Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

9-10. szám - Dr. Lesenyei József–Papp Anna–dr. Török Piroska: A budapesti Duna-szakasz vizsgálata

, Lesenyei—Papp—Török: A budapesti Duna-szakasz vizsgálata Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 9—10. sz. J/.5 Balló a hordalékmennyiségen kívül néhány esetben a Dunavizet teljes kémiai vizsgálatnak is alávetette, főleg az oldott ásványi sók szempontjából. Az összes oldott sók mennyiségét 179,2 mg/l-nek találta, ebből az ammónium értéke 3,67 mg/l. Riegler 1898. évben végzett vizsgálatokat a Duna-folyam budapesti szakaszán, a város felett, a város közepén és a város alatt vett minták alapján. Eredményei az alábbi táblázatban foglalhatók össze: Cl NO

3~ NOj NH, •Szárazanyag. . . Csíra (1 cm

3) . A város felett, mg/l A város közepén, mg/l Téténynél, mg/l 4.4 5,2 3,9 0,2 0,28 0.33 0,07 0,19 0,004 0.01 0,41 0,00 162 182 174 1420 4170 790 Időrendben dr. Takács Tibor tanulmánya következik.

2 Takács három helyen vett vízmintát, nevezetesen a Szabadság-híd alatt kb. 30—40 m-re, a budai parttól kb. 10 m távolságra, a pesti parton az Erzsébet-híd alatt ugyanolyan távolságban, végül az északi összekötő vasúti hídtól mintegy 20 m-re. A minták feldolgozása elütött Balló eljárásától. Takács 1 g/l nátriumklorid hozzáadása után a liternyi vízmennyiséget 10—15 cm

3-re párolta, Winkler-féle kehelyszűrőn vattán átszűrte, vízzel erősen kimosta, szárította 105° C-on 3—4 óra hosszat. Vizsgálata során összesen 210 mintát dolgozott fel, ebből 90—90 a pesti és budai oldalról származik, míg 30 minta Újpestről. Vizsgálatai szerint a pesti oldalon a Dunavíz hordaléktartalma 219,8, a budai oldalon 187,4, Újpestnél 209,2, átlagban 204,4 mg/l. Ezek az értékek Balló adataitól lényegesen különböznek, ennek oka abban keresendő, hogy Takács módszerénél a forralás következtében a hidrokarbonátok megbomlottak és karbonát alakjában megnövelték a lebegőanyag látszólagos mennyiségét. Ströszner 1910-ben a Dunavizet kolera vibriók kimutatása céljából vizsgálta. Egy magántársaság Budapestre érkező tehergőzösénak egyik matróza kolerabeteg lett. Ez volt az első koleraeset Budapesten. A hajót a lágymányosi Dunaágban zár alá helyezték. Ströszner a hajó mellett a Dunából merített vízből kolera vibriókat tenyésztett ki és ezzel a Duna fertőzöttségét kétségtelenül beigazolta. Joós Ilona dr. 1934-ben a Fővárosi Közegészségügyi és Bakteriológiai Intézetben a budapesti Dunaszakasz és a Dunába torkoló szennyvizek typhus és paratyphus baktérium tartalmára vonatkozó vizsgálatokat végzett. * Takács Tibor dr.: A Duna lebegő hordaléka Budapest mellett. Hidrológiai Közlöny 1931. 52—66. old. A Duna 13 különböző szakaszán merített vízpróbáiból egy esetben a Szabadság-híd és Erzsébet-híd közötti szakaszon paratyphus B bacillust tenyésztett ki, typhus bacillust azonban egyszer sem talált. Az idézett közlemény utal a hordalékmennyiség és vízállás között fennálló összefüggésre. A Duna-folyam vizsgálatával foglalkozott Réman Béla doktori értekezése is.

3 Réman a Duna budapesti részét 5 szakaszra osztotta. I. szakasz Újpest, Lánchíd, Szabadság-híd és Összekötő vasútihíd. II. A Ferencvárosi csatornaszivattyútelep szennyvízkitorkolásától 250, 500, 1000 és 1500 méterre. III. Az 1641. folyamkilométertől az 1639 folyamkilométerig 4 helyen. IV. Az 1639 kilométertől az 1635 folyamkilométerig ugyancsak 4 helyen. V. Az 1634 és 1631 folyamkilométerek között (Nagytétény). Minden szelvényben, tehát 20 helyen 3—3 mintát vett, tehát esetenként 60 mintát. A szelvény enkénti 3 minta úgy oszlott meg, hogy egy a jobb- és egy a balparttól 50—60 m-re, és egy a középről, minden esetben 50 cm-es mélységből. összesen ebben a csoportosításban 4 ízben gyűjtött mintákat. Az így nyert eredmények átlagai a II. táblázatban találhatók. A vizsgálatok kiterjedtek oxigén, ammónia, nitrit, nitrát, proteid ammóniák, oxigénfogyasztás, hidrogénion, lúgosság, klorid, foszfát, szulfát és kénhidrogén megállapítására, továbbá összcsíraszám, koliszám és kolititer megállapítására. Réman egy másik vizsgálatsorozattal igyekezett a budapesti szennyvíz hatását a Dunafolyamra megállapítani, illetőleg az öntisztulási folyamatot részletesebben feltárni. Ebből a célból vizsgálta a Duna vizét két helyen a szennyvízbetorkollás felett, és 12 kilométer hosszban kilométerenként a szennyvízbetorkollás alatt. Három vizsgálatsorozatot végzett. Ezekkel a vizsgálatokkal kapott eredményeinek átlagértékeit foglaltuk össze a III. táblázatban. Az adatokból látható, hogy az oldott oxigén mennyisége a szennyvíz hatására nem változik észrevehetően, az összcsíraszám átmeneti, rövid távolságig tartó növekedés után már erősen lecsökken. Ugyanaz az eset a köbszámnál és kolititernél. Az ammóniánál, nitritnél és nitrátnál, valamint az oxigénfogyasztásnál a 2.—3. km-nél jelentkezik a maximális érték, a proteid-ammoniák és pH érték, továbbá a lúgosság csak igen csekély mértékben jelzi a szennyvízbeömlés helyét. Szokatlan, hogy klór-ion a folyás irányában egyre csökken; a szulfát- és foszfát-ion igen csekély ingadozást 3 Réman Béla: Budapest székesfőváros szennyvizeinek sorsa (öntisztulási folyamat) a Dunában bakteriológiai és kémiai vizsgálatok alapján. Gyógyszerész-doktori értekezés. Budapest 1935. Kézirat.