak emelkednek ki ma is az egykor vízmosta árterületekből. A lőszhátak között az óholocén végére — helyenként 100 kilométerekre — kiszélesült árterületeket lősz és vörös agyag, továbbá andezit és riolittufák hordalékával töltötték fel a síkságra zúduló vizek, s hasonló hordalék töltötte fel a méginkább erodált teknőket is. A lősz-és vörös agyag egyaránt hulló por* A Magyar Hidrológiai Társaság szegedi ankétján (1953. június 13—14.) elhangzott előadás. ból keletkeztek, előbbi a szárazabb éghajlatú Al- »• föld ligetes-füves mezőin, utóbbi a peremhegységek nedvesebb erdőövében. A lősz, amint tudjuk, semleges, esetleg enyhén lúgos kémhatású, szénsavasmeszet tartalmaz, porózus szerkezetű. Ilyen tipikus lősz azonban csak a vízjárástól mentes száraz mezőségekre hulló porból keletkezett, viszont ott, ahol időnként rövidebbhosszabb ideig tartó vízborítás alá került — mint a Tisza-medencében a folyómedrek kialakulásáig, — ott tömöttebb s agyagosabb, Sümeghy által alföldi lösznek nevezett változata alakult ki, iszapos-lőszös üledék alakjában. A nedvesebb erdőövben keletkezett vörös agyag ezzel szemben — a hullópor savanyú degradációja következtében — szénsavasmeszet nem tartalmaz, savanyú kémhatású, erősen vasas, nedvesen képlékeny, szárazon kőkemény és poliéderes szerkezetű. A lösznek és vörös agyagnak, illetőleg a kettő különböző arányú keverékének, mint anyakőzetnek, döntő jelentősége van a tágabb értelemben vett Tiszavölgy belőlük keletkezett talajainak vízháztartására, bio- „ dinamikájára, természetes növénytakarójára és következésképpen termékenységére is. Löszből — hacsak alföldi lőszből is — keletkeztek nagy-,' 1 részt a legtermékenyebb mezőségi talajok, lősz^ és vörös agyag különböző arányú keverékéből a régebbi öntés- és rétitalajok. A Tiszamedence — nagyvonásokban — fentiek szerint vázolható kialakulása egyúttal azt eredményezte, hogy a többé-kevésbbé eltérő anyakőzetből származó talajok más és más tengerszint feletti magasságban foglalnak helyet, illetőleg, hogy sok egyező talajtípus azonos szélességi fok alatt, megközelítőleg ugyanazon tengerszint feletti magasságban fekszik. így pl. Fekete (1943) vizsgálatai szerint Orosháza környékén, Sümeghy (1937) felvételei szerint pedig Kunhegyes és Kunmadaras környékén az egyes talajtípusok az alábbi tengerszint feletti magasságban helyezkednek el: Talajtípus Tsz. f. magasság méterekben Talajtípus Orosháza KunhegyesKunmadaras Öntés ós réti agyag talajok . Degradált mezőségi és szikes talajok Mezőségi talajok Homokdüné vonulatok .... 85—88 88—91 91—94 94—104 86—88 89—92 90—95 94—120
