Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

7-8. szám - Bélteky Lajos: Beszámoló az 1949–1953-ban készített mélyfúrású kutak adatainak hidrogeológiai tájegységek szerint való feldolgozásáról

29Jf Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 7—8. sz. VÍZELLÁTÁS Előző számunkban közöltük Schmidt E. R. dolgozatát, melyben hidrogeológiai tájegységek megalkotását javasolja. Az ott közölt határok figyelembevételével, meglévő kutak adatai alapján a szerző az egyes tájegységek vízbeszerzés szempontjából jellemző adatait közli. Beszámoló az 1949—1953-ban készített mélyfúrású kutak adatainak hidrogeológiai tájegységek szerint való feldolgozásáról

1 BÉLTEKYLAJOS Több éve hangoztatott kívánságnak tett eleget a Magyar Állami Földtani Intézet vízföldtani osztálya, azáltal, hogy elkészített és az 1954. évi febr. 26—27-iki ankéton dr. Schmidt Eligius Róbert kartárs előadásában nyilvánosságra hozott egy tájegység-felosztást. Magam is több ízben említettem, hogy a kútadatoknak a kivitelező vállalat területi beosztása szerinti csoportosításban való feldolgozása helyett sokkal tanulságosabb lenne, ha geológiai tájegységek szerint végezhetnénk el az adatok csoportosítását és értékelését. Az ankét befejeztével mindjárt hozzákezdtem, hogy tájegységek szerint feldolgozzam a rendelkezésemre álló, az utolsó öt évből származó kútadatokat. Még nem fejeztem be ezt a nagy munkát, de azt hiszem, érdekes lesz egy néhány már eddig is kimutatható gyakorlati eredményt ismertetni. A kútankénti átlagos vízhozamnak tájegy1 sz. (Győr—Szombathely) 10 „ (Dráva völgye) 15 „ (Bicskei öböl) 38 „ (Izsák—Kiskörös) 42 „ (K.halas—Bácsalmás) 43 „ (Szeged—K.félegyháza) 46 „ (Bodrog—Tiszaköz) 48 „ (DK-i Tiszántúl) 49 „ (Szolnok—Törökszentmiklós) 50 „ (Kisújszállás) 51 „ (Hortobágy) 52 „ (Szabolcs) 53 „ (Szatmár) ségek szerinti csoportosításban való meghatározása annak a már általam többször hangoztatott megállapításnak helyességét igazolja, hogy műszakilag helyes kútkiképzéssel olyan eredményeket sikerült elérnünk, hogy egyes vidékek, illetve tájegységek vízszerzési lehetőségéről a régi kútadatok alapján kialakult nézeteinket módosítani kell.

2 Ennek bizonyítására közlöm néhány tájegység átlagos vízhozamát a régi kútadatok és az utóbbi öt év eredményei szerint. A tájegység számozás után zárójelben a hidrogeológiai tájegység ismert földrajzi helyeit közlöm a könnyebb tájékozódás kedvéért. Ezt követőleg az első oszlopban a régi kútadatok alapján kiszámított kútankénti átlagos vízhozam van feltüntetve, a második oszlopban az 1949—53-ban, a harmadik oszlopban pedig az 1951—53-ban, vagyis csak az utóbbi 3 évben készített kutak átlagos vízhozama. 78 liter/perc, 162 liter/perc, 238 liter/perc, 44 )9 112 „ 130 66 179 210 48 222 210 74 198 „ 231 150 260 348 - >» 34 » 93 106 47 „ 136 186 61 91 127 208 25,2 ' »» 92,5 „ 124 29 537 595 35 208 266 » 49,6 140 201 Láthatjuk tehát, hogy a hortobágyi tájegységen, ahol Debrecen is fekszik, a különbség 18,5-szeres, a szabolcsi tájegységen 6-szoros, a szatmári tájegységen 2,9-szeres a régi kutak és az 1949—1953 években készített kutak átlagos vízhozama között és még nagyobb az eltérés, ha nem az öt év, hanem az utolsó 3 év adataival hasonlítjuk össze a régi kutak adatait, mivel az öt év eredményeit az 1949—50. évi, még helytelen kiképzésű kutak adatai kedvezőtlenül befolyásolták. A kútankénti átlagos vízhozam szempontjából a tájegységek sorrendje a következő: 51 sz. (Hortobágy) 537 liter/perc, 19 „ (Pét körüli karsztos) 280 43 „ (Szeged—Kiskunfélegyháza) 260 44 „ (Duna kavicsos medencéje 237 » 38 „ (Izsák—Kiskörös) 222 »» 52 „ (Szabolcs) 208 47 „ (Szőreg—Szentes) 200 42 „ (Kiskunhalas—Bácsalmás) 198 t! 7 „ (Dél Balaton—Zalaegerszeg) 176 » 17 „ (Esztergom—Komárom) 176 „ Legnagyobb vízhozamú kutak tehát a hortobágyi magasháton, a dunántúli karsztvizes területen, a Szeged környéki középalföldi süllyedékes területen vannak, valamint Szabolcsban, Szentes és Kiskunhalas környékén. Legkisebb a kútankénti átlagos vízhozam a következő tájegységeken: 2 sz. (Nyugati peremvidék) 29,4 liter/perc 3 „ (Répce—Rábaköz) 31,2 „ 28 „ (Borsod-hevesi miocén terület) 42 „ 4 „ (Kemeneshát és Vasvár) 57 „ • 10/a „ (Zalai Ny-i határsáv) 58,5 „ 5 „ (Devecseri medence) 68,1 „ 6 „ (Pápa—Kisbér) 72 30 „ (Pestvidéki miocén terület) 74 „ A fenti összeállítások azonban nem adnak helyes képet a kutak vízadóképességéről, mert lehet, hogy a nagy vízhozamot nagy depresszió mellett vették ki a kútból és fordítva, összehasonlítás céljára a fajlagos vízhozam felel meg. Fajlagos vízhozam alatt 1 fm depresszió