Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

7-8. szám - Szabó László: Az oldalszivárgás hatása a felületi öntözések normáira

Szabó L.: Oldalszivárgás vizsgálata Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 7—8. sz. 337 gási felülethez tartozó egy-egy jellemző ábrát közlünk (13. ábra). Ábráinkon szaggatott vonallal a talaj kísérlet előtti és utáni átlagos nedvességtartalmát is feltüntettük. Ha ezeket az átlagos nedvességtartalmakat 10 cm-es víznyomás esetén a különböző szivárgási felületeknél összegezzük és átlagértéküket képezzük, az 5. táblázat szerint érdekes eredményt kapunk. A szivárgási felület növekedésével nő a talaj szivárgás utáni és előtti nedvességtartalmának különbsége is. Máskent a talaj nedvességtartalmának növekedési mértéke függ a szivárgási felület nagyságától és azzal egyenesen arányos. Az előzőkben megállapítottuk, hogy ugyanazon víznyomásnál a kis szivárgási felület fajlagos nagyobb víznyelőképességű, mint a nagy szivárgási felület, most ehhez hozzá kell fűznünk, hogy ennek ellenére a kis szivárgási felület alatt a talaj víztartalmának növekedése kisebb mértékű, mint a nagy szivárgási felületek alatt. Az utóbbi megállapításból következik —- és ezt adataink is igazolják — a kisebb szivárgási felület alatt a beázási mélység is kisebb, mint a nagyobbaknál Egyszerű Müntz-Luiné készülék Kettős hengerő M-L készülék 50*50cm-es fémkeret 4*4-m-es fokeret !0*10m-es fotdkerer Esetünkben, azaz adott talajunk adott talajállapota mellett az ,,m" értéke 0,037, ,,ö" értékét pedig az időfüggvényében a következő képlettel sikerült kifejeznünk : 2 t

3 b = 35 + 6 {t— 3)^

5. t 1 Az előző összefüggés csak akkor érvényes, ha a jobboldalon szereplő harmadik tag előjele negatív. A képlettel számított és a 12. ábráról leolvasható „6" értékek kerekített egész számokban hét órás szivárgási időig szinte nem is különböznek egymástól. Egy-egy parcella öntözési ideje a gyakorlatban ritkán több három óránál. Ebben az esetben pedig „6" értékéből a harmadik tag az előző feltétel miatt elesik, azaz : &8 óráig = 35+ (3) A 2-es és 3-as képlet segítségével számított és az eredeti cLZcLZ Qj kísérletsorozat alatt mért — elszivárgó vízoszlopmagasság közt az eltérés nem nagyobb 9%-nál. Ez pedig kisebb, mint a kísérletek ismétlése során biztosítható pontosság, tehát a képlet céljainknak megfelelő, bár számszerűen csak a vizsgált kúnhegyesi talaj adott szerkezetére érvényes. Hátra van még a nedvességtartalom változásának vizsgálata a talajban. Mint említettük szivárgási kísérletünk előtt és után a szivárgási felület talajából ú. n. „száraz" és „nedves" talajmintákat vettünk 10 cm-es rétegenként 60 cm mélységig. Ezeket a talajmintákat a szokásos módon szárító szekrényben 105 C°-on kiszárítottuk és gondos mérésekkel megállapítottuk talajunk kísérlet előtti és utáni nedvességtartalmát, a száraz talaj térfogatszázalékában kifejezve. Ha egy szivárgási felület talaj mintavételi helyének nedvességadatpárjait tengelyrendszerben ábrázoljuk úgy, hogy a függőleges tengelyen ÍI talajmintavétel helyének mélységét (cm), a vízszintes tengelyen pedig a száraz talaj térfogatszázalékában kifejezett nedvességtartalmat (N

tf) tüntetjük fel, akkor a nedvességtartalom változására szemléletes ábrát kapunk. Mi minden egyes szivárgási kísérletünkhöz ezeket az ábrákat megszerkesztettük, de azokból az összehasonlítás érdekében csak az öt különböző nagyságú szivárMíg a 0,01 m

2-es szivárgási alapterülettel bíró Müntz—Lainé készülék alatt, feltárt talaj szelvényeink és a nedvességtartalmakra vonatkozó talajminták adataiból megállapít V9ÍJ di benedvesedett talaj legmélyebb pontja átlagosan 38 cm, a kettős leszúróhengerű készülék alatt már kb. 40 cm, az 50x50 cm-es keret szivárgási felülete alatt mintegy 55 cm, továbbá a 4x4 méteres, majd a 10x10 m-es keretek alatt átlagosan 60, illetve 60 cm-nél nagyobb a beázás mélysége. Ezek a jelenségek egyaránt az oldalszivárgás torzító hatásával magyarázhatók. Sajnos a száraz és nedves talajmintavételek időpontja közti különbség a különböző szivárgási felületeknél nem azonos. Dr. Mados László a második talaj mintasor vételi idejét közepesen kötött talajoknál az öntözés után 24 órával javasolja, mert ennyi idő múlva alakul ki a felső talajrétegekben a vízkapacitásnak megfelelő nedvességtartalom. Fekete Zoltán az előző időt átlagosan 36 órára javasolja (6). Mivel talajunk a kötöttebb talajokhoz közelálló, ezért a Müntz—Lainé készülékek alatti szivárgási felületekből a kísérlet után átlagosan 33 órával, de az 50X50 cm-es keretek alatt átlagosan 51 órával, a 4x4 méteres keretek-